Kabátos krumpli

Ez volt ma ebédre. Dzsekit potétó. Tök angol, meg tök tradicionális, egy nagy krumpli megsütve, aztán kész. Leöntöttem cézár salátával, ami csak a nevében volt az, valójában csirke volt. Ez az egyetlen melegétel amit a theali "kantinban" lehet kapni... mondjuk minden nap biztos, hogy nem ezt fogom enni, sajnos vissza kell majd szokni a szendvicsre. :( Ez van, fél év múlva talán visszakerülök Slough-ba. Az elmúlt napokban nem írtam, ennek egy oka volt,nem történt semmi. Szombaton igyekeztem kipihenni a hét fáradalmait (fél év semmittevés után most azért elég kimerítő újra melózni kezdeni). Vasárnap viszont itt voltak Arnoldék, nagyon aranyosak voltak, meglátogattak, meg segítették a botladozásaimat, az igen remek volt. :) Utána meg kicsit városnéztem Lándönben, meglátogattam a kilenc és háromnegyedik vágányt, a Szent Pál katedrális,t, és megnéztem a Towert (kívülről) meg a Tower Bridget. Gyönyörű város, hihetetlen látni a sok régi épületet az új felhőkarcolók mellett, mindig elvarázsol mikor ott vagyok, jó kis kiruccanás volt. :) Meló frontján el vagyok havazva. :D Ez gyorsan jött, bár nem váratlanul. Rengeteg mindent meg akarnak nekem tanítani,meg rengeteg dologba bele akarnak vezetni, úgyhogy van mit csinálni. Mondjuk senki nem dolgozik napi 8 óránál többet, az emberek 8-negyed 10 között érkeznek, és du fél6-ra kb mindig kiürül az iroda. Amúgy nem olyan nagyon rossz a dolog, csak ugye egy kicsit monoton, meg kocka, de hát ez van. Lassan kezdek amúgy beszokni Readingbe, meg úgy elhelyezkedni, szóval egyre több szabadidőm van/lesz, elkezdhetek gondolkozni, hogyan töltsem el. Ugye a lakóközösségben nem igen találom a helyem (és ez sztem nem is fog javulni, sőt), úgyhogy azon agyalok, mit csináljak. A többi friss kezdőről a cégnél túl sokat nem hallok, főleg mert ugye nem egy helyen vagyunk, majd lesz pár míting ahol valahogy megpróbálok talán haverkodni vagy én nem is tudom. Meg Anna aranyos volt küldött egy weboldalt, ahol ilyen"külfis" programok vannak, mondjuk Readingben eléggé szegényes a dolog, de elválik mi lesz belőle. Mondjuk ugye della nélkül nehéz bármit is csinálni, szóval október végéig maradok a melóra koncentrálásnál... meg a pályritbélynél, hogy szórakoztassanak. Ellenben van egy érdekesség amiről még nem beszéltem. Az időjárás. Szerintem baromi meleg van. Egy szál ingben, esetleg mostanában már pulcsiban mászkálok odakint, mert eleddig 15-20 fok volt. Tök meleg van, ez teljesen meglepett. Holnap folytatódnak a melós kalandok, addig meg azt hiszem egy kiadós alvás nem fog ártani...

Szoksz, vagy szöksz...

Attól tartok innentől fogva le kell kicsit lassítanom a blogot, ugyanis nem történik velem elég érdekes dolog napi szinten ahhoz, hogy mindent megosszak, azon túl meg csak kb önismétlés az egész. Ma is meló, ma is Theale. Belépőkártya még mindig nincs, egész nap egy eléggé komplex, de könnyen használható programot tanultam kezelni. Ma egy brutálisan kocka gyerekkel is együtt kellett dolgoznom, na az nem volt leányálom, mert a fazon annyira motyogott, hogy kb semmit nem értettem abból amit mondott. Ellenben az informatikusbajuszkája gyönyörűen pejhedzett, esküszöm olyan volt a vele töltött pár óra, mintha a VIK esőember tagozatának legjavával tölthetnék felejthetetlen perceket. Ezen felül önállóan is elkezdtem dolgozni egy kisebb, és szerencsére nem különösebben nehéz, ellenben borzalmasan időigényes projekten. Ebéd meg nemhogy úgy nincs, hogy nincs ebben az irodában ebédlő, de a 100% kockabrigád ebédszünetet sem tart... mert enni minek, ha lehet helyette tervezni/programozni. Péntek este van. Szívem szerint bementem volna Londonba. Egyrészt a Powerwolf/Majesty/Battle/Beast koncertre, de mivel most anyagilag eléggé nem állok jól, ez szóba sem jöhetett. Másrészt valami cserediákos programba/buliba jó lett volna belecsöppeni,de hát kontakt+pénzhiány miatt ez is stornó. Ezen felül jó lett volna a többi tálentumos O2-s frissdiplomással elmenni a James Hunt filmet megnézni, de ott meg elcseszték a szervezést, és sikerült 8:50-kor megírni, hogy 9-kor találkozunk a sloughi moziban... szóval a lakótársaimmal elmentünk enni egy hamburgert, meg inni egy mohítót. Nem igazán tudom, azt hiszem, hogy meg kell állapítanom, hogy nem tudok kijönni velük. Mármint lakni tökéletesek, barátságos mindenki, abszolút nem zavarjuk egymást, de olyannyira más emberek, más témákkal, mentalitásokkal, értékrenddel, mint én, hogy kb semmiről nem tudok velük rendesen beszélni. Néha mondok nekik egy-egy vicces sztorit, abszolút nem röhögnek. Máskor felhozok valami komoly témát, és nem bírják abbahagyni a röhögést. Lehet az a gond, hogy nem végeztek egyetemet, vagy msc-t, vagy én nem tudom. Mindegyik imádja a One Directiont, meg a Kardashian családot, shoppingolni, a mac termékéket, az instagrammot, meg kb az összes olyan dolgot amit helyből rühellek, és amitől hányok. Öten nagyon jól kijönnek egymással, de valahogy én nem vagyok egy hullámhosszon velük, és egyre inkább úgy érzem, hogy ez alapvetően azért van mert egész eltérő a stílusunk, meg úgy in general az értékrendünk, és nem azért mert más országból jöttem. Ez annyira mondjuk nem lenne nagy gáz, ha a többi friss kezdővel a cégnél olyan hűde nagy barátságban lennék, de kicsit ők is furák, szóval annyira velük sem tudok jól kijönni... szóval összességében továbbra is én vagyok a fura, és azt hiszem velem van a gond. Vagy hát a franc se tudja. :D Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy a jövőben azt hiszem nem fogok többet a lakóközösséggel elmenni ide-oda. Nem azért, mert nem aranyosak, vagy barátságosak, de egész egyszerűen mások-mint én, és határozottan nem tartom szimpatikusnak az elképzelést, hogy megváltoztassam a világról alkotott elképzeléseimet csak azért csak azért, hogy együtt nevetgélhessünk azon, hogy a Kim Kardasian beleül a saját pisijébe, majd százezresekbe törli azt csöpp kis popóját. Szóval összefoglalónak csak azt tudom írni, amit eddig kb minden bejegyzés margójára rábiggyeszthettem volna. Kijönni ide csak úgy érdemes, ha hosszú távra tervezel. Az eleje szar. Nincs pénzed, a meló se jó annyira, a társaság sem az igazi. Ha sokat tanulsz, és szorgalmas vagy, előbb-utóbb lehet pénzed, megnyílnak a lehetőségek, hogy fejlődj, és magas pozícióig küzdhesd magad izgalmas/érdekes melóval, és idővel talán barátokat (urambocsá, egyszer majd egy barátnőt) is sikerül majd szerezni. De végtelen türelem, szorgalom, és sok-sok hónap... meg talán pár év kell ehhez.

Széfimokore

Azaz: Szélessávú Fix és Mobil Kommunikációs Rendszerek

Ennek öltözök majd farsangkor. Nem, nem ennek, csak viccelek. Ez az amivel foglalkozni fogok. Hölgyeim és uraim, elkezdtem az érdemi munkát. Egy Theale nevű apró falucskába járok, van ott egy biznisz center, és egy irodaház. Gyönyörű a környék amúgy, full olyan, mint a Silabs volt anno, csak háromszor akkora. Hatalmas tavak, szökőkutak, járdák, sétálós kis ösvények, hattyúk, meg üvegpaolták ahol inges utak terveznek, programoznak, mérnek, okoskodnak. Én is egy ilyen irodaházban vagyok a többi mérnökkel. Nő kb még soha nem járt a világ ezen a felén (max a takarító, és a portás, de kinézetre a nemi identitásukról mérget nem vennék). Eléggé lassan telt a munkaidő, mert belépő kártyát kell csináltatni (anélkül pisilni sem mehetek el...), plusz a különböző programokhoz accountot, meg VPN elérést, meg ilyesmit. Amúgy nem tűnik rossznak a meló, alapvetően mobilhálózat tervezése a feladat. Pontosabban annak megismerése... pár napig/hétig vagyok egy-egy mérnök mellett, aki megtanít részletesen használni 1-1 programot+számolni+dolgozni, stb. Szóval a végére elvileg mindenhez részletesen érteni fogok, és mindent tudni fogok használni. Ami jó. Csak ugye kemény, mert rengeteg újdonság van, rengeteg új dolgot kell gyakorolni, és beleszokni, olyan, mintha napi 8-9 órán át egyetemen lennél laborfoglalkozásokon.

Amúgy nagyon furán működnek itt a dolgok. Alapvetően a mérnökök akik itt dolgoznak nem a cég állandó alkalmazottai, hanem határozott idejű szerződéssel bíró specialisták. Akik 2-3 évig itt dolgoznak, 2-3évig ott. Bejárják Angliát, a világot, és a saját szakterületükön profik, akiknek hatalmas pénzeket (évi 50-60k)-t is fizethetnek (nyilván 20-30 év profi szaktudással). Ellenben mindegyikük eléggé gík, feleség, család, stabil, fix élet szóba sem jöhet, se menedzsment szerep, se semmi. Specializálódott senior mérnökök. Szabadúszók. Fura. Elvileg ha nem telepszem le, és nem alapítok családot, én is lehetek ilyen... élhetek a munkámnak, a kompjuteremnek meg a tervezésnek, szabadidőmben meg sztéket ehetek éttermekben, és fingós vicceken röhöghetek a többi hasonló fickóval. Na majd meglátjuk ez lesz-e, mondjuk annyira talán nem szimpatikus életpálya.

Ez az első elhelyezésem amúgy, most pár hónapig itt leszek, és részletesen megtanulom ki mivel foglalkozik, stb. Mondjuk alapvetően azt hiszem én hosszútávon ezt unnám, és mivel eléggé ambiciózus vagyok, hogy egy felsőbb menedzser csapat részévé váljak, majd megpróbálom kibulizni, hogy a következő elhelyezés kevésbé legyen gík, és inkább legyen stratégiai/üzleti is. Ellenben mindenki baromi kedves, és segítőkész, és nyitott. Komolyan mondom, full elhűltem, odahaza mindig egy-egy új helyen ha kezdtem lebasztak, hogy ezt meg azt miért nem tudom jobban, meg miért nem tanultam meg jobban az egyetemen, a programokat meg úgy tanítják meg, hogy olvassam el a helpben, vagy nézzek meg egy videót youtube-on. Itt meg a mérnök fazon teljesen odavolt, hogy mennyi mindent tudok, meg milyen jól tudom használni a hálózattervező progit, és én kezelhetem a gépet/programot, ő csak mondja, és magyarázza, hogy épp mit csináljak, azt akarja, hogy minél jobban gyakoroljak és megtanuljam amit csinál. Mondjuk az látszik mindenki, hogy imádja a szakmáját. Amúgy jó fejnek tűnik ez a fazon, 3 évig él Mo-n, mondta, hogy imádja a pörköltet, meg a pálinkát. :)

Emellett tegnap elmentünk a lakótársakkal enni egy hamburgert, és inni egy pint ale-t... aranyosak, barátságosak, de még mindig igen nehezen értem őket ha sokan vannak és ilyen igen angol dolgokról beszélgetnek... szóval a beilleszkedés nehezen megy. Ma is lementem meló után dumálni velük de egy idő után visszajöttem a szobába... mondjuk rengeteg időt el lehet cseszne azzal, hogy csak ülünk a nappaliban és dumálunk, meg a telónkat nyomkodjuk. Sokszor amúgy ha kérdeznek is valamit, nem igen figyelnek a válaszra, és telóznak, inkább csak kérdeznek, hogy ne érezzen magam kellemetlenül. Szóval olyan fura. Ki is jövök velük, meg nem is. Azt hiszem ez még idő kérdése, és még jócskán bele kell szoknom ebbe a közegbe. Másrészt viszont mivel az elmúlt években kb éjjel-nappal mérnökökkel/matematikusokkal/közgazdászokkal/fizikusokkal voltam körülvéve, kicsit az érdeklődési körül/témáik is furák, ezért is picit nehezebb velük kijönni. Azt hiszem.

A nap rossz híre, hogy nem kapok fizut október végéig, ami hatalmas gond, mert azt ígérték, hogy ezt a hetet megkapom szept végén, és egész eddig ezzel is számoltam, így viszont lövésem nincs, hogy fogok nem éhen halni az elkövetkező 30 napban, ugyanis a lakbér kifizetése utána ha nagyon nagy mákom van marad kb 350 fontom ennyi időre. Nagy valószínűséggel az összes el is fog menni májkrémes kenyérre.
Na jó, mára ennyi, sajnos rohan az idő, és baromi késő van, holnap meg korán kelés. Jó éjszakát kedves naplóm!

A pénz nem boldogít...

...legalább is egyelőre. Merthogy nekem most nincs belőle sok. Amúgy, hogy érdemes-e egy erős hazai diplomával csak azért eljönni külföldre, hogy "meggazdagodj", az egy külön téma, amibe most nem szeretnék nagyon belefolyni. Egyrészt mert nagyon sokat tudnék írni az ehhez kapcsolódó gondolataimról, másrészt, mert még azt hiszem, hogy el kell telni egy kis időnek, hogy állandó, és fix lábakon álló véleménnyel tudjak rendelkezni a dologról.

Mindenesetre kijönni, és elindulni a már korábban leírt dolgok mellett anyagilag is megterhelő. Mert ugye, miért is? Repjegy, ami még nem egy olyan horribilis összeg (persze, sokaknak az odahaza is, meg itt is, de attól még ha ki akarsz jönni, akkor ennél jóval több kell), mint mondjuk utána a lakás. Aminél hatalmas differenciák vannak a lakhatás színvonala tekintetében, illetve az árak tekintetében is. Egyik oldalon havi 200-300-400 fontért lakhatsz (szigorúan dél-Angliában, de nem Londonban) egy icipici 1 ágyas kis csöppszobában, amiben kinyújtózni sem tudsz, úgy, hogy 5-6 bevándorló kőművessel/kamionsofőrrel/hittérítővel laksz együtt, akik közül nagy valószínűséggel legalább eggyel valami konfliktusba csak belecsöppensz, utána meg idegeskedhetsz mindig, ha otthon vagy. Másrészt meg lehet havi 1000-2000 fontokért kacsalábon forgó palotában is trónolni, nos én megpróbáltam a kettő közé belőni magamat, hogy egy kényelmes, szép, kellemes lakókörnyezet vegyen körül, és a fizumból is ki tudjon jönni az albérlet. De a kezdés nehéz. Mert kell fizetni ugye szeptemberi lakbért+októberi lakbért+depozitot, ami majdnem még egyszer ennyi pénz. Ehhez hozzájön minden nap, hogy kb 10 font az odavissza vonatjegy munkába, 4-5 font az ebéd (ha csak nem kezdek el főzni magamnak), és ha ezeket összeadogatod, meg összeszorzod, akkor az azért már szép summa szeptember 23-tól október végéig számítva. Plusz, alkalomadtán jó lenne elmenni inni/beszélgetni/bulizni/sportolni a lakótársakkal vagy a kollégákkal, amire ugye mondhatjuk most, hogy luxus, vagy nem fontos... de ez azért nem így van, lévén, hogy teljesen idegenként egy teljesen idegen világban/kultúrában kell helyt állnod. Ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek a munkahelyeden, meg odahaza az emberek akikkel együtt élsz, akkor nem zárkózhatsz el előlük, meg a közös programok elől mondván, hogy csóró vagy. Pontosabban ha megteszed, utána nagyon kemény lesz megváltoztatnod magadról a szobájában ülő zabigyerek első benyomást.

Szóval rengeteg helyre elszáll az összespórolt/rokonoktól kölcsönkért pénz, és ma bejelentették, hogy az eheti fizunkat csak október végén kapjuk meg. Ami engem eléggé padlóra küldött, ugyanis, habár a jövedelmemből minden fent említett dolgot ki fogok tudni gazdálkodni, de indulótőkém nincs annyi, hogy október végéig ne haljak éhen. Úgyhogy most megpróbálom kibulizni, hogy kapjam meg az eheti fizut a hóvégén, borzasztóan remélem, hogy ez összejön, ugyanis nagy szükségem van rá. Amúgy ha véletlenül nem, akkor is majd valamit megpróbálok kitalálni, de akkor egy hónapig valami nagyon radikális májkrémeskonzerv kúrán kell részt vennem azt hiszem. A mai nap amúgy az informatika jegyében telt, beüzemeltük a telóinkat, meg a céges laptopjainkat. Rengeteg új program, és új dolog, közben kicsit lehetett ismerkedni a többiekkel. Le lett fixálva, hogy hol fogok dolgozni holnaptól, egy Theale nevű kis falu mellett egy irodaházban, és mobil kommunikációs rendszerekkel kell majd foglalkoznom. Eléggé mérnökkocka dolog, aminek örülök is meg nem is, egyrészt mer ez a szakmám, ezt tanultam, másrészt azonban ezen túl szeretnék elmenni majd valami menedzserebb, világibb irányba, ugyanis ha beülsz sarokba és egész nap mélyen szántó mérnöki dolgokkal foglalatoskodsz csak, és abban specializálódsz, ottmaradsz, és belevénülsz. Van amúgy sok ember aki szívesen csinálja ezt, én viszont nem. De kezdésnek jó. Pláne, hogy közelebb van, mint Slough, úgyhogy fogok tudni a vonatjegyen spórolni. És ez az első hónapban eléggé kritikus lesz.

Amúgy hazafele jövet dumáltam az egyik friss kezdővel egy spanyol sráccal (aki már 5 éve itt él), adott néhány tippet, hogyan lehet spórolni a tömegközlekedéssel, mit kell tudni a nyugdíjrendszerről, az adózásról, ilyesmiről. Angliában nagyon sok minden drága, de ha ügyes vagy tudsz spórolni, ahhoz viszont kell pér hónap/év tapasztalat, hogy rájöjj a trükkökre. Amúgy meg van egy csomó új program meg weboldal amire regisztrálni kell, meg használni, az ember agya zsong. Emellett el kell intéznem ezt a fizetés dolgot, még ímélt írni pár kollégának, és az apehnek egy igazolást is kell szereznem arról, hogy én itt dolgozom... szóval pörög az élet, mint a buszkerék...

Mivel tehetem jobbá a világot?

Nos, megvolt az első munkanapom.

Rengeteg minden kavarog a fejemben. Minden nagyon más. Mármint allcuzammen. Persze, voltam Finnországban, Japánban, de most vagyok először úgy Angliában, hogy napi x órában, folyamatosan körülvesz sok-sok bennszülött angol, és velük kell élnem/beszélnem/dolgoznom. És baromi elveszettnek érzem magam. :D Egyrészt nagyon nehezen értem őket. Mármint az anyanyelvűekhez képest. 1-1 szó kimarad, az agyam kicsit lassabban jár stb, és máris nem tudsz úgy belefolyni a beszélgetésekbe. De emellett ott van még az is, hogy teljesen más a háttér, mások az árak, a termékek, a mindennapi dolgaik, amiről én kb semmit, de semmit nem tudok. Pl vacsi előtt kérdezte az egyik lakótársam, hogy szerintem mennyibe került az órája. Mondom 60 font. 400 font volt! És ez a munkahelyi környezetben, a vállalati kultúrában is így van. Egész nap tréning/előadás volt. Agymosás. Szófosás. 8 órán át parádézott egy faszi a cég történelméről, és arról beszélt, hogy milyen fontos a világot jobb hellyé tenni. Arról, hogy ez a cég mennyire jó fej, mert a szerencsétlen sorsú fiataloknak segít tanulni, meg Afrikába ahol nincs iskola online középiskolai előadásokat küldenek. Legyél több! Tedd a világot egy jobb hellyé! Erről szólt az egész nap. Csoportokra osztottak minket, és olyanokat kellett kitalálni, hogy hogyan tudom majd a mindennapi munkában a felfedezés, a szolgáltatás nyújtás, és a megújulás elemeit elmélyíteni. Csukott szemmel kellett memorizálni, és ismételgetni a cég mottóját. Wtf? Tudom, ezt gondolja mindenki, és én is sokáig ezt gondoltam. Hisz nem tudom még a közvetlen főnököm nevét, nem tudom, hogy majd javában kell-e programoznom, vagy mobilhálózatot kell-e terveznem, vagy kumulálnom kell-e majd, meg úgy kb semmit konkrétan a mérnöki munkáról amit teljesítenem kell. Szóval eléggé hülyén éreztem magam nagyon sokáig. Egyrészt mert úgy éreztem, hogy nem a lényegről beszélünk, nem a munkáról, hanem csak a hantáról, meg a bullshitről, másrészt mert időközben a csoportos feladatokba borzasztó nehezen tudtam bekapcsolódni, és mivel valamivel lassabban vág az agyam a nyelv miatt, mint a helyieknek, olyan érzésem volt, mintha hülye lennék. Meg kicsit talán a többieknek is.

De aztán eszembe jutott valami. Azért jöttem Angliába, hogy tanuljak. Keressem a kalandot, megpróbáljak jobbá válni, tanuljak abból, hogy egy sikeres cégnél, sikeres környezetben hogyan mennek a dolgok. És ha már így döntöttem, akkor nem a hibát kell keresni, hanem a fenntartásaim, és a személyes aggályaim ellenére is el kell fogadnom ami történik. És partnerek lenni. Beszállni, hinni benne, csinálni. Akkor is ha marhaság. Mert nekik fontos. És őket ezek a dolgok naggyá tették. Szóval a kb 0 tapasztalatommal nem kioktatni kell nekem őket, meg kritizálni, hanem megtanulni, és ellesni a dolgokat. Van mit. A nap vége felé kicsit már magabiztosabb, összeszedettebb voltam. Kicsit jobban tudtam beszélgetni a többiekkel, nem is éreztem magam annyira hülyén, mint végig. Valahogy elhittem, hogy több akarok lenni, és én is akarom mindazt a jót, amit ez a cég tenni akar. Szóval várom a következő fordulót holnap. Ugyanakkor ez nem egy könnyű menet. Rengeteg mindent meg kell tanulnom, és rengeteg idő, meg türelem kell majd ahhoz, hogy ebbe a nagyon fura világba, a teljesen más kultúrájú munkakörnyezetbe, és az emberek közé beszokjak.

Pl. miután hazajöttem próbáltam szocializálódni a lakótársaimmal. És jaj, nagyon nem ment. Mert tök furák. Mindenki csak az iphoneját nyomogatja, és teljesen értelmetlen dolgokról beszélgetnek. Nehezen is tudok a nyelvi problémák miatt (és itt most senki ne higgye, hogy "nem jó az angolom", tessék elhinni, az angolul kiválóan tudó külföldiekhez képest is kiemelkedően jó... de amikor kizárólag britekkel vagy összezárva, akkor ez kevés) kommunikálni, kicsit lassabb vagyok, mint ők, és a dolgaik is teljesen mások. De hát ez van. Azért lemegyek hozzájuk. Hallgatom őket. Próbálom megérteni mit mondanak. Megkérdezni a dolgokat amikről fogalmam sincs. Tanulni, és beilleszkedni. Talán még sosem volt ezekre a dolgokra annyira szükség, mint most.

Amúgy kaptam egy céges laptopot, meg egy céges iphonet. rájöttem, hogy Readingből Sloughba átjárni közel sem olyan egyszerű, mint hittem, és napközben igen kellemetlen és drága a tömegközlekedés. Viszont nagy valószínűséggel szerdától már nem oda kell mennem dolgozni, hanem az egyik rivális céghez, hogy az ő mérnökeikkel együtt építsünk ki egy hálózati infrastruktúrát. Illetve közben érdeklődtek, hogy nem akarok-e egyetemistáknak előadást tartani a cégről. Jó lenne, majd meglátjuk. :) Szóval a dolgok alakulnak. Minden kezdet nehéz, ez is, méghozzá nem kicsit. Borzasztó elveszettnek érzem magam. De nagyon izgalmas ez a világ, ez a pozíció, ez a rengeteg fura ember akik körülvesznek, és akikhez nagyon nehezen találok még kapcsolódási pontot. De mindent megteszek, hogy ez megváltozzon. Szeretnék több lenni, szeretnék többet nyújtani. És azt hiszem, hogy tökéletes helyen vagyok ahhoz, hogy ez sikerüljön. :)

(Ez a szám meg most szigorúan a vicc kedvéért jöjjön...)

Éjjel-nappal Reading

Merthogy Reading a hely neve, ahol lakom.

A mai bejegyzés szigorúan non-professzionális lesz, de mégis az élet néhány fontos aspektusára próbál majd rávilágítani. Szóval ma elmentem bulizni a lakótársaimmal. Ez két lányt jelent. Az egyik csinos is, a másik már kevésbé, de ez talán különösebben nem is számít. A lényeg, hogy barátságosak, nem szemetelnek, kimozdulóak, stb. Szóval megbeszéltük, hogy majd idehaza alapozunk, aztán elmegyünk partyzni. kb erről is szólt a nap. Megnéztem egy filmet, vettem pár cuccot a háztartáshoz, blabla. Aztán 9 körül a lányok összekészültek, elkezdünk "ivós-játékokat játszani", szóval "alapoztunk". Mondjuk ez javarészt abból állt, hogy mindenki mesélt a legdurvább szexuális élményeiről... nem is tudom ebben én eléggé sereghajtó voltam, a magam egyetlen kapcsolatával, és az ahhoz kapcsolódó élményekkel. Például itt a hölgyek, már mindegyike járt a Kavos nevű szexszigeten 18 éves korukban, sőt az egyikük épp akcióban van egy sráccal most is... na de erről majd később. Szóval nah, "mindenki fél, mindenki lázad", ilyen ez a század. Mondd meg, hány nővel feküdtél le házasság előtt, és én megmondom ki vagy. Mármint, kicsit paradox, hogy ez mennyire sokat is jelent, annak ellenére, hogy mennyire lényegtelen dolog is valójában (szerintem). Szóval toltuk az "én még sosem" című játékot, mely fordulóiban konzekvensen kiderítettük, hogy ki az akinek volt már anál, ki csinálta már mások előtt, ki csinálta már a szabadban, stb stb stb. Mint már említettem, a magam maradian béna társaséletével én voltam kb. az egyetlen aki minden körből kimaradt, és ez annak tekintetében pláne meglepő,hogy két eléggé szerencsétlen fejű fazon is csatlakozott hozzánk az este közepén. Na mindegy, azért elvoltunk, bementünk a városközpontba, egy szuperzsúfolt klubba (az egyik srác meg is bukott a face kontrollon) és utána ment a party, tánc stb. Volt körülöttünk rengeteg gyönyörű csaj amúgy, de hát én továbbra sem vagyok az ilyen partys csajozások embere, szóval a magam táncikálásán túl inkább csak nézelődtem. Aztán a másik srác (már akit beengedtek a szekusok), meg az egyik lakótársam most épp privát időt töltenek kettesben a szomszéd szobában. Kicsit túl korán hazajött mindenki, kár, hogy nem úgy vagyunk, mint hajdanán a spanyolokkal, hogy hajnalig tomboltunk mindig. :S Kár. De azért jó volt, meg örülök, hogy ki tudok mozdulni a lakótársaimmal, jól éreztem magam. Bár magamból kiindulva nem biztos, hogy egy hullámhosszon vagyok velük...

Legyünk kutyábbak!

Na, akkor kezdésnek, hogy mi is az a bímór:


Nah, ennek szellemében ma be is mentem a céghez, egy ilyen bemutatkozós mítingre. Ugye arról, hogy konkrétan mit kell majd csinálnom eddig nem sok szó esett, de egy fazon a cégnél megkapta az önéletrajzom, és behívott, hogy ha van kedvem majd csatlakozzak na tímjéhez. Be is mutatott egy egytőltizesskálán 11es kockaságú indai srácnak, és elmesélték, hogy mivel foglalkoznak. 2.5 órán át beszélgettünk, elég érdekes a dolog, főleg, hogy eléggé színes spektrumot felölel, nem csak technológiát. Ugye első évben különböző elhelyezéseim lesznek, lehet ők lesznek az egyik. Viszont ami fura, és szimptaikus volt, hogy borzasztóan támogatják, meg szeretnék ha náluk is, meg mindenfelé is minél többmindenbe belekóstolnék. Azt akarják, hogy találjam meg önmagam, azt, hogy mi érdekel, mi tesz boldoggá, és azzal foglalkozzak. Ha projekt menedzsment, akkor azzal, ha kódolás akkor azzal, ha nemzetközi céges kapcsolatok meg ilyesmi, akkor azzal... szóval wow. Sok lehetőség, és végtelenül barátságosak, meg türelmesek, amit kérnek az a lelkesedés, és a nyitottság. Ezt pedig megpróbálom majd nekik megadni. Azt próbálják éreztetni, és azt hiszem igazuk is van, hogy a karrierem az elején tart, és most kell elindulni és a legtöbbet kihozni belőle, hogy olyan dolgokat csináljak amik boldoggá tesznek. És ebben ők segíteni szeretnének, még akkor is, ha ez esetleg azt jelenti, hogy végül nem velük fogok dolgozni. De szimpi volt amit meséltek (részletekbe talán nem lenne szerencsés itt belemenni), meglátjuk. Mindenestre úgy érzem, hogy nem akarok a kódolásnál meg a gíkdolgoknál leragadni, és változatosabb, átfogóbb képet szeretnék kapni, illetve abban dolgozni. Mítink után meg meghívtak ebédelni. Nem vagyok az a pironkodós típus, de wow. Komolyan. Ott a szuperfenszi irodában az ingesgalléros fickók közt sétálgatni meg kajálni nem kicsit volt megtisztelő érzés. Szuperprofessional minden és mindenki, a kaja meg full változatos... lányos zavaromban mondjuk én fish end csipszet ettem, de olasztól a keleti kajákig van minden. Csak rántott hús nincs...

Utána vettem párnát meg takarót, mert tegnap anékül aludtam, és kurrrrva szar volt. De ma már talán jobb lesz. Utána meg bementem Lándönbe, találkozni egy régi Erasmusos barátommal. Bementünk a British múzeumba dumálni. :D Hmm. Lándön. Tök jó hely, csak nehéz odajutni. Nem, nem teljesen van ez így, 1 óra alatt beérek a belvárosba a házam ajtajától a gond az árral van. Metrójegyekkel együtt az odavissza út 21 font, és az marha sok. Szóval csak ritkán fogok bejárni... pedig tök jó lenne gyakran. Mert egy élettel teli város. A barátom bevitt egy ilyen egyetemi pub kvízre, ahol phds cserediákok versenyeztek egymással, én is megismertem pár arcot. És baromi jó volt. Jajjj annyira jó lenne megint cserediáknak lenni, vagy esnezni, vagy ilyesmit csinálni. :S Nagyon hiányzik, és jó lenne a szabadidőmben a melóba belefásuló profik helyett külfi diákokkkal ökörködni meg bulizni. Csak hát úgy hogy max heti 1-szer tuti Londonba bemenni és akkor sem igen tudok hová, így nem fogok tudni semmilyen társaságba igazán beletartozni. :S Ez van. Pedig dejó lenne. Most is vége lett a kvíznek és mindenki rohant haza pedig még de szívesen maradtam volna dumálni meg ismerkedni. De én is nyuszi voltam, és mentem az ismerőseimmel ahelyett, hogy nyitottam volna az új arcok felé. Itthon meg kajáltam, és beköszöntem a lányoknak akik dzsörzisór nézéssel töltik az estét. Party hard!

Hirtelen felindulásból elkövetett blog

Ma nem történt semmi.
Na jó, ez így nem teljesen igaz, ma megérkeztem. Na, de hova is? Mikor még cserediák voltam, akkor vezettem blogot a finn, illetve a japán kalandjaimról, aztán úgy gondoltam, hogy diplomás, dolgozó felnőttként már csak ne blogoljon az ember. Amíg négy hónapig Milton Keynesben voltam, addig nem is vezettem naplót, de most úgy döntöttem, hogy fogok. Miért? Egyrészt, mert a diplomás magyar fiatalok elvándorlása egy "hot topik", amit a média, és a politikusok borzasztóan felfújtak, és hónapok óta marha nagy szakértőnek hiszi magát mindenki ebben a témában... csak hát a dolgok nem úgy vannak a valóságban, mint ahogy azt a fészbukos bejegyzésekben a nagyokosok gondolják. Szóval akit nem csak a szavazatszámok miatt, hanem valójában is érdekel, hogy mit is jelent ez a dolog, az most kaphat egy kis betekintést abba, hogy milyen is külföldön egy odahaza erős diplomáért keményen megdolgozó mérnök fiatal, (nem mindig) rózsás élete.

Másrészt: papamama rokonok, meg mindenki tudjon rólam, lássa, hogy miként érzem magam, és kicsit megértse, hogy a Marcika miért is hagyta otthon a finom vasárnapi ételeket, és miért döntött hirtelen úgy, hogy ő biza 2000 km-el odébb költözik (pedig nem is üldözte őt a végrehajtó...)

Harmadrészt magamnak is írom a blogot, saját szórakoztatásra, hogy a nap égén kicsit rendezzem a gondolataimat. Mivel eléggé hirtelen döntöttem el, hogy blogot indítok, egyelőre borzasztó igénytelen, ezért bocs, majd lesz rajta kép, meg minden vacak, hogy csicsás legyen, és megnyerje a goldenblogot 2043-ban.

Na, szóval: Tavaly júniusban megkaptam a villamosmérnöki mesterdiplomát, kiemtem egy csereprogrammal két hónapra Tokióba, hazajöttem, és elkezdtem melót keresni. Angliában. Miért? Mert fiatal vagyok, egészséges vagyok, nincs se nőm, se gyerekem, a világot meg látni kell, tapasztalatokat/élményeket gyűjteni. Akkor meg minek üljek a seggemen? Négy hónapig melóztam is (szakmámban. A vendéglátózás, meg a szállodázás, meg a többi hasonló eszembe se jutott. Nem azért magoltam a Maxwell egyenleteket, hogy utána egy étteremben takarítsak) Milton Keynesben, egy hangulatos, kedves kis cégecskénél, akiket nagyon megszerettem. De MK egy eléggé ótvar hely, ahol semmi nincs, így mielőtt az unalom megevett volna, leléceltem egy nagy mobilcéghez Lándön mellé, és most náluk kezdek egy frissdiplomás programot.

Hétfőn. Ma csütörtök van. Fél egykor megérkeztem Readingbe, itt lakom. Kisváros London mellett. Hangulatos, itt egy baromi nagy ház baromi nagy szobájában lakok, vannak még itt 5-en rajtam kívül. 3 arccal találkoztam eddig, eléggé félénk és megszeppent vagyok. Angolok, én meg alig értem őket, gyorsan beszélnek, hülye szlenggel, jajj. Szóval nehéz... de egyelőre barátságosak. Aztán majd meglátjuk. Mindenesetre kicsit tudtam velük nevetgélni meg dumálni, az jó volt. A főnököm meg felhívott, hogy holnap ugorjak be hozzá egy meetingre. Nincs még ágyneműm, takaróm majd alszok... csak úgy. Aztán majd belejövünk. Minden kezdet nehéz. Persze még így is jobb ez az indulás, mint amikor napi 20-kmeket gyalogoltam, és egy turistaszállón 10 kamionsofőrrel egy szobában aludtam Milton Keynesben a kezdetekben (mert erre volt csak pénzem. Aztán félretettem az ottani fizumból annyit, hogy most már egy szebb helyen lakhassak). De minden kezdet nehéz, és mindenért meg kell küzdeni. Szóval holnaptól ennek állunk neki. Mert attól, hogy ez nem Magyarország, senki ne higgye azt, hogy itt majd minden csak úgy az ember ölébe hullik.