Csend, és hullaszag

...uralkodik mostanában a blog körül.

Nincs ennek semmi különös oka, talán csak egy kicsit mostanában több volt a munka, vagy fáradtabban estem mindig haza, és nem volt már erőm, meg kedvem papírra vetnem a napi tapasztalataimat. Olyan különleges dolgok amúgy se nagyon történtek mostanában velem.

Hétvégén voltunk Lándönbe, elmentünk egyet bulizni két régi Erasmusos baráttal, jól sikerült. Amúgy meg zajlik ezerrel az élet. Van egy rahedli projekt amiben benne vagyk meló szempontjából, ezeken dolgozok, ma kaptam egy újat, kevésbé g33k dolog, mint az eddigiek, nem is tudom, hogy hogyan fogjak neki, de holnap majd jobban megpróbálom kitalálni. Amúgy meg évvégi örület van, különböző dokumentációkat/esszéket kell írni, repjegyet kell foglalni Februárra Barcelonába, pénzt kell visszatéríteni a cégtől, meg az adóhatóságtól, előadást kell tartani arról, hogy mi volt az elmúlt 3 hónapban, meg mivel tudnánk a jövőt jobbá tenni.

Tegnap voltam megint internationsön, nagy csalódás volt, voltunk max 15-en és 35től kezdődött az életkor. gyááá. Mindegy, kicsit elbeszélgettem, de a jövőben azért valószínű majd nem fogom látogatni az eseményeiket, másrészt meg emiatt nem mentem be Death Angel koncertre Londonba, na az amiatt azért eléggé mérges lettem. :S:S:S Fene egye meg. A metal zenének kicsit nagyobb szerepet kell engedni az életembe, ez az erőltetett barátkeresés annyira amúgy sem. Akkor legalább már érezze magát jól az ember. Ma voltunk megint Lándönbe, egy ilyen networking esemény, fiataloknak kellett a cégről meg a melóról beszélni, nem volt rossz, bár mivel több szervező volt, mint érdeklődő, kicsit fura volt az egész. Mindegy, találkoztam pár rég látott arccal, az nem volt rossz. Utána meg ettünk egy burgert Samuval. Holnap lesz a nagy évvégi előadásunk, preziben csináltam, ilyet még soha korábban nem tettem, szóval kíváncsi vagyok, hogy fog elsülni végül. Utána csapatmíting, majd csapatkarácsonyozás, amit majd a felénél otthagyok és átjövök Lándönbe a frissdiplomás kezdőkkel karácsonyozni... mert egy napon van a két buli. Tudom, a rádiós csapattal kellene lenni, de ugye őket látom nap mint nap egész nap, kicsit nem árt ha másokkal is barátkozik az ember, meg amúgy is, fiatalabb csapat a másik több csajjal, meg bulisabb jellegű szórakozással, majd valami okosat megpróbálok kitalálni. Óh funky fact: szombat hajnalban mivel nem tudtam, hogy járnak a londoni éjszakai buszok legyalogoltam Paddingtonig a Nelson oszloptól. 2-3-ig terjedő egy órás séta, egy dögfárasztó nap után. Soha többet.

Nah, szóval ilyesmi dolgok vannak, majd ha lesz egy szusznyi levegőm, írok még többet, meg részletesebbet is.

Ezt nem láttam azért, mert a középkorú külföldiek barátkozós estjére mentem inkább:

Egyszer fent, egyszer lent

Villámgyorsan, mert borzasztó álmos vagyok.

Meló: Karcsi átalakítja a karrierutamat amit kitaláltak nekünk. Mivel elmondtam, hogy szeretnék manageribb irányba meg pozicíókba kacsintgatni, a következő napokban összeegyeztetik, meg kitalálják a többi főnökömmel, hogy mi legyen, és elkészítenek egy tervezetet, hogy a cég mely területein legyenek elhelyezéseim, és ne kelljen másfél évig Thealeben maradnom. Ez egyelőre semmit nem tudok mit fog jelenteni, emellett szeretnék shadowingeléseket csinálni Startégiás arcokkal, managerekk, salesekkel, és több projektmanagement lesz a jövőben. Plusz lehet átkerülök Sloughba, meg fenesetudja még hova a következő félévekre, negyedévekre. Nagyon izgatott, meg kíváncsi is vagyok, ugye ez egy nagy lehetőség. Meg kicsit továbbra is kusza mindenkinek minden... van egy csomó meló meg egy csomó lehetőség a cégnél, a fene se tudja,m hol fogsz a végén kikötni. Ma egész nap Slughban voltunk Samuval a HQ-ban, tök érdekes dolgokat láttunkhallottunk, meg érdekes arcokkal találkoztunk. Szóval csinálom az eddigi melókat, és jövő héten elválik mi minden változik Januártól.

Szórakozás: Me elvoltunk autóversenyszimulátorozni. Van egy 16 gépes nagy játékterem Sloughban, ahol jótékonysági autóversenyt szerveztek a a cég dolgozóinak. 3 fős csapatban voltunk, Le Mansban kellett menni LeMans autókkal, 3 órán át. Baromi nehéz volt az elején, de a csapat marha jó volt, Emilióval, meg Samuval voltunk, és nagyon lelkesek voltunk, meg próbáltunk segíteni egymásnak. Emilió volt a legügyesebb, én a második, aztán Samu, de nagyon szurkoltunk, meg segítettünk mindig egymásnak, meg mitfárerkedtünk, nah jó móka volt. :) És a 16-ból 4-ek lettünk, ami baromi jó, lévén, hogy most először profi szimulátoroztunk, az első 3 meg olyan arcokból állt, mint a Ferrari cég mérnökcsapata, vagy a Volkswagen brit tesztpilótái. Szóval ez nagy dolog, és nagyon jól is éreztük magunkat. amúgy a szimulátorok full profik voltak, baromi élethű vezetésélménnyel, szóval igen nehéz volt a kocsikat kezelni :D.

Zene: Húúhhhh. Szóval kezdik bejelentgetni a 2014-es fesztiválfellépőket. És haveeeeer, huhhh. Sonisphere UK, Milton Keynes mellett, Iron Maiden és Metallica a headlinerek. Baromira menni kéne, főleg a Maiden retroturnúja a 7th Son tematikájával ott ér véget, és ezen a turnén még nem láttam őket, baromira csábít. Ma kiderült, hogy Wackenben a Hammerfall az első lemezt egy az egyben eljátssza, ami nálam hatalmas alapkedvenc, és imádom, azzal az albummal szerettem meg a heavy metalt, és azóta is ezt tartom életem legnagyobb szenvedélyének (meg kb egyetlen igaz szerelmének), baromi jó lenne menni oda is. Csak hát kijutni nem egyszerű, meg jegyet kell szerezni, stb stb. Megoldható, de kellenének társak. Azért ez a spéci Hammerfall buli iszonyat jó lenne, ha összejönne. Magic Circle Helsinki: Manowar fesztivál Helsinkiben, Manowart is imádjuk, Finnországot is imádjuk, a kettő meg pláne zseniális. Teljes Kings Of Metal lemez, gyáááh de menni kéne. + Masters Of Rock Csehország, ahol a fellépők annyira nem jók, de mindig buli a cimborákkal. Na ezt még meglátjuk, hogy végül hova vet a sors.

Szomorúság: No, igen. :(((( Ma elaltatták a kutyusomat, Pepit. 13 és fél éves volt. És nagyon szomorú vagyok. Mert nagyon szerettük, és nagyon sokat jelentett. :( Vele nőttem fel, mindig ott volt velem, nekem, és nagyon szerettük egymást, és borzasztó rossz elveszteni. Persze, már nagyon öreg volt, és senki nem élhet örökké... jobb neki így, mert már szenvedés volt neki már az élet. De akkor is szomorú őt elveszteni, és nagyon-nagyon hiányozni fog. Ha otthon lennék, biztos sírnék, de még így is nagyon fáj, és borzasztó szomorú vagyok. Egy hű, igaz barát, és társ volt, akivel jó volt felnőni, aki megszépítette a gyermekkort, és a mindennapokat. Bárcsak velünk maradhatott volna örökké. :'(

Karriertervek

Mivel a hétvége különösebben nem volt érdekes, majd egy talán a péntekről írnék egy kicsit többet. Péntek este, meg szombat este bementem Londonba, spanyol arcokkal iszogatni/barátkozni, tök jó volt, semmi különösen extra, és sajnos az utolsó vonat miatt jóval hamarabb lépnem is kellett, mint szerettem volna, de azért elvoltunk. Nagyon hálás vagyok, hogy a régi Erazmuszos cimborám, Miguel próbál segíteni, meg bevonni az itteni spanyol kisebbség életébe, jó arcok, meg helyes csajok ezek, bár a spanyolomon még javítani kell. De pár ital után meg-megszólalnak angolul ha-ha. Kezdetnek jó, majd azért próbálni kell más társaságokba is beilleszkedni, meg több barátot találni. A vasárnap meg lézi szándély volt, nagy alvás, pihenés, néztem egy filmet, volt kis rokkújságírás, ettem egy orbitálisan nagy ebéd/vacsorát... szóval semmi különös, de azért jól el voltam. :)

Pénteken a közvetlen kisfőnökömmel tartottunk ilyen "lélektől lélekig" szeánszot, ahol elmeséltük egymásnak az érzéseinket, és odafigyeltünk, hogy szinkronban legyenek a csakráink. Nem, nem ám, csak hülyülök. Vele is toltunk egy meetinget, amin egyrészt afelől érdeklődött, hogy mennyire érzem jól magam, hogy tetszik a munka amit csinálok ebben a két hónapban, illetve értékelést kellett adnia. Érdekes módon azzal kezdte az értékelést, hogy micsoda egy humoros gyerek vagyok, és mennyit lehet velem nevetni, ez alapvetően jól esett, ugye régebben mondták nekem, hogy "Ne hülyéskedj, mert úgy maradsz"... de én azt hiszem frankón "úgy is maradtam". De nem ez volt a lényeg, hanem, hogy mondta, hogy úgy érzi, hogy többet ki lehetne belőlem hozni, mert noha jól dolgozom, és elégedett, meg nagyon szeretnek, nem látja rajtam, hogy annyirahűdeimádnám a munkámat. (meg még azt mondta, hogy milyen őszinte gyerek vagyok, ez dejó, meg nagyon ügyesen tudok angolul, meg mindenki szeret, meg ilyesmiket) Úgyhogy megmondtam neki (is), hogy szeretnék egy kicsit kevésbé specializálódni, és nem ilyen szupergík matematikusfizikusrádiósszakértővé válni, hanem a szoc szkilljeimet, az emberekkel való készségem, a stratégiai gondolkodásmódomat, esetleges menedzseri kvalitásaimat is szeretném kipróbálni, s noha nem akarok teljesen elszakadni a technológiától, szeretnék a jövőben kissé emberközelibb dolgokkal foglalkozni. 

Miért? A kérdés jogos. Volt egy tanárom, azt mondta, hogy akkor menj villamosmérnöknek, ha amikor véletlenül találsz a szobában egy ellenállást kallódni, nem tudsz megnyugodni meg elaludni addig, amíg meg nem mérted, hogy mekkora. Én meg alapvetően nem ilyen vagyok... mármint, szívesen megmérem nagyon precízen akárhány ellenállás nagyságát, de csak ha kapok érte kreditet... Szóval nem tudom. Voltak azok a srácok ugye az egyetemen, akik már 10 évesen rádiót építettek, meg akiknek ez volt az ultimate nagy dolog, szabadidejükben áramköröket terveztek, mert ez volt a nagy hobbijuk, nézegették a nasa meg a CERN honlapját, hogy mik a legújabb kísérletek, stb. Nah, ők az igazi mérnökök, a jó mérnökök, azok akiknek az való, hogy egy céghez bekerülve kockuljanak mint az állat, és 20-30 év kemény munka után valami senior tervező specialisták legyenek valamilyen területen.

Én meg nem ilyen vagyok, méghozzá azért, mert engem ezek a dolgok bocsánat, de baromira nem érdekelnek. Nem, ez így nyilván nem igaz, de szerintem aki ismer, az érti, hogy mire gondolok. Szóval szeretek kockaságokkal foglalkozni, meg ezzel dolgozni, de nem ez a hű de nagy szenvedélyem, vagy a nagy szerelmem, meló után eszembe nem jutna szabadidőmben technológiai, meg fizikai dolgokról olvasni, ismereteket szerezni, vagy csak úgy tervezni magamnak valami áramkört. Ha kell, szívesen megcsinálom, de ha nem, akkor inkább vagyok a barátaimmal, járom a világot, olvasok, zenét hallgatok, stb. Szóval a karrieremmel kapcs is azt beszéltük meg, hogy megpróbáljuk majd egy kicsit elmozdítani. Félreértés ne essen, a jövőben is technikára, meg mobilkommunikációs ismeretekre fog szorítkozni a munkám, csak egy kicsit más emberekkel fogok együtt dolgozni, és ahelyett, hogy egy-egy program vagy funkció részletes megtanulását meg gyakorlását csinálnám állandóan, ehelyett több olyan mítingre kell majd járnom, vagy feladatban kell majd részt vennem ami stratégiával, folyamatokkal, projekt menedzsmenttel kapcsolatos, vagy amelyekből jobban átláthatom, hogy a rádiós csapat a nagyobb céges stratégiában hol helyezkedik el, miként felelünk meg a nagyobb terveknek. És ez jó, ez érdekes, ezt jó lenne kipróbálni. Lehet aztán nem megy majd jól (Karcsi mondta is, hogy készüljek fel, az elején szenvedni fogok, meg bukdácsolni, mert nem mindig egyszerű megtalálni a helyes hangnemet mindenkivel, de örül, hogy el akarok mozdulni ebbe az irányba, mert ez nagyon fontos, erre szükség van, és valószínű bele fogok majd jönni), meglátjuk. Lehet rá fogok jönni, hogy ez az egész valami tök rossz, és pár hónap múlva visszasírom majd a nyugodt kis zugomat a gép mögött a sarokban, amikor nem kellett mások hülyesége miatt aggódnom, elég volt csak a számítógép hibáin stresszelni magam. Szóval majd elválik.

Ami viszont a lényeg itt, az a mentalitás. Zseniális dolog, hogy mennyire érdekli a főnökeimet, hogy mi az amit szeretnék, mi az amit meg akarok tanulni, mi az amit ki akarok próbálni, mi az amihez úgy tűnik lenne tehetségem, és mennyire támogatják, hogy fejlődjek, hogy mélyítsem a tapasztalataimat, meg az ismereteimet. Erre újra meg újra rácsodálkozom. És ez tök jó, szóval kíváncsi leszek mit hozunk végül össze. A másik érdekes dolog, hogy azt maga Karcsi, aki a theali főnököm sem tudta, hogy meddig fogok Thealeben maradni. Ő azt hitte, hogy csak egy évet... elvileg másfelet... majd elválik. A tanulság, hogy nyitottnak kell lenni, meg figyelni. Van 4-5 főnököm, kicsit mindenki mást mond, kicsit nem is tudnak egymásról, meg egymás terveiről, ügyesen kell tervezni, meg szervezni, illetve ha szeretnél valamit magadnak, azután neked kell menned, és neked kell kikaparnod a gesztenyét a sikerhez. Mert a végén oda lyukadsz ki, ahová te magad tartasz. A többiek minden segítséget megpróbálnak megadni ahhoz, hogy olyan dolgokat csinálhass amiket szeretsz, de a munkát neked kell elvégezned, és neked kell szorgalmasnak, figyelmesnek, jófejnek, meg nyitottnak lenned az új lehetőségek irányába. Úgyhogy megyek is aludni, hogy holnap vihessem magammal a gesztenyekaparócájgomat.

(Ez a szám már lehet volt...)

Egy sima, egy fordított

Az elmúlt napokban már megint nem frissült a blog, ilyenkor tessék örülni, mert ez azt jelenti, hogy zajlik az élet.

Hétfő. Elmentem a lakótársaimmal úgynevezett "pub kvíz"-re. Ez ilyen angol szokás, egy kocsmában vetélkedő van, minden asztalnál csapatok vannak, és 40-50 kérdésre kell válaszolniuk. Mindenki egy fontot fizet, mint nevezési díjat, és a végén a győztes csapat mindent visz. Nah, a lakásból a lányok mentek, meg én, ugye nem mondom, hogy a legjobb barátok lennénk, de egy kicsit azért hébe-hóba csak próbál nyitni feléjük az ember, szóvel ezt bevállaltam. Jött még két 16 éves csaj is velünk, Stef unokahugai, vagy mi a fenéi, plusz még egy srác, az egyik csaj friendzoneban sínylődő "barátja". Meglepően jó volt amúgy az este, a kvíz eléggé g33k volt, csomó sci-fi, Sout Park, meg ilyesmi kérdéssel. Mondjuk nyilván a lányok tökre nem tudtak mit kezdeni magukkal, mondták is, hogy tök butának érzik magukat (megsúgom azért, emrt alapvetően azok is), mert semmiről nincs fogalmuk sem, de azért elvoltunk. Meg ugye volt kaja, a hamburger finom volt, mindenki ivott pár korsó sört, úgyhogy kicsit könnyebb, oldottabb volt a hangulat, végül 4-ek lettünk a 14 csapatból. Ami viszont a pláne. Egyszer mikor álltam sorba a pultnál megkérdeztem az egyik kiscsajt, hogy készül-e már az érettségire, mi akar lenni, ha felnő még nézegettem is, hogy egész csinos lesz majd 4-5 év múlva, ha kicsit ár idősebb lesz. Erre mit válaszol: Lol, 29 vagyok! És tényleg annyi volt! De abszolút nem tűnt annyinak. Gyerek arc, apró méret, tinis ruhák, full nem néztem volna ki belőle. És a másik csaj is pont ennyinek nézett ki, és pont ennyi idős is volt... és most jön a durva rész. Tök jó fejek, meg jópofák voltak, földhözragadottabbak, könnyebben megközelíthetőbb emberek, mint a lakótársaim. De. Mikor elmentünk kiderült, hogy egy a két tizenéves kislány tűnő nő valójában egy 29 éves leszbikus pár volt. Akik a lakótársam szobájában intím együttlétet is folytattak mikor mi már aludtunk. És ez azért totál brutál. Mármint érted... van valami elcseszett, ultraritka betegséged, ami miatt fele annyi idősnek látszol, mint amennyi vagy. És mit csinálsz? Találsz még egy olyan lányt, akinek ilyenje van, és aki kb pont ugyanolyan mint te... és összejössz vele, meg szexeltek. Mármint én nem tudom ki, hogy van vele, én magammal tuti nem kufircolnék, vagy úgy senkivel aki úgy kb mindenben énrám emlékeztet... valahol az olyan beteg dolog, ha önmagát dugja az ember, nem? Mindenesetre nekik nem... ami azért eléggé bizarr. Na mindegy, azért egy jó este volt.

Kedd. Semmi extra, tök hamar lealudtam, mert másnap koránkelés volt. Samu túlélőtáborban van, a főnököm adott csomó új feladatot, eléggé el voltam havazva. Meg amúgy is.

Szerda. Na, az egy furi nap volt. Nem melóba mentem, hanem egy londoni iskolába, és gyerekekkel csináltam állásinterjút, próbáltam felkészíteni őket a való világra, mint anno velünk is tette ezt Gangsta Zoli amikor annyi idős volt, mint ezek a kölykök:

Najó, nem, nem ilyen. Ki voltam öltözve öltönybe, ingebe, felvettem a legcsinosabb bájmosolyom, és próbáltam mindenkivel szuperkedves lenni, segíteni, jótanácsokat, ötleteket adni. Furi volt ugye, amikor én 15-16 voltam tuti nem tudtam volna mit mondani. Itt viszont voltak nagyon különböző gyerekek. Az elején néhány csak hümmögött, motyogott, igen-nemmel válaszolt... volt egy olyan is, aki mondta, hogy ő buszszerelő akar lenni, mert a faterja is az, és hétvégeken így is már sokat segít neki, szóval ha befejezi a sulit nem tanul tovább, hanem a faterjával fog melózni együtt tovább. Amúgy se megy neki a tanulás. Na most neki aztán magyarázhatsz a vállalatokról, meg a helyes interjú szabályairól... :D De volt pár ügyes résztvevő. Ketten drámacsoportosok voltak, ők nagyon szépen, meg nyíltan beszéltek, meg bátrabbak voltak, ez nagy előny. Egyik srác valami mérnöki/IT pályára akar majd menni, ő tök sokat mondott, bár néha benyögött egy-egy ilyet "hogy nincs hibám, meg mindent mindig jól tudok", mondtam, hogy ezeket mellőzze majd élesben. :D Volt egy csaj, ő is tök beszédes volt, ő óvónő akar lenni, de amúgy tök intelligens meg bátor, meg határozott volt. Mondta, hogy apukája 7 éves korában meghalt, azóta mindig a templomba járnak a családjával, és ott segít sokat meg foglalkozik gyerekekkel és mennyire szereti csinálni. a kedvencem mégis egy lengyel származású csajszi volt, 15 éves, de már hozott nekem önéletrajzot, építészmérnök akar lenni. :D Jó, az önéletrajz eléggé kis ügyefogyi volt,dewazz, én 15 évesen azt se tudtam, mi a franc az. Adtam pár tanácsot, meg segítséget, de amúgy határozottnak, ügyesnek tűnt. Bár mondta, hogy a jegyei nem elég jók, mindenesetre neki ítéltem oda a Nandos étteremutalványt amit kioszthattam a nap során a legügyesebb gyereknek. Szóval érdekes volt, hazafele jövet bealudtam mondjuk a vonaton, de hát nah.

Délután vettem hálókábelt a tévéhez, és rákötöttem az internetre. Tök fasza, tudok rajta youtubeot nézni,és az okostelóval lehet irányítani. Meg van rajta egy csomó más app, bár azoknak olyan sok értelme szerintem nincs. De a HD youtube videók meg klipek baromi jól futnak a tvn. :D

Nah, tegnap este meg elmentem egy ilyen "találkozóra"... van egy internations nevű szervezet (ezúttal köszönöm Annának, hogy a figyelmembe ajánlotta, és a barátjának, Gábornak meg azt üzenem, hogy a szívem mélyéből gyűlölöm) , ez egy olyan csoport ahol mindenféle Readingben élő külföldiek a tagok, és kéthetente van találkozó. Eddig még nem voltam, mert mindig közbejött valami, most is az utolsó pillanatban mondtam azt, hogy na jó, nézzünk el... Érdekes volt. Baromira féltem tőle, mert ez ugye nem olyan, mint az Erasmus, hogy mindenki diák, meg nyitott, meg hasonló dolgokat tanul, meg amúgy is félénk, zárkózott fiú vagyok. Szóval hmmhmm. Egy ilyen lounge szerű helyen voltunk, bementem, már voltak páran, vettem egy ale-t, aztán hallgattam a többieket...de meglehetősen gyorsan feloldódtam, és beszédbe elegyedtem másokkal. Nagyon heterogén volt a csapat, voltak amerikaiak, volt egy ausztrál, olaszok, spanyol, ecuadori, volt egy venezuelai csaj, németek, néhány brit, egy dél-afrikai lány, szóval érdekes volt. Hála égnek nagyjából hasonló cipőben jártak az emberek, mint én, sok mérnök, vagy IT arc, diplomás figurák, úgyhogy voltak közös pontok, meg témák, jól el lehetett velük beszélgetni. A javarésze a brigádnak mondjuk egy 10-essel legalább több volt, mint én, de akadt 1-2 fiatal, velük próbáltam barátkozni, párjukkal telefonszámot is cseréltünk, bár gyanítom soha az életben nem látjuk többet egymást. De azért ez egy jó este volt, lehetett ismerkedni, beszélni, sörözni, jobb volt, mint itthon ülni, ha tudok majd elmegyek a következő alkalomra is. :)

Ma pedig újfent semmi extra nem volt, meló, és hazajövetel. Szó volt róla, hogy összefutunk kollégákkal, ebből nem lett semmi. Ez a szál amúgy is eléggé halódik el sajnos, ilyen nagy közös programok már nem igen vannak. Mindenki kialakította a kis baráti körét az alapján, hogy Londonban, vagy Windsorban laknak-e, illetve az alapján, hogy melyik részlegen dolgoznak. Mivel én egyedül vagyok rádiós,Thealeben, én teljesen kimaradok mindenből, és tudom, hogy nem direkt hagynak ki, csak egész egyszerűen nem vagyok ott velük minden nap, és nem gondolnak rá, hogy nekem is szóljanak, hogy elmennek moziba, vagy kajálni, vagy ilyenek. Szóval majd próbálom megtalálni itt a helyem, hát ez van. Amúgy minden szép és jó, holnap kapunk fizut, juhú!

Erazmusz

Egy pillanatra azt hihettem, hogy ott megint ott vagyok.

Noh, péntek este ugye a régi erasmusról ismert litván fogorvosnövendékkel, és pajtásaival  elmentünk pizzázni, meg sétálni utána kicsit Londonban, ami már önmagában nagyobb szociális program volt, mint a teljes őt megelőző hétvége mindenestül. Szombaton pedig bementem az itteni Deák térre, találkozni egy szintén erazmuszról ismert régi barátommal (ugyeugye, érdemes erazmuszon barátkozni, meg a külföldiekkel lógni, nem csak a magyar szervezőkkel álldogálni meg fikázni a sok külfit), ettünk egy hamburgert, bemutatott egy kolléganőjének, majd csatlakoztunk egy itteni spanyol közösséghez pár sörre. Persze, ez elsőre nem hangzik nagy dolognak, de tessék elhinni, nekem abszolút az volt. Hetek óta nem volt semmi rendes társaséletem, vagy "normális szombat estém", az, hogy nem a szobámban tvztem, hanem emberekkel voltam, hatalmas dolog volt. Amúgy borzasztó barátságosak voltak a spanyol arcok, ráadásul akarództak is angolul beszélni (pár elkényeztetett csajt leszámítva, de hát az meg kit érdekel), mikor meséltem nekik, hogy még csak 2 hónapja érkeztem, és nem igen ismerek senkit, meg nem nagyon vannak barátaim, az egyik srác rögtön rávágta, hogy a problémám meg is oldódott, mostantól minden hétvégén lógjak velük! :D Na ez mondjuk abszolút nem biztos, hogy így lesz, de egy baromi kedves gesztus volt, mert tényleg tök barátságosan fogadtak, meg jól elvoltunk, főleg ahhoz képest, hogy az angoloknak ha panaszkodtam, hogy nincs elég ismerősöm, max azt válaszolták, hogy használjam ki az időmet, és járjak el kondizni. Hát kösz.

Nem, amúgy az angolok akikkel kapcsolatban vagyok, ők is tök aranyosak, meg barátságosak, meg rendesek, de ugye a "munkahelyi barátság" státuszból nem igen akarnak kilépni, az meg azért mérsékelt közösségi életet takar. Szóval nah, jó volt az egész, lehet aztán többet az életben nem látom ezeket az arcokat, de remélem egyrészt, hogy nem így lesz, másrészt meg ha igen, akkor is legalább volt egy frankó hétvégém. Mondjuk kb mindegyikük au-pair volt (valami diplomával, de hát Spanyolban ugye nincsenek állások), de az kit érdekel. 

A mai nap meg elmentem pár kollégával villásreggelizni. Én még soha nem villásreggeliztem korábban, egy nagyon híres helyre mentünk, ami belülről olyan volt kb mint egy romkocsma, és mindenféle palacsinták (amerikai, nem magyar), kolbászok, tojások, szalonnák, babok, gombák voltak odabenn. Marha finom volt, érdemes volt kipróbálni, de...

egy órát kellett sorban állni mire asztalhoz jutottál. Ehhm. Mindegy, azért frankó volt. Meg a kollégák is jóarcok voltak, egy üzleti stratégiás csaj, meg egy szélszes srác. Szóval egy sikeres, kellemes hétvégén vagyunk túl, délután megnéztem a forma 1-et, mostam, mindjárt írok majd koncertbeszámolót, aztán megpróbálok 10 körül lealudni.

A kintlétem kezdete óta igazából most először érzem azt, hogy kezdenek tényleg jó úton haladni a dolgok, és kezdem jól érezni magam. Ez volt messzemenőkig az eddigi legjobb itt töltött hetem, szóval fejet fej, reméljük még sok hasonló vár ránk a következő hónapokban.

Kecsap

Angolul catch-up

Azaz  elkap, utolér, de ezt úgy is használják, hogy valakivel összefutsz, és megbeszélgetitek, hogy mi van az életével mostanában. Na ez a bejegyzés is ilyen lesz.

Noh, a hétfő nyugis volt, keddtől indult a móka. Be kellett mennünk Sloguhba Samuval közösségi médiás tréningre. Ezt azt jelenti, hogy hogy használhatod a facebookot, meg a twittert (be is fogom izzítani újra a régi twitter fiókom, és majd mindenféle céges lelkesítő cuccokat fogok tweetelni, mert az menő), linkedint, ilyesmit. Szóval oda kell figyelni, nyilván nem írhatsz marhaságokat a cégedről, a főnöködről, nem tehetsz fel olyan képeket ahol bulizol, meg iszol, meg ilyeneket csinálsz. Nyilván én amúgy se tennék ilyent, de mivel az életednek lassan minden apró részlete online, és nyilvános, nagyon oda kell figyelned, hogy milyen képet alakítasz ki magadról az interneten, illetve, hogy ez hűen reprezentálja a vállalatot, és annak értékeit ahol dolgozol.

"Personal Brand" - személyes márka. Erről beszél mindenki manapság, egy ilyent kell kialakítanod, és ezt kell az emberek felé sugallnod 24/7-ben, hogy az emberek akarjanak téged, meg a te szaktudásod, értelmed, stílusod, segítséged. És ennek része a fácse, meg a minden. (Kivéve ez a blog, amit úgyse ért senki mert magyarul van, meg a létezése is eléggé limitált, csak néhány igazán király jóbarát, és családtag olvassa. :))

Kedd este bementen Lándönbe összefutni egy régi cimborával, most kezd itt dolgozni, spanyol, Budapesten volt erasmuson, ott futottunk össze. Meglepően jól sikerült a dolog, meg tényleg jó volt kicsit szocializálódni.

Szerda. Állásinterjún voltam. Nem, nem én kerestem állást, hanem jöttek a jövőre felveendő friss arcok, és hozzájuk mentünk be egy kérdezzfelelekre, meg ebédelni, dumálni kicsit velük. Tök érdekes volt, kicsit olyan fura volt a társaság. Elvileg mind mérnöki, meg IT állásokra jöttek, ennek fényében nyilván 85% srác volt. A csapat nagyja csak a sarokban ücsörgött néma kussban, na ők nem hiszem, hogy megkapják az állást. Volt egy borzasztó karrieristának tűnő csaj, na ők azon felül, hogy kb szupermodellként nézett ki, tökéletesen volt felöltözve, abszolút fura nerdközegben, nem tudom róla elképzelni, hogy megfelelő mérnöki/technikai háttere lenne ehhez a melóhoz. De hát mindegy, amúgy már házas. Kár. A többi arc meg olyan furi volt, az én állásinterjúmon szerintem sokkal erősebb volt a felhozatal, meg mindenki nagyonbiznisz volt meg nyomulós. Mondjuk abból a 20-as brancsból végül csak engem vettek fel, szóval a franc se tudja. Azért érdekes volt kipróbálni ezt az egészet, meg dumálni velük. Később találkoztam a főnökömmel, Matyival, elmondtam neki a minden búmatbánatomat, mondta, hogy jójó, dolgozik keményen, hogy megoldja őket, és majd lesz előrelépés, de műr annyira évvége van, hogy senki nem akar semmit se csinálni, de próbál most már egy alapot összehozni, hogy jövő évtől izgalmasabbak legyenek a dolgok, meg úgy alakulgasson a kárrierem ahogyan azt szeretném. Utána volt egy online meeting pár órás, aztán nyomás haza.

Csütörtök. Samuval megint mentünk Sloughba, találkozni Márkkal (nagyon szeretem a blogba magyarra fordítani a munkatársam neveit, mintha keresztény uralkodók lennének, szerintem ez egy tök vicces dolog :)), úgy volt, hogy a jó öreg Csavardi koma is beszélget majd egyet vele utánam, de olyan hosszú volt a meetingünk, hogy neki sajnos már nem jutott idő. De majd bepótolják. Szóval elbeszélgettünk vele is minden búmrólbánatomról, karrierről, mijen irányba szeretnék mozdulni, stb stb. Támogat ő is mindenben, meg tetszenek neki az elképzeléseim, ami fura, az az, hogy mondta, hogy közte meg a tálentumos arcok közt nincs kb semmi kommunikáció, és noha a HR meg az ilyen humán részlegek állandóan sújkolják, hogy szoftszkillek kellenek, meg legyünk a jövő üzleti vezetői, a mérnök csoport mindennapi munkájában az abszolút nem látszik megvalósulni, és napi 8 órát a gép előtt kockulunk. Szóval ez a kettő kicsit szemben áll, de mint kiderült azért, mert a egész képzés kissé szervezetlen, és a különböző részlegek full különböző elképzelésekkel vannak velünk, egymással meg nem beszélgetik meg a dolgokat. lol. Tanulság: Légy a magad sorsának a kovácsa! Nem szabad arra várni, hogy az emberek teljesítsék az ígéreteiket, és helyzetbe hozzanak, nyomulj, legyen ötleteid magadról, merre akarsz mozdulni, mit akarsz csinálni, kapard ki magadnak a gesztenyét. Mert amúgy mindenki csak beszél össze-vissza, de igazából senki nem tudja, hogy mi is fog veled történni. Nah, utána meg elmentünk egy ilyen workshopra, ahol írásról, beszédről tanultunk (3 óra, fejenként 250 fontért!!!!! De a cég kifizette. De akkor is! Ilyen tarifái a nájt kluboknak vannak.) De ez amúgy tök hasznos volt, inspiráló, meg érdekes  arról, hogy hogyan lehet hirdetést, levelet vagy akármit jobban írni, majd igyekszem a hétköznapokba is beépíteni. Itt amúgy volt csomó nemmérnök kezdő kolléga, akiket eléggé sikerült megnevettetni a hülyeségeimmel. Nem direkt csinálom amúgy, a hülyeség csak úgy jön belőlem, de hát mindegy, a lényeg, hogy tessen az embereknek. Meg amikor kell akkor azért nagyon komoly vagyok ááám. :) Amúgy ez ilyen full fura dolog ez az egész munkahelyi barátság ügy, majd írok róla részletesen máskor, ez a bejegyzés így is baromi hosszú lesz.

Már eddig is hosszú volt, pihenőnek itt egy dal, tessék reluxálni, meghallgatni, utána folytatjuk:

Ugyedejóvolt!

Péntek. Huhh. Egész nap Slough, ilyen önkéntes munkát végeztem. A lényeg a következő (tessék megkapaszkodni): behoztak az irodába 3 osztályt különböző iskolákból. Ez kb 60db 14 éves gyereket jelent, mindegyikünk kapott egy ötfős csapatot, mi pedig egész nap feladatokat csináltunk velük, tanítgattuk őket. Mi is az amit csinálniuk kellett? Céget kellett alapítaniuk (mégegyszer: 14 évesek), fel kellett osztaniuk a szerepeket (1db CEO, 1db Marketinges, 1db Pénzügyes, stb), majd egy komplett stratégiai tervet kellett alakítaniuk, hogy mi az a termék amit ki szeretnének alakítani, grafikonok, marketing hozzá, piackutatás, kellett tervezniük egy weboldalt a terméknek (mégegyszer: 14 évesek), stb stb majd ki kellett menniük az aulába, és ott befektetőknek el kellett adniuk a terméküket (a befektetők az arra járó céges kollégák voltak). Hihetetlen volt az egész (angolul: Mental, ami a hihetetlen az őrült, meg az elképesztő egybe). Komolyan. Mármint, amikor én 14 voltam, a legnagyobb gondom az volt, hogy növesszem a hajam, színjátszócsoportozzak, és a lehető legtöbbször hallgassam meg egy napon belül az Iron Maiden zenekar Fear Of The Dark című számát. Annyi idősen csókolóztam először, akkor próbáltam ki csomó mindent, de azt elárulom, hogy se a piackutatás, se a HTML programozás nem szerepelt a dolgok közt. És tudod mi a kemény? Hogy a gyerekeknek marha jó ötleteik voltak! Az én csoportom pl egy olyan teló/tablet alkalmazást akart kifejleszteni, ami smartschool/connected school lehetőséget kínál a hallgatók számára, azaz egy app, amibe autómatikusan bekerül a házifeladatod, a dolgozatidőpontja meg ilyesmi, és állandóan jelez, hogy ne felejtsd el ezeket a dolgokat, tanulj, infók vannak a tantárgyakról, linkek a wikipediára, a youtubera, meg csetszoba tanárokkal, ahol az anyagról lehet őket "fogadóórában" kérdezni. Meg még egy csomó tök frankó dolog, csak lestem, marha jó ötleteik voltak. De az is kemény volt, amikor elkezdtek a 14 évesek piackutatást végezni, és körbejártak, hogy ki venne ilyen appot, meg mit szeretnének bele a tanárok (mondjuk a tanárok tőlünk függetlenül egy nagyon hasonlóval jelentkeztek), őrület. És élvezték, és imádták, és tök fura volt az egész, hogy olyankról beszélnek, hogy milyen extra dolgokkal hány font havi profitot lehet termelni, és ha ez megvan, utána majd milyen cukorkát vesznek belőle. Játékos tanulás, meg bevezetés a bizniszbe, meg a nagyvállaltok világába, és a gyerekek imádták, és egy tök szuper napjuk volt. És gondold el, a multik itt már ilyen korán elkapják a gyerekeket, és próbálják nekik megtanítani az üzleti gondolkodást, meg igyekeznek őket bevonni az üzleti életbe a nagybetűs felnőttvilágba. Odahaza ehelyett most épp kötelező hittan van ha jól tudom... no comment.

Egy valami volt ami kicsit beárnyékolta a napot. A csoportomban volt egy kislány. Hanna. És... hát, nagyon durva volt. Szóval... valami nincs rendben a csajjal, pontosabban szerintem a szülei teszik tönkre az életét, vagy a fene se tudja. Képzeld el Luna Lovegoodot a harry potterből, mindenféle önbizalom nélkül. A csajnak nincs telója, nem tudta mik azok a telefonos alkalmazások, ami nem okvetlen baj, de látszódott rajta, hogy borzasztó félénk, szótlan, bizalmatlan, bátortalan. Elég hamar elárulta, hogy nincsenek barátai (abszolút), néha a kezei elkezdtek görcsösen rángatózni napközben, és amikor arról beszélgettünk, hogy milyen app-ot szeretnénk készíteni, azt mondta, hogy ő egy olyannak örülne, ami segít neki, hogy mit mondjon embereknek ha mérgesek rá, vagy szomorúak, és segítenek neki elkerülni a kényelmetlen szociális helyzeteket. Huhh. Persze az elején próbáltam bátorítani, meg kikérni a véleményét mindenről, de úgy éreztem, csak kényelmetlen helyzetbe hozom ezzel, szóval eléggé nehéz volt ez az egész. Mit csinálsz ilyenkor? Szeretnéd, hogy részt vegyen a dolgokban, és jól érezze magát, de ha állandóan csak vele foglalkozol, a többiek látják a kárát, meg őneki is kellemetlen. Szerencsére az egyik kislány hamar levette mi a szitu, és megpróbált vele barátkozni, meg kettesben foglalkozni meg beszélgetni vele, meg együtt dolgozni vele, az hatalmas segítség volt, mert onnantól kicsit ő is jobban érezte magát, meg mindenki tudott dolgozni is. Utána odamentem az egyik tanárához, és megkérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel a lánnyal, mondtam neki, hogy nagyon ügyes, meg tök jó ötletei vannak, de borzasztó félénk, bizonytalan, önbizalomhiányos, és nagyon sok figyelem (privát... tehát barátok szerzése) meg segítség kellene neki. Mondta a tanárnő, hogy igazam van, és tudják, de a szülők semmit nem engednek nekik, és teljesen burokban tartják a lányt. Kemény. Mondjuk utána az egyik főszervező odajött, és megdicsért, hogy szóltam a tanárnőnek.

Szóval érdekes nap volt ez. Utána Lándön, egy barátommal, meg az egyetemi társaival elmentünk pizzázni, meg városnézni, az szép volt, majd hullafáradtan éjfélkor kipurcantam a szobába. Most meg hétvége, pihenés, mosás, és bízom benne, hogy majd sikerül valami szoc programot is találni mára meg holnapra.

Még élek

Csak gondoltam szólok. Mostanában azért nincs bejegyzés, mert baromi elfoglalt lettem hirtelen, a héten rengeteg minden történik, ami tök jó, mert csomó mindent csinálok, meg tetszik, meg jól érzem magam. Amint lesz időm jön minden részletesen, egyelőre annyi elég, hogy minden rendben van. :) Addig itt van egy kis hallgatnivaló:

Totál-brutál

A hétvégén nem történt semmi sem.

Így. Igazából ez volt az első hétvégém, hogy abszolút semmi programom nem volt. Próbáltam már minden körülöttem lévő ismerőst/barátot megérdeklődni, hogy nincs-e kedvük csinálni akármit, de senkinek nem volt, annyira éhenkolbász meg nem akarok lenni, hogy könyörögjek arcoknak, hogy hadd lóghassuk velük. Majd ha elég jó fejnek tartani, szólnak, ha azzal úgyis csak megutáltatom magam ha túlságosan pörgök. A munkahelyi arcokon kívül muszáj lesz amúgy valami társaságot találni, nem azért, tökre imádom ezeket a srácokat, nagyokat lehet velük röhögni, meg hülyülni, de azért tudod... Megvan bennük az a "munkahelyibarát" dolog, vagyis mivel az állásod kapcsolatban van az övékkel, annyira hűdehűdenagyon azért nem összejárósak, vagy annyira nagyon nagyon nem akarnak belevonni az életükbe. Ami viszont zseniális, az a csoportunk wacap grupja, amiben egész nap megy az ökörködés, van egy srác Fülöp, aki állandóan orbitális marhaságokkal, meg poénokkal szórakoztat minket napközben... tudom ezek apró dolgok, de tök jó hangulatot teremtenek a melóban. Nem úgy mint idehaza, ahol az egyik lakótársam kb már vissza se köszön már ha találkozunk, csak legyint. :)

Nah,ami érdekes volt a hétvégén, az az, hogy vasárnap este bementem Londonba koncertre. Innentől fogva a bejegyzés a metal zenéről fog szólni, akit ez nem érdekel, az azt kérem várjon a holnapira. :) Szóval a Hell, a Bleed From Within, a Carcass, és az Amon Amarth játszottak... én azt ajánlom mindenkinek, hogy fordítsa le ezeket a szavakat magyarra, és alapvetően jól el fogja tudni képzelni, hogy milyen buli volt ez. Mondjuk baromi béna voltam, meg itt a koncertrejárás egész más, mint Magyarországon. Egyrészt minden jegy elkel elővételben... ami nem olyan, hogy elmész egy jegyirodába, hanem kizárólag neten lehet jegyet venni, és magadnak kell kinyomtatnod. Kapunyitás 7-kor, a Hell 7:20-kor kezdett, és 7:45-ig tolta. Igazából ők érdekeltek a legjobban, de mivel baromira elszámoltam magam az indulással, meg a kajálással,brutális sorban állás után 7:40-re értem be a koncertterembe. Amúgy Londonban koncertre járni óriási élmény. Alapvetően rockerek/metalosok nincsenek Angliában, mármint olyan elenyészően kevesen vannak a hatalmas tömeghez képest amit nap mint nap látsz az utcákon, hogy igazából észre sem veszed őket. Magyarországon sokkal több fekete pólós/pulcsis/felvarrós fickót látsz a hétköznapokon. Na de amikor este buli van, és leszállsz a metróról a megfelelő megállónál, hirtelen nem is látsz mást, csak légióban masírozó metalosokat. A pubokból lógnak ki a Maiden pólós fickók, a gyrosoknál csak hosszú hajú arcok várnak a kajára, a metró tele van fémhívőkkel, hihetetlen látvány. A koncertterem egy baromi nagy marha régi színház volt, 3 emeletes, nekem csak a karzaton jutott már hely, ahol csomóan csak ültek... nekem ez is tök fura volt. Már az elejétől kezdve rengetegen voltak a teremben, az átszerelés villámgyors volt, a hangosítás remek, borzasztó profi az egész. Persze kp-t elfelejtettem magamhoz venni, kártyával odabent meg nem lehetett fizetni, így kicsit szomjasan álltam végig a 3 órát, de marha jó buli volt, hihetetlen volt a helyszín, király hangulat atb. amit elcsesztem, hogy meg voltam arról győződve, hogy az utolsó vonat Readingbe 23:30-kor indul (pár hete még akkor ment) szóval az Amon Amarth utolsó két számáról lemaradtam. Aztán az állomáson kiderült, hogy még megy vonat éjfélkor, fél 1-kor, 1-kor, meg fél 2-kor is. wtf? Szóval nah, eléggé amatőr módon bénáztam, de jó buli volt. Közben alaposan utána is jártam, Londonban óriási a koncertkínálat, igazából kb minden nap el lehetne valami érdekeset csípni. De egyrészt arra nincs pénzem, másrészt az időt is sajnálom rá... kb havi 1 koncertet szeretnék az életembe betervezni... más kérdés, hogy a tavasz igen erős lesz, úgyhogy valószínű havi 3 lesz az 1-ből. Amúgy őszintén szólva szívesebben járnék barátokkal dudorogni rendes szórakozóhelyekre, de barátokból, meg társaságból itt ugye most nem igen van, ha meg már egyedül vagyok, nem keseregni kell, hanem a legtöbbet kihozni a dologból. A metal bulik pedig erre tökéletesek. Számomra. :)

(Amúgy zárójeles megjegyzésként hadd említsem meg a Carcass buliját, 3000 fős teltház éltette őket, a death metal számok alatt meg videón olyan dokumentumfilmek mentek ahol emberi agyat, nemszerveket, szemet, meg különböző belső szerveket boncoltak orvosok. Ennyire beteg dolgot azért még én sem láttam :D)

Uram, ön meg lett vezetve!

Az elmúlt három napban alapvetően két említésre méltó dolog történt. Megházasodtam, és gyerekem született. Nem, nem ám, csak viccelek. :) Az egyik, hogy tegnap este összegyűltünk a friss kezdő mérnökkollégákkal Windsorban enni egy burgert, és legurítani egy pintet, tök jól sikerült. Semmi különösen extra, de elvoltunk, elnevetgéltünk, elviccelődtünk. Mondjuk a társaság véletlenül sem mondható partyarcnak, kb 9-kor már lelépett mindenki, a végére nagyon kevesen maradtunk, meg azért elég kényeskék a többiek "jajj mennyi idő hazaérni, jajj, milyen vonat megy ilyenkorolyankor stb." De azért jó volt.

A másik az volt, hogy szerdán elmentünk egy előadásra... Derek (na ezt a nevet nem tudom magyarosítani) turnézott. Ő a csoportunk fő fő fő főnöke, talán még a vezetőségben is benne van, nagy ember. Vele volt kérdezz felelek, illetve hozott 3 embert, akik előadásokat tartottak. Az első kiberbiztonságtechinkáról szólt egy roppant kövér, és kocka fickó előadásában, volt egy bizniszfelépítésről, meg egy nő a végén IT dolgokról mesélt. Utóbbi teljesen elszaladt a fülem mellett, semmit nem bírnék mondani arról, hogy mit mondott. A biztonságtechnikai kicsit sablonos volt, de azért eléggé érdekes, meg figyelemfelkeltő. De amiről igazán szeretnék mesélni, az a harmadik előadás, illetve annak is egy apró részletkéje.

Szóval a csávó még a bemutatkozás körül azt akarta elmagyarázni, hogy ő kicsoda, meg mit csinál, ami itt és most full lényegtelen. Ellenben ami lényeges az a következő: A nagyvállalatot, illetve annak a működtetését/futtatását úgy kell elképzelni, mint egy nagyváros vezetését, illetve annak látképének a megtervezését. Pl van a legfelsőbb management, akik az igazán nagyon nagy dolgokról döntenek, illetve határoznak, na az analógia szerint ő a város főépítésze. Aki a város "látképéért" felel, az arculatér, hogy hová, nagyjából milyen karakterű épület kell, hogy egységes, hangulatos, működőképes legyen az egész. Magukat az épületeket aztán az építészmérnökök tervezik meg, na a cégnél ők  "biznisz építészek (business architecture)", a biznisz stratégia emberei, akik a felső vezetését vágyálmait megtervezik, és kitalálják, hogy mit is kellene csinálni ahhoz, hogy a nagy tervek megvalósuljanak. Alattuk vannak az építőmérnökök, azaz az egyes részlegek vezetői, akik konkrétan az építkezés kivitelezésért felelősek, nálunk például vegyük azokat a fickókat, akik az egyes részlegeket vezetik, és a részlegek zavartalan működését vigyázzák/menedzselik/felügyelik/teszik lehetővé. Legalul meg van a munkás. A fizikai munkás, aki épít. Na a valóságban ez, a mérnök.

Persze, ezt nem gy mondta, mert ez kicsit derogáló. Ilyen nagyon okos kis virágnyelv volt az egész, egy mosolygós málészájú, szemüveges pacák volt, igyekezett mindenkinél benyalni egy kicsit, nagyon a sorok közt kellett olvasni, hogy ezt így leszűrd. Ugyanakkor sajnos ez egy igaz dolog. Mi vagyunk az építők. Nekünk nem a bicepszünk nagy, és hordjuk a kőműveskanalat, hanem az agyunk, és mint a gépek csinálunk a programozást/hálózattervezést stb. Persze, más dolog, mi nagyon sokat tanultunk ezért, és borzasztó bonyolult dolgokról van szó... d a végén mégis csak úgy dolgozol, mint a robot, vagy mint a betanított munkás. Csak nem maltert keversz, vagy ládát cipelsz, hanem programozol. A nagy képben viszont mégis ugyanott vagy.  És őszintén szólva ez azért elég szar. Mármint, tudom, ez tök változó, de nekem pl ez elég szar. Rengeteg olyan mérnök, meg programozó van akik imádnak bevonulni a sarokba és kódolni, vagy valami programban szütyögni egyedül napi 8-9 órát. De engem ez nem hat meg. 2 dolog miatt. Egy, baromira nem értékelnek. Ugyanúgy te vagy a fura, béna, lúzer kockagyerek a vállalatban, mint ahogy az voltál a gimiben, vagy az egyetemen. Közben ott vannak a szép, agyatlan csinifiúk és lányok, akik állandóan buliznak, szeretkeznek, szórakoznak (míg te keményen tanulsz), ellébecolnak a BGF és társai szerű műintézményekben, majd hopp: a hozzájuk hasonló HR-es felveszi őket pénzügybe, stratégiába, menedzsmentbe... és ők lesznek a főnökeid. Nagyobb a tisztelet amit kapnak, nagyobb a fizu amit kapnak... míg te halálra gürizted meg tanultad magad, és lemondtál egy csomó mókáról...csak azért, hogy utána ők dirigáljanak neked, és mondják meg mit is építs/programozz/tervezz. Hol itt az igazság kérem? Mert persze, értem én, a vezetést végezzék olyan emberek, akik azt tanulták az egyetemen, meg akiknek pénzügyi/menedzseri/stratégiai hátterük van. De ezeknek a dolgoknak a megtanulása elsajátítása jelentősen kevesebb erőfeszítést igényel, mint a komplex matematika, illetve fizika megértése. Miért nem azok kapják meg az elismerést, akik éveken át sokkal komplexebb, és keményebb munkát végeztek? Mérnöknek lenni egy tök lúzer dolog ha belegondolsz. 18 évesen elmész az egyetemre, gondolván, hogy keményen dolgozni akarsz, azért, hogy egy jó állásod, és sok pénzed, meg egy biztos családi háttered lehessen majd egy nap. A hülye osztálytársaid, akik meg mindig csak röhögtek rajtad, elmennek a 128. európai tanulmányok kurzusra valami full utolsó főiskolára. Te tanulsz, ő partizik, te szenvedsz, ő meg röhög rajtad. Majd bumm, a kemény erőfeszítésnek köszönhetően végre megvan az álmod, nagy nehezen kapsz egy fasza mérnök melót egy nagy cégnél... megérte tanulni! Gondolod... amíg meg nem látod, hogy a régi ismerősöd az fölötted van a menedzsement csoportban, 2-szer annyit keres mint te, meghúzza meló után az összes kolléganőjét (mert azon a részlegen még olyanok is vannak), és az 5-ös bmw-jével mindig a te helyeden parkol... csak, hogy továbbra is orrod alá dörgölhesse, hogy te vagy a lúzer, ő meg a májjer.

Jó persze, most eléggé kikarikíroztam a helyzetet, de talán érthető azért, hogy miről beszélek. Nyilván a valóság ennyire nem radikális, de azért közel állunk a helyzethez. Pl abszolút nem vagyok már benne biztos, hogy megérte-e annyira keményen tanulni, mint ahogy azt mi tettük 18-19-20 évesen (félreértés ne essék, tanulni kell, a kérdés csak az, hogy hol a határ ameddig azt komolyan érdemes venni). Persze, amúgy ebben benne van, hogy borzasztó fiatal vagyok még, ráadásul piszkosul hajt a kalandvágy, meg ugye úgy van ezzel az ember, hogy ha egy utolsó kis veszprém megyei városka noname iskoláiból eljutottam odáig, hogy a világ egyik legerősebb gazdasági hatalmában dolgozhatok egy olyan szektorban, ami korunk talán leggyorsabban fejlődő, és legnagyobb potenciálját jelentő szektora... ráadásul egy olyan programban vagyok benn, amely azt ígéri, hogy "a jövő üzleti vezetője lehetek", akkor már baromira nem akarok itt megállni, és tényleg ki akarom használni a lehetőségeimet, és egy napom a beígért vezetővé akarok válni. Persze könnyű vérszemet kapni, ha állandóan azt hajtogatják, hogy "bemoredog" ha-ha. Na de a viccet félretéve. Fiatalként érthető, hogy mindent akarok, ráadásul mindent azonnal. De az szokott elgondolkodtatni, mikor hébe-hóba látok 1-1 40-50 közötti mérnököt, aki most jön rá, hogy húúú feljebb kéne mászni, és beül azokra a tréningekre/előadásokra, amikre mi... mert érdekes módon a vezető pozíciókban nem az ő korosztályuk van ám. Fiatal, szép emberek, 30-as 40-es fazonok. 

Áh, fura az egész. Az előadások végén, odajött hozzánk egy random faszi, és elkezdett magyarázni valami nemtommilyen vizsgáról, hogy tökmindegy mi van, azt mindenképp tegyük le, mert ha az megvan, azt mindenki ismeri/elfogadja/mindenkinek kell, a karrierünk szárnyalni fog az égig. De hát a franctudja. Na majd utána nézek. Fura ez az egész, mert mindenki akivel találkozol azt mondja, hogy csináld azt amit ő mondd, mert a karriered íííígy fog felfele szárnyalni. És mindegyik tök mást mond. Na így igazodj ki! :D Mindenesetre ez egy kemény dió, és 2 hónap alatt még láthatóan kevés ismeretanyagot halmoztam fel. De nyitott füllel kell járni, mindenféle emberekkel találkozni kell, mindent tanulni, mindenen résztvenni kell, mindenkivel barátkozni kell, stb stb. Ebben meg én próbálkozom, kicsit talán túl erősen is, se egyrészt kint vagyok egyedül a világ végén, másrészt a társaság azért nem annyira közösségi program rajongó... na majd idővel ez talán változik.

Munkahelyi stressz

Noh. Mikor először mentem külföldre "élni" azt mondta egy finn fazon, hogy három része van a kintlétnek. Az első, hogy júúúúj de nagyon tetszik minden, és minden szuper, és mindent imádsz. A második a kultúrsokk, amikor elkezd idegesíteni, hogy minden fura, meg minden máshogy van, mint amihez hozzászoktál, és hirtelen megijedsz, meg semmi nem tetszik, meg honvágyad van, és rosszul érzed magad. A harmadik mikor lenyugszol, és lassan megszoksz, és elkezded befogadni a más dolgokat, és megszeretni őket.

Nos, ma nálam beütött a kultúrsokk keményen (tehát eddig tartott a blog vidám része ha-ha), és ma eléggé felhúztam magam a melóban. Min? Hát nyilván az angolszász mértékegységeken, mi máson! Mert. Szerettem volna egy programba koordináták alapján mérési adatokat importálni (aki már most nem érti, az szerintem itt abba is hagyhatja, majd a következő bejegyzés ígérem egyszerűbb szövegezésű lesz :)). Igen ám, de az UK-ban (ahol áthalad a 0. hosszúság) a térképészetben nem ezt használjuk, hanem van a UK-nak egy saját koordinátarendszere, amiben méter alapon egy kezdőponttól számítják, hogy mi mennyire van (full retardált dolog, mert amúgy semmit nem számítanak méterben, minden yardban, meg mérföldben, meg inchben van... de a rádiótervezésben mi métert használunk), és nem a hosszúsági meg a szélességi fokok szerinti koordinátákat használjuk. Úgyhogy. Ma azzal telt a fél napom, hogy egy programnak próbáljam meg elmagyarázni, hogy ne a UK rendszer szerint számoljon (mert a mérési adatokat valamilyen teljesen agyahagyott elgondolásból meg szélességi/hosszúsági fokos koordinátákban adták meg nekem azok akik megmérték a jelerősségeket)... de a hülye program azt meg csak akkor fogadja el, ha a koordinátáknál nem tizedestörtet használok, hanem fokot, szögpercet, meg ilyeneket, na de azt aztán már végképp nem találtam meg sehol, hogy ott mit, hogyan alakítgassak, szóval a sok sziszifuszi piszmogást nem bírtam ügyesen befejezni, holnap jön a round 2. Főnököm, Karcsi amúgy már egy korábbi programverzióval ezt meg tudta csinálni, hát nah. Ezzel meg most nem megy. Ilyen amúgy a mérnök meló, akár programozol, akár tervezel, mindig ilyen vacak marhaságokon akadsz fent és idegeskedsz, mert ilyen abszurd hülyeségek miatt nem tudsz rendesen haladni. Amúgy ma van Karcsi szülinapja, hozott egy rahedli csokit, komolyan mondom karácsonyra diabéteszben kihal a teljes rádiótervező részleg, annyi édesség van az irodában mostanság. Ráadásul ma a nemtommelyik részlegnek szülinapja is volt, szóval kaptunk még extra ingyentortát. Öröm az ürömben.

Más semmi érdekes nem történt, telnek-múlnak a napok, sikeresen rászerveztek még egy karácsonyi a bulit a rádiósra, úgyhogy most már 3 van egy időben, én nyilván a legkockábban leszek majd jelen (mert az ingyér van, meg mert velük dolgozok végig, most akkor karikor nyilván nem fogok elmenni az alig ismert marketingesekkel bohóckodni, más kérdés, hogy azért a szervezést csinálhatnák jóóóval ügyesebben is a többiek.) Mindegy, ez van, ha Thealeben vagy a világ végén vagy. Jövő csütörtökön majd lesz személyes találkozóm az egyik program főszervezővel, majd jól elküldöm az anyjába, hogy az amúgy is idegenből idepottyant, ismerősök nélküli gyereket elszáműzte a világ végére... nem, nem fogom elküldeni az anyjába, de majd megmondom neki, hogy ez nem igen volt fair play díjas húzás. Bár nah, maga a meló amúgy továbbra sem rossz (kivéve amikor ilyen marhaságokkal kell szenvednem, hogy a koordinátákat kell váltogatnom ilyenolyanból amolyanba), meg amúgy fontos dolgokat csinálok, meg karrier szempontból abszolút nem rossz, hogy abban a projektben vagyok amiben... mert ez eléggé nagy, meg fontos cucc, ahogy Samu utalt rá, 10-15 év múlva is tudna fogja mindenki mi volt ez. (Európában az eddigi leggyorsabb rádióhálózat tervezést ez a csopi hozta most össze, rekorder mindenben, és iszonyat sok pénzt spórolunk vele, szóval ez tényleg jó cucc.) Szóval nagyon nem fogok panaszkodni, csak majd egy kis ejnyebejnyét eresztek meg. Addig meg próbálok eligazodni a térképen, a blogba meg izgalmasabb dolgokról írni. Holnap majd megpróbálok valami krimis, üldözéses maffiás szerelmi bejegyzést csinálni.

Addig is itt egy örök kedvenc brit sláger, ami egyrészt itt még mindig eléggé népszerű, kettő tényleg tök jó. Meg ugye 7 évesen mindenki ezt hallgatta annó a buffaló cipőjében:

Vegyen répatortát az...

akinek két anyja van.

A fenti mondat jutott ma eszembe, mikor épp névnapi tortát keresgéltem magam az áruházban, és megpillantottam a polcra kirakott répatortát, amit max frosch fali figyelmébe ajánlanék, amúgy meg nem tudom hogyan lehetne jobban elrontani egy tortát. Mondjuk spenót torta. Vagy zöldbab torta. Vagy kelkáposzta torta. Blöáááá. Bezzeg szalonna torta nincs. Vagy rántott hús torta. Nyamnyam.

Nah, Angliában nem ünneplik a névnapot, így az igazi különlegességet a hazai barátok/rokonok köszöntése jelentette, nagyon nagyon köszi mindenkinek, higgyétek el, sokkal többet jelentett, mint gondolnátok. :) Apuék meglepetéscsomagja volt pedig az egész megkoronázása. :)

Munkaügyileg kaptam megint pár új feladatot, ezen a héten nagyon nagyon nem fogok unatkozni úgy tűnik. Rengeteg tök bonyi program használatát meg kell tanulni, elég kemény, főleg, hogy más most komplexebb dolgokat kell néha csinálni, mint néhány olyan arcnak, akik már évek óta ezekkel a cuccokkal dolgoznak. Emmm. Mi történt még? Semmi különös. Tök gáz, napközben mindig van egy csomó ötlet, hogy mit írjak majd a blogba, aztán estére kiürül a fejem. Volt hétvége. Eléggé oké volt, az elején bementem Lándönbe két srác lakásavatójára, ott is aludtam náluk a kanapén végül. Az mondjuk nem igen volt kényelmes. Emmmm fura. Megint ugye a frissdiplomásokkal voltunk együtt, de nem a mérnökökkel, ez a marketing/biznisz társaság volt. Fura, mert néha baromi lazán, meg viccesen meg jól kijövök mindenkivel, máskor meg csak üldögélek tök kussban, és meg sem bírok szólalni. Most is inkább az utóbbi volt sajnos a jellemző, pedig tökre készültem erre az összejövetelre... mondjuk az este során a mukkant szótlanságom alkohollal kompenzáltuk, nagy valószínűséggel ez sikeres is lehetett, bár ez már a feledés homályába vész... Szombaton meg elmentem egy litván barátommal a nemzeti portréképtárba... na az elég kemény volt, x órán át arcképeket nézegettünk különböző faszikról. Amúgy is eléggé zombi voltam, de ezek után meg pláne, de azért nem baj, volt legalább kis társasági élet, meg régi barátokkal mindig ó találkozni, ez is frankón sikerül. De hozzá tartozik, hogy ezek után szombat este, mire hazaértem kb csak be tudtam ájulni az ágyba, és ennyi, a vasárnap meg takarítással, pihivel telt. Majd felállítok magamnak valami listát, hogy mit csináljak ilyen vasárnapokon... hová menjek kirándulni, milyen turista dolgokat csináljak, utálok csak a seggemen ülni. Alapvetően két érzés harcol bennem... az egyik, hogy vegyek magamnak egy xbox onet, pár játékot, és kapjam le hozzá a teljes Idő Kereke ciklust Robert Jordantól, és onnantól többet soha nem lépjek ki a szobám ajtaján (őszintén szólva imádnám... de nagyon gáznak érzem, hogy akkor a kockasági együtthatóm egy 1-től 5-ös skálán pí értékűre felkúszna), vagy menjek el egyedül kirándulni/városnézni/turistáskodni. Az tök jó, csak ugye nem egyedül, mer egyedül ugye minden ilyesmi kicsit gáz. De hát nah, majd megszokom.

BTW: hallottam olyan visszajelzéseket, hogy nagyon depresszív a blog, meg mindig úgy tűnik, hogy rossz kedvem van. Ez nem igaz, nincs rossz kedvem, nem tudom miért alakul úgy, hogy innen ez így tűnik, igazából jól elvagyok itt a luxusszobában a nagy tévével, a gyors nettel, a magas fizuval, meg a fasza melóval. Persze pár dolog hiányzik, vagy rossz, de hát azokon majd változtatunk. :) Idővel. Talán. Remélem.

Ma amúgy a lakótársnőim el akartak menni bulizni, merthogy holnap nem dolgoznak, nem tudom végül elmentek-e. Persze elmehetnék velük, de abszolút semmi kedvem olyan dolgokról dumálni próbálni amik abszolút hidegen hagynak, meg unalmasak, meg lényegtelenek, miközben azon aggódnak, hogy minden pasi ronda körülüttök... gyáááh hát mennyen velük bulizni az aki... -nek a répatorta vásárlást ajánlottam. Igazából most már nem is zavar ez az egész lakóközösség dolog, elvannak a többiek, meg én is, nem zavarjuk egymást, kész. Ma a fogorvos sráccal vonatoztam reggel Thealig, haverom 10 perc kínos néma csönd volt az egész. Semmit nem bírtunk egymásnak mondani. :D Minek erőlködjek akkor meg, nem?

(ez most azért, mert épp ez megy a rádióban, most hallom először, és iszonyatjóóóóóó)

Adrenalinláz

"Full regulár" munkanap volt a mai kérem. Mivel az egyik projektemben már korábban megcsináltam minden melót amit a hétre kellett, két másikkal foglalkoztam, az egyikbe még csak most kezdegetek bele, a másik meg teljesen monoton volt, így a délelőtt elég unalmasan telt. A délután kicsit már kreatívabb, meg izgibb volt, illetve most hirtelen mindenki karácsonyi bulizni akar, én meg az "It's a dirty job, but someone's got to do it" elv alapján megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy megszervezhetem a rádiós karácsonyt. Szóval amikor épp nem a gépen számoltam, próbáltam éttermeket keresgélni, meg asztalt foglalni, úgy tűnik meg is van,hogy hová megyünk 12-én 13-an. Nem összekeverne. Amúgy, mivel most mindenki őrült mód karácsonyozik, lesz 13-án is karácsonyi buli, az az opos újakkal Londonban, 19én meg ha minden igaz ajándékozunk egy pubban egymásnak a frissdiplomás oposokkal. Ezen felül meg úgy a teljes frisskezdő tálentumosok akarnak egy nagybulit vmikor Londonban... mondjuk sajnos azt pont 12-ére akarják, amikor a rádiós móka is van, szóval azt majd még alaposan ki kell találnom,hogy miként leszek egyszerre két helyen.

20-án meg hazamenés és FFFF az ultimatelegjobb bff-ekkel. :)

Lassan azt már el is felejtjük, hogy mi az a karácsony itt a nagy bulizásban. A másik említésre méltó dolog (most itt a szakmai részleteket, meg a hullámterjedést, meg a programok használatának megtanulását gyanítom senki nem akarja olvasgatni), hogy észrevették páran, hogy a leedsi irodában van óvszerautómata... ami azért nem gyenge dolog egy munkahelyen. Nálunk értelemszerűen nincs, mondjuk ha lenne nagy bajban lenne a Tom Selleck hasonmás biztonsági őr néni, azt hiszem... XDD Noh, egyelőre ennyi mára, az este firefly nézéssel, meg vacsival telt... franc se tudja. Januártól meglátjuk merre mozdulnak a dolgok. Eszembe jutott, hogy veszek magamnak egy xboxot, vagy egy playstationt... bár az igazi az valami rendes élet lenne, nem még jobban visszazülleni a 16 éves alteregómba. Holnap találkozok a főnökömmel, beszélgetni kicsit a jövőmről, most dec végéig hagyok időt, hogy kicsit kiforrjanak a dolgok, aztán majd meglátjuk merre indulgassak, miket változtatgassak onnantól.

Egészséges életmód

Na, ma az volt. Egész napos rádiós meetinget tartottunk, amire mindenki hozott egy rahedli csokit, cukrot, meg browniest. Ebédre rendeltünk egy nagy valag húsimádó pizzát, és közben kitaláltuk, hogy a karácsonyi buli egy sztékházban legyen. Nos, úgy tűnik a rádiós csapat nem az egészséges életmód híve. :D De azért este ettem egy almát, meg a jövőben próbálok majd kicsit zöldebben enni. Amúgy az optimalizáló csapatban a főnök fazon nagyon durva, az napi 8 órában kajáról pofázik munka közben. Nem viccelek, komolyan, állandóan azt magyarázza, hogy szalonnába csavart kolbász, meg dupla sajtburger, meg kolbásszal, hurkával töltött szalonna, tojással... esküszöm még nem láttam másról beszélni. Lehet, hogy nem is mérnök, hanem valami gasztronómus.

Nah, mivel már majdnem másfél hónapja vagyok a csapatban, enyém lett a megtiszteltetés, hogy megszervezhetem a karácsonyi bulit. 13-an fogunk menni, kb mindenki férfi, házas, családos ember... ugyanakkor mondták, hogy a kaja után majd menjünk kocsmázni, meg inni, meg majd másnap dolgozni. Ja, és 5 lehetőség közül egy sztékházat választottak. Lesz majd karácsonyi díszítés is amúgy az irodában, Fandika fogja elkészíteni (az egy szám lány, nem is így hívják, de én így hívom, mert egy az egyben úgy néz ki, meg nagyon hasonlóan viselkedik is, mint a fent nevezett személy). Amúgy ma kb minden a karácsony körül forgott, lévén, hogy a tálentum program nem fog nekünk karácsonyi bulit szervezni... büntiből. Ugyanis tavaly az egyik apprentisz (nemdiplomás kezdő) úgy benyomott, hogy pucéran aludt el egy szálloda folyosóján (mondjuk ennél történtek már velem cifrább dolgok is, szóval ez még úgy elmegy...). Szóval most a diplomás kezdők akarnak valami csakazértiskarácsonyt szervezni, majd meglátjuk mi lesz. Viszont lesz dec 2-án networking evet, na az tök jó (az magyarra fordítva ilyen olyan ismerkedős est, ahol barátkozhatsz, meg elmélyítheted a kapcsolataidat... a valóságban ez ilyen közös berúgás, ahol részegen ökörködsz idegenekkel, másnap reggel meg úgy ébredsz fel, hogy de jó fejek a kollégáid... akiknek amúgy nem emlékszel a nevére).

Amúgy sok különös nem történt, a melóm továbbra is elég monoton, de nem panaszkodok, türelmes vagyok, apró lépésekkel igyekszem kitörni a szürke kockavilágból, és próbálom elvarrni a szálakat. Mivel a meló monoton, meg úgy 0 a szoc életem, kicsit persze unom a fejem, de nem szabad türelmetlenkedni, azért a háttérben szervezkedek, meg gőzerővel dolgozom, hogy pár hét/hónap múlva majd kicsit jobb legyen aztán meg mindig meg mindig és 5-10 év múlva én legyek itt a világ császára. Ambícióból nincs hiány.

A nyugati civilázáció hanyatlása, és bukása

Visszatértem, mint a szalmonella!!! :D

Anyuék meglátogattak a hétvégén, nagyon frankó volt, egészen Magyarországról eljöttek, nem tévedtek el a reptéren, turistáskodtunk, meg városnéztünk. Windsor, Tower, Tower Bridge, Big Ben, Small Ben, Medium Ben, volt itt minden. Vagyis hát nyilván nem, mert London hatalmas nagy, szóval ha majd jönnek megint, még lesz egy csomó hely amit megnézünk majd, itt hónapokig el lehet úgy lenni, hogy napi 8 órában turistáskodsz. Halkan jegyzem meg, Amerikaiak százai állítják, hogy Európát meg lehet nézni mindenestül egy hét alatt, hirdetnek is így utakat, és el is hiszik a résztvevők, hogy ez így működik... ne emigráljatok Amerikába. Ott aztán nagyon hülye mindenki. (Tudom, tudom ez nem igaz, zseniális tudósok, mérnökök termelődnek ki onnan, de az átlagember azért eléggé bumbi.)

Nah, folytatódnak a dolgos hétköznapok. Eléggé el vagyok havazva melóval. Két projekten dolgozom párhuzamosan, a határidők kezdenek szorítani, úgyhogy eléggé lefoglalnak. Emellett van egy harmadik "szabadidős projekt is", az inkább csak egy logikai/stratégiai dolog, amivel eddig nem igen volt időm foglalkozni, de majd igyekszem agyalni rajta. Mintha ez nem lenne elég, ma bementünk Csavardi Samuval a fő irodába. Jelentkeztünk egy ilyen "pultos melóra", a fő folyosón járókelőket kellett leszólítanunk, és a figyelmükbe ajánlani a programot amiben vagyunk. Na most egy én borzasztó félénk, meg szemérmetes vagyok, szóval abszolút nem tudtam odamenni ilyen random járókelőkhöz, hogy "heló, hallottál a tálentumról?"... másrészt pont olyankor voltunk beosztva amikor kb senki nem járt arra. Mindegy. Megismertem pár új arcot, bent voltam Sloughban, ebédidőben tudtam kicsit dumálni/haverkodni a többi frissdiplomással, szóval még így is azt mondom, hogy hasznos volt, lévén, hogy "megmutattam magam", és egy kicsit tudtam dumálni/ismerkedni szocializálódni. A munkahelyen a legfontosabb a "networking", azaz legyen egy közösségi hálód, ismerj egy rahedli embert, mindenki állandóan erről beszél, hogy legyél ott mindenhol, és tudjon mindenki arról, hogy ki vagy. Mintha az nem is számítana, hogy a valódi munkát mennyire jól csinálod. Na és itt el is jutunk a nap második eseményéhez.

Résztvettünk egy workshopon, ami arról szólt, hogy miként csináld a networkinget, hogy használd a linkedint, a közösségi oldalakat, hogy tedd önmagad márkává, és építs karriert. A világ brutális gyorsasággal változik. A változást az internet, és az okostelefonok, meg a közösségi oldalak hajtják. Sokszorannyi információ jut el az emberhez manapság egy perc alatt, mint 30-20 vagy akár 10 éve. Ráadásul a kütyüid segítségével folyamatosan azt csinálhatsz amit csak akarsz (dumálhatsz, csetelhetsz, zenét hallgathatsz, játszhatsz, stb), igazából nincsenek korlátok. Amikor gyerek voltam, és arról beszéltek az osztályfőnökeim, hogy milyen rémes a fogyasztói társadalom, arra gondoltak, hogy milyen rossz, hogy az ember boltba jár, pénzért vesz valamit, majd egy-két hónap múlva eldobja, és vesz egy újat ahelyett, hogy megszerelné.

Ma már ilyen sincs. A neten kapsz mindent ingyen, ráadásul mindenből rengeteget. Nem kell vicckönyvet venni, mert ott a 9gag, nem kell CD-t venni, mert ott a spotify, nem kell ruhakatalógust/életmódmagazint vagy akármit venni, mert ott a pinterest, stb stb. Egy ára van a dolgoknak, mindig elérhetőnek kell lenni, mindenhez a neved kell adni, és reklámoznod kell mindent... ne tessék nagy dologra gondolni, elég egy lájk a facebokon, vagy az, ha az alkalmazások hozzáférhetnek a faladhoz, és spamelhetnek a barátaidnak.

Mondom a legújabb őrületet. Este kiderült a frissdiplomás wacapcsoportban, hogy néhány csaj ( full extrás, dögös, gyönyörű bigék, azt hinnéd, hogy ilyen marhaságok nélkül is tucatjával zsongják őket körül a fickók) fent van egy "társkereső oldalon"... illetve ez nem is oldal, egyszerűen csak egy alkalmazás, a tinder, most kezd elterjedni az egyesült királyságban, egy szuperúj őrület itt. Szexivagynem alapon működik, minden adatodhoz hozzáfér a facebookról (amire tolja fel az adatokat automatikusan a netflix, a spotify, a pinterest, meg a többi cucc), szóval az érdeklődési köröd, a korod, a végzettséged, meg a lakhelyed alapján képeket ad be a progi az ellenkező nem képviselőiről, te meg balra vagy jobbra swipe-al értékeled, hogy "dugnád-e, vagy sem". Ha mindketten közösüléspozitívnak találjátok egymást, elkezdhettek csetelni, ismerkedni. Borzasztó additív, ráadásul baromi gyorsan és egyszerűen rengeteg lehetséges új lehetőséget kapsz, ergó nagyiparban fogyaszthatod a csajokatpasikat a buszmegállóban, a trolin, a budin ülve, ruhapróba közben, meg úgy bármikor, hisz állandóan a telódon lógsz úgyis. Minden nyilvános persze, minden össze van kötve a többi fiókoddal, szóval mindenki mindent láthat ha akar. És ez félelmetes. Két dolog miatt. Az egyik, az az utópisztikus jelleg. Ugye kétféle utópiaregény lett népszerű, az egyik a diktatórikus rabszolgaszerű, nélkülözésben történő (1984), a másik meg ahol az emberek önként és dalolva adnak át minden személyes infót mindenkinek (Szép Új Világ). Utóbbi valósult meg. Senkinek semmi titka, mindent megkaphatsz ingyen, vagy olcsón, csak reklámozd, csak lájkold, cset tweeteld, csak hashtageld, csak oszd meg.

A másik borzasztó dolog, hogy mivel rengeteg embert ajánl a figyelmedbe a program (mondjuk egy nap értékelsz 200 csajt/pasit), igazából nem fogod az idődet arra pazarolni, hogy bárkit is jobban megismerj, hisz amint úgy érzed, hogy valami kicsit is nem jó épp, továbblépsz... van 200 jobb lehetőség. Olyan ez, mint mikor a HIMYMben a Barney a Super Bowl döntőbe kitette a telefonszámát, hogy hívják a csajok, és onnantól folyamatosan csörgött a telója... de senkivel nem feküdt le végül, mert mindig épp jött egy jobbnak tűnő lehetősége. És ha már ugye itt vagyunk a jéghegy csúcsán, amikor mindennek egy esélyt adsz, és legyen az ember, termék, művészet, vagy bármi, ha nem tetszik, 10 másodperc után kéred a következőt, mit is jelent ez? Azt, hogy a világ elfelszínesedik. Ugye mivel rengeteg infó érkezik hozzád mindenhonnan, semmit nem akarsz jobban megismerni, semmire nem vagy igazából kíváncsi. Legyen az első benyomás, legyen a sekély, felszínes kép szimpatikus, és kész. És pont erről volt szó ma ezen a workshopon is! Állandóan csatlakozol a facebookra, és a netre, bármi is történik veled. A főnököd, a munkatársaid, meg mindenki mindig látja mit csinálsz. Nem tölthetsz fel a facebookra sörözős képeket, ha csak nem akarod azt a benyomást kelteni, hogy "ejj de laza vagyok, heti egyszer legurítok egy barátommal egy pintet". Nem hallgathatsz olyan zenét amilyent akarsz, mert bármennyire is jó fej vagy, ha a főnököd véletlenül meglátja, hogy szabadidőben a Prosectura együttes Fazonra Nyírt Pina című dalát hallgatod, nem fog kinevezni... bármennyire is vagy jó dolgozó. Persze erre lehet mondani, hogy " nem csatlakozok a netre, privát módon hallgatok zenét, elrejtem a dolgaimat..." de az sem jó ám. Mert ahogy mondta ma az előadó... ha rendszeresen nem tweetelsz, nem osztod meg a facebookon a státuszodat, vagy a képeidet, a zenéidet, akkor is gyanús vagy... "mindenki más azt csinálja, te miért nem?"

Szóval a világ átalakul. A felszín mindennél fontosabb, légy szép, légy normális, ne legyenek titkaid, ne legyenek rossz pillanataid. Légy egy márka, légy kiszámítható, adj sokat az embereknek...ne igazából, csak amolyan sekélyesen. És félreértés ne essék, nem ítélkezem. Ez az irány ami felé tart a világ (és 5-10 év múlva Magyarország is ilyen lesz, a nyugat meg még inkább, amíg tényleg be nem köszönt a Szép Új Világ szintű utópiakor), mindössze ami zavar, vagy ami fura, hogy mivel ez a fajta sekélyes viselkedés abszolút nem egyezik az elveimmel, kicsit nehezen találom, hogy miként is kell ebbe belecsöppenni. Hogyan lehet előléptetéseket kapni facebook-os státusz frissítésekből, vagy előléptetéseket elbukni azok hiányában? 

Őrületnek hangzik, de itt a digitális forradalom. Lemaradni, kimaradni nem szabad, úgyhogy csatára fel. Noha nem fogok továbbra sem havi 4-5 giga adatforgalmat generálni, meg regelni instagramra, meg a hasonló marhaságokra, de továbbra is figyelemmel kísérem a trendeket, az appokat, és, hogy mi is történik, mi népszerű, mi kell az embereknek. Mert aki nem birka módon használja a sok népbutító marhaságot, hanem megérti, hogy miért népszerűek, és ezzel a tudással ki tudja használni a buta birka népet, az fog a végén nevetni... meg pénzt keresni.

Kockasági együttható

Huhh, a mai nap olyan volt, mint egy jó kis kombó a BME-n. Azzal kezdtünk, hogy bementünk a sloughi "irodába", pontosabban amellé. a telephelyre ahol a hálózati központos mérnökök vannak, és körbevezettek minket a teszthálózaton, meg alapos agytágítás volt arról, hogy mi micsoda, és mi, hogyan működik. Nos, ha eddig nem tűnt úgy, hogy itt az a klasszikus "mérnöki munka" is folyik, akkor a mai nap egy hatalmas cáfolás volt. Kicsit úgy éreztem magam, mint mikor annó a T-MIT laborbemutatóján jártunk. Egyrészt láttunk rendes laborokat, számítógéptermeket komoly mérnökökkel, akik ott terveztekk, teszteltek, rengeteg panel, eszköz, kábel, meg csatlakozóhegyek. Mellette faradaykalickák, kisebbek, nagyobbak, hogy lehessen a hullámterjedést tesztelni,, az igazán durva mégis maga a hálózati berendezések, IP alapú kiszolgáló egységek, szerverdobozok vizsgálata volt. Az elmúlt 20 év válogatott adóval, kontrollereivel ismerkedhhettünk meg, minden szinte tökugyanúgy nézett ki, egy kb nagyfeszlabor méretű terem volt csurigrakva ilyen drabális dobozokkal, szerverekkel, full durva volt. A legfrisebb cuccoknál rengeteg IP csatlakozás, optikai kábelek tömkelege, a legdurvább mégis talán az volt, hogy micsoda őrületes hődiszcipáció zajlik a különböző adótornyoknál. Végtelen mennyiségű ventillátor, meg óriási csillapítók segítették azt, hogy "szobakörnyezetben" lehessen valós hálózati körülményeket létrehozni. Félwelmetes. Amúgy olyan brutális áram, meg energia kell ennek a gigateszthálózatműködtetéséhez, hogy a közeli erőmű speciálisan kezeli ezt az irodát, meg ezt az egész blokkot a hatalmas villamosenergiafelhasználás miatt. És tudod mi az abszolút poén? Hogy ezek után teleplakátozzák az iroda összes budját, hogy micsoda körrnyezettudatosak vagyunk, mert víz nélküli piszoárokat használunk, és ezzel mennyit spórolunk. :D Szerintem ha a PR-os aki ezt kitalálta lenézne a termekbe ahol ma mi jártunk, infarktust is kapna. :D

Nah, szóval van itt nagyon bonyolult, mély, komoly mérnöki munka is. Pl nagyon brutál lehet napi 8 órákat faraday kalickákban lehúzni, halkan jegyzem meg ezeken a részlegeken az amúgy mindig smartan öltöző angol mérnökök is csak egy szál pólókban lófráltak. Amúgy ez egy szép tudomány, és érdekes, meg izgalmas volt ezt az egészet látni, ,ég Ouluban kellett annó dolgoznom egy UMTS adóval, hát ez azért sokkal durvább volt. Ugyanakkor azt is megállapítottam, hogy örülhetek, hogy nem ebbe a csoportba kerültem, valószínű főbe is lőném magam, ha egész nap ezeket a berendezések kellene tesztelnem, meg üzemeltetnem.

A délután amúgy erről is szólt, rámírt az európai tálentumos egyik főszervező menedzserHRes, hogy találkozzunk, és meséljek, hogy hogy érzem magam. Tök jó volt, nagyon érdekelte, hogy mi is az ábra, én meg igazából elmondtam minden szívfájdalmam, meg úgy in general, hogy két teljesen különálló vonalnak érzem azt amit ők mondanak, hogy mi leszünk a jövő európai biznisz vezetői, meg legyünk többek, meg ilyesmi... ahhoz képest, hogy meló szempontjából folyton gépekkel dolgozunk, és tervezünk, és egyre "gíkebb" feladatokba kell magunkat beleásnunk. Szóval meglátjuk mi lesz, mondott pár ötletet, mondta, hogy szeretne segíteni, meg majd találkozzunk rendszeresen, hogy a karrier terveket/lehetőségeket meg tudjuk beszélni, és követni tudjuk. Rendes dolog. Remélem vezet is majd ez az egész valahova.

Kb ennyi. Holnap jönnek szüleim, úgyhogy vasárnapig most szünetel a blog. Városnézés lesz, meg elmentem estefelé vettem cuccokat, hogy ha már meglátogatnak ne halljanak majd éhen a szomjúságtól. Holnap, holnapután még melózok, de pénteken majd megyünk kirándulni.

Amikor megszülettem, nem volt napsugár

... és még most sincs.

Tegnap óraátállítás volt, így elért minket az elkerülhetetlen: Mire végzünk a melóval, már besötétedett. Ma amúgy is piszok hosszú volt a nap. Egyrészt úgy volt, hogy ma lesz az évtized viharja, de ez ugye elmaradt... ennek ellenére bizonyos vonatokat töröltek, szóval zsongott a readingi állomás, mint a hangyaboj. Kitaláltam amúgy, hogy mégkorábban fogok kelni mostantól, hogy fél 9-re beérjek dolgozni, és negyed 6-ig bent legyek minden nap. Ez azért így korrektebb, mert a pisiszünet, teaszünet, ebédszünet időpontjait jobban betartom, meg reggel talán lesz helyem is. Amúgy zsufi nap volt, délelőtt egyszerre két projekten dolgoztam két monitoron, du meg elmentünk Csavardi Samuval Sloughba, ahol megnéztünk egy másik irodát. Nos, az ottani kockasági mutató messzemenőkig átlendült a tűríséhatáron. Azzal foglalatoskodtak az ott dolgozók, hogy mobilprototípusokat (iphone 6 meg ilyen még meg nem jelent, meg be sem jelentett cuccokat) tesztelgettek, hogy tudnak-e kommunikálni, fasza-e a szoftver, stb. Alapvetően jól hangzik a dolog, de tessék elhinni, azért én biztos gutaütést kapnék ha napi 8 órában azt kellene nézegttem, hogy a 2g 3g 4g protokollok különböző csomagjaiban az egyes bájtok mit jelentenek, és, hogy melyikben mit küld a telefon, az állomás, stb. A faszi amúgy nagyon örült, hogy ott vagyunk, mondta, hogy majd lefekvés előtt szabadidőnkben mindenképp olvasgassuk el a 3G protokoll részleteit, hogy hogyan épül fel, meg a kommunikációban a csomagokban melyik bájt mit jelent. Ajánlom én is a kedves olvasóknak, miután egy ilyenen végignyálazod magad, garantálom, hogy értékelni fogod az épp aktuális melódat, még akkor is, ha az épp wc pucolás.

Utána meg bemutattak minket egy pofátlanul csinos, igen igen szemrevaló lengyel leánynak, akiben egyrészt az is durva volt, hogy villamosmérnök (mert ugye nálunk nincsenek lányok, ha meg vannak is akkor ők nem okvetlenül olyanok, hogy meg lehet különböztetni őket a fiúktól...), de az igazán kemény az volt, hogy volt nála 12 mobil, és imádta mind. Mindegyikre megmondta, hogy hűűűdenagyonfasza, és ezajövő, meg deszuper, mondta, hogy 2 hetente szokta cserélgetni a telóját, és full meg volt őrülve a különböző oprendszerekért, alkalmazásokért...na ott azért kiderült, hogy masszív gík, de kb olyan brutális szinten, amilyet még én is csak ritkán látok. Amúgy mondta, hogy a nemtommilyen részlegen, ahová majd másfél év múlva elvileg én is megyek van egy rahedli magyar mérnök, no nem o2-sök, hanem valami magyar cégnél dolgoznak, és onnan ki-kijönnek pár hétre ide mérni meg tesztelni ilyen ultragík cuccokat. Remélem még egy ideig elkerülöm őket... valahogy itt az angolok olyan elnézőek, hogy kb semmire nem emlékszem már az egyetemi tanulmányaimból, és minden apróságnak örülnek, gyanítom ha összefutnék ilyen bme-ről kikerült hazai arcokkal, az lenne az első kérdés, hogy hogyan kell a 3D Schrödinger egyenletet levezetni, és mi a faszt keresek itt, ha ilyen triviális dolgokat nem tudok. Ráadásul még Orosznál is megbuktam (hogy rohadna meg...). De nah, visszakanyarodva, tök érdekes volt az egész. Egyrészt mert Thealeben mindentől el vagyunk szigetelve, és jó látni, hogy máshol mi van, másrészt olyan volt az egész, mint valami egyetemi konzultáció. Holnap meg megyünk reggel laborba, Faraday kalickázni, meg mérni a süket szobában, tiszta mintha msc laborokban lennénk. :) És ez jó, nekem tökre tetszik. :) Kicsit jó látni ilyen szakmaibb, tudományosabb dolgokat is, és nem csak a hálózattervezést.

Más kérdés, hogy azért örökre tuti nem jönnék ide. Ráadásul ez sem a sloughi főépületben van... komolyan, a csicsás kacsalábon forgó gyönyörű irodában kb csak a marketingesek, hresek, salesesek, pénzügyesek, meg a többi agyatlan faszagyerek, és csinilány van, a mérnökök, meg akik alapvetően dolgoznak, és megcsinálják a dolgokat, amiket utána lehet marketingelni, meg eladni, eldugják is félreeső helyekre. Nah, ne tessék azért mindjárt sértődni, szeretjük a többi részleget is, ők is jófejek. :) De hosszútávon majd mindenképp meg kellene próbálnom magam beverekednem ebbe az irányba. Egyrészt mert napi 8 óra kockulást kiújul a pikkelysömöröm, másrészt, mert a valódi felelősség/pénz/hatalom/elismerés ott van... illetve a legfontosabb, hogy talán kicsit izgalmasabb dolgok, mint egész nap azt bámulni, hogy 10 méterrel idébb-vagy odébb tegyél-e egy antennát, és ha igen, milyen szögben álljon.

Na hirtelen ennyi, kicsit kesze-kusza vagyok, meg késő van... elment minden időm arra, hogy inget vasaltam. Jajj de utálom. A másik amit nagyon utálok a McDonalds, ma is ott ettünk, mert rohanás volt, és mire megérkeztünk a főirodába már bezárt a kajálda. Szóval imádkozok, hogy holnap valami rendes falat is jusson nekünk.

Eladó, kiadó...

... most a szívem.

Nem, nem romantikus dolgokról lesz szó. Tegnap elmentünk Csavardi Samuval egy ilyen business exhibition live nevű dologra Londonba. Emm. Kicsit mondjuk elcsesztük, mert péntek délutánra iratkoztunk fel segítőnek, a dolog pedig pangott, gyakorlatilag senki és semmi nem volt már ott. A dolognak amúgy az volt a lényege, hogy egy rahedli cég összegyűlt egy baromi nagy csarnokban, és ott ilyen profi cuccokat meg termékeket mutattak be. Minden szigorúan bizniszről, meg biznisz megoldásokról szólt, privát cuccoknak itt most helye nem volt. Nah, és itt volt egy kütyü ami 4g-ből wifit csinál úgy, hogy megtartja a sebességét, ezt kellett nekünk promotálnunk, meg meggyőzni ilyen bizniszvezetőket, hogy szerezzenek be ilyet, mert ez nagyon kell a vállalkozásuknak.

Megmondom őszintén, én eddig életemben nem végeztem nem mérnöki munkát. Mármint ugye tiszta sor, mérnöknek tanultam, mérnökként is dolgoztam mindig. Ehhez képest tegnap borzasztó nagy újdonság volt kipróbálni egy alapvetően saleses melót... még akkor is ha mindössze két embernek kellett összvissz bemutatni ezt a terméket a nap során. De ugye ez egy tök fura dolog, alapvetően "kliensekkel" soha nem találkozom, meg soha nem szembesülök a véleményükkel, észrevételeikkel. Itt viszont az egész erről szólt. Amúgy nem csináltam rosszul, bár igazán nagyot szerintem Samu dobott a dologgal, baromi kis lelkes meg meggyőző volt. Mondjuk ha valami jó, akkor azt könnyű eladni, ez a kütyü meg baromira felvillanyozta a kedves érdeklődőket. Amint meglátta a fickó, hogy milyen gyorsan megy a telefonján a youtube hd-ben, teljesen odavolt kb mindkettő, hogy hühühűűűűűű adjunk neki prospektust, mert hühühűűűűűűűű. Amúgy őrület, hogy az emberek mennyire meghülyülnek a technológiáért, mikor odajöttek az asztalhoz full szkeptikusak voltak, aztán meg teljesen odavoltak, hogy jáhááá egy másodpercel gyorsabban jön be a telefonomon a nemtommi. A másik vicces dolog az volt, amikor az ott sertepertélő hostesskislány megkérdezte, hogy mi is Nokia Lumia okostelefont kaptunk-e a cégtől, de mondtuk, hogy nem, mi csak egy iphonet. (A Marketingesek olyan Nokiat kaptak, ami tud 4G-t, a miénk meg nem.) De a csaj full megőrült, hogy mi az, hogy csak iphonet, hát az a legmenőbb, meg a celebeknek is az van, meg az detrendi, meg különben is, meg huhuhúúúú. Kréziwörld. Mivel hamarabb vége lett a dolognak, mint terveztük, Samuval megittunk egy pint sört utána, este meg átruccantam Windsorba, mert néhány kollégám ott tartott ilyen péntek esti iszogatást. 

Tök vicces mondjuk, hogy hét közben a műveletes kollégák (mérnökök, infósok) állandóan wacapon hülyülnek meg rengeteget kommentelnek/kommentelünk, de élőben soha nem szterveződnek találkák, meg el sem jönnek az ilyen teljes frissdiplomáscsoportos találkákra. Tegnap is alapvetően a marketinges/HRes/szélzes társasággal találkoztunk. De jól sikerült, rengeteget nevettünk, meg tök jól elvoltunk. Csak hát ugye utolsó vonatot el kellett érni, úgyhogy negyed 12-kor leléptünk páran. Amúgy Windsor tök jól néz ki, van egy óriási kastély, ott lakik a királynő. Azon felül viszont egy apró falucska, még Readinghez képest is full kihalt. :) Na majd megnézem egyszer napfényben is.

Mi történt még? Nem sok. Óh, csütörtökön bementem Lándönbe, szintén a céges frissdiplomások egy másik csoportja szervezett egy csapatépítő sörözést, mondjuk ott csak öten voltunk, és egy kicsit trükkös is volt az egész (a szervező csaj szabadidejében azon a helyen pincérnő is ahol voltunk, aztán kérdezés nélkül hozatta csak úgy nekünk a piákat, ami kissé kínos ám sajnos abszolút nem váratlan meglepetést eredményezett a számla kézhez kapásakor). Mindegy, ismerkedni kell, meg kapcsolatokat alakítani, szóval próbálok mindenhol ott lenni. Meg amúgy is jó haverkodni meg szocializálódni, szóval kellemes napok voltak. Most itt a hétvége, lövésem nincs mit csináljak. Mivel még nem kaptam fizut, semmit nem terveztem, kicsit felkészítem magam meg a szobát szüleim szerdai fogadására. Aztán majd ha jobban el leszek engedve, eljárok majd kirándulni, meg ilyenek, hogy ne unatkozzak. Ráadásul kicsit rockújságírni is kell, mert brutális elmaradásaim vannak.

Check-in

Csak gyorsan, mert későre jár.

Emm... semmmi extra nem volt a melóban, egy projekten dolgozgatok, rengeteg melót igényel a számítógéptől, ami azt jelenti, hogy mellette elég sok a szabadidőm. Eddig még elütöttem a kötelező kvízek kitöltésével, ügyintézéssel, e-mail válaszolgatásokkal, a jelentkezéssel ideoda, de ma vészesen elfogyott a tennivalóm. Szóval szóltam a főnökömnek, hogy túl sok a szabadidőm, adjon több melót, mondta, hogy remek, holnaptól fog. Hurrá. Ma megint volt egy kicsit ókvard szitu a lakótársaimmal, az egyik csaj randira ment, és elment fürdeni, de közben a szobájában felnyomta csutkára a dzsézondárullót, hogy hallja fürdés közben, ennek függvényében dübörgött a ház, én meg nem bírtam a szüleimmel skypeolni, mert csak a sónpóltól hallottam, hogy szexilédi. Rászóltam, hogy heló, ami nyilván mérgezi a kapcsolatot a többiekkel, de igazából... Hatan lakunk itt, próbálok türelmesnek lenni, de könyörgöm, ne zavarjuk egymást. Én sem teszem be a lenti dalt fullcsutkán fürdés alatt, hogy az utca is ezt hallja (lenne is sírás rívás)... Amúgy rendes, barátságos emberek ezek, apunak adok igazat aki azt mondta, hogy jobb, mintha cigányokkal laknék együtt. Ez igaz. De ennek ellenére túl sok kapcsolódási pontom nincs velük. Pl elmeséltem ma ennek a csajnak hogy este elmegyek egy spanyol kollégámhoz vacsizni, a japán felesége készít nekünk kaját. Utána a csaj úgy adta tovább ezt a többieknek, hogy valami fura japán nővel megyek randizni. Nah. Abszolút nem értem meg magam ezzel az öt emberrel, komolyan, mintha más bolygóról jöttek volna. :D

Nah, mint utaltam rá, áthívott az egyik srác kajálni, tök fasza volt, eldumáltunk, elhülyültünk, meg végre kicsit lazábban meg jól éreztem magam korombeliekkel. Kellett már, mint egy falat kenyér. Szóval az ember ha nagyon keres tud találni hasonló figurákat, és ez jó. Ennyi mára, szuper későn értem haza, reggel meló.

Kötelező önkénteskedés

Ugye de hülyén hangzik?

Nah, van nálunk a cégnél ilyen önkénteskedés dolog, a cégnek van ilyen jobbátesszük a világot programja. Terveztem, hogy ebbe beszállok, hogy emberek közé keveredjek, meg elüssem a szabadidőm, de ma ránkszóltak, hogy ebben kötelező is résztvenni. Szóval kitöltöttem néhány jelentkezési lapot, lesz ennek is valami tréningje, meg kiképzés, meg mittudoménmi, és akkor ezek után majd szabadidőnkben jókedvünkből megválthatjuk a világot. Amúgy ez azt mondják borzasztó hasznos, mert ha ilyeneket csinálunk, sokan megismerik a nevünket, és tudják, hogy aktívak vagyunk, és mindenben lelkesek vagyunk, és a kapcsolatok a későbbiekben jól jönnek majd. Másrészt nem igen tudom elképzelni, hogy a főnököm örülni fog annak, ha valamikor benyögöm, hogy nekem most antennatervezés helyett el kell mennem árva kisgyerekeknek elmagyarázni, hogy milyen jó is az iskolában mérnöknek tanulni. Na mindegy majd megpróbálom összehozni ezeket a dolgokat, meg valószínű időütközés esetén fogok majd túlórában itthonról dolgozni ellenszolgáltatás nélkül... most ha már "önkéntéskedsz", akkor azt csináld már önkéntesséből, meg szabadidőből, ne azért, hogy ezzel mismásold el a munkát.

Amúgy fura meg érdekes ez az egész. Volt ma egy konferenciahívásunk, és ugye mindig azt halljuk, hogy minél aktívabbak legyünk, minél többrétűek, minél szélesebb látókörrel, minél több helyen próbáljuk ki magunkat, ugyanakkor kiderült, hogy minél inkább letérünk a "nekünk kijelölt" munkapályáról, annál kisebb az esélye, hogy két év után is itt maradhatunk, mert igazából ez a két év egy speciális szerepbe való beleképzést jelent. Ami fura, mert eredetileg ez nem teljesen így hangzott, de hát nembaj. Gyanítom szemfülesnek, meg ébernek kell lenni, és valami okos, meg ügyes kompromisszumot megkötni. Aki azt hiszi, hogy az út vége az, hogy a sok év egyetemi szopása után kijössz Angliába a frankó mérnök pozícióba, ülsz a seggeden,és élvezed, hogy itt a kolbász is kerítésből van, az hatalmasat téved. A "munka" most jön ugye. Rengeteg képzésünk, meg tréningünk van, meg ilyesmi. De semmit nem kapunk készhez, ha tényleg szeretnél a jövő digitális vezetője lenni, magadnak kell a kapott képességeket kihasználni, és beverekedned maga oda ahová akarod. Szóval sokmindent el lehet érni, sokfelé el lehet jutni, de nagyon okosnak, és elővigyázatosnak kell lenni. Nem tudom amúgy mikor jut majd el az élet arra a pontra, hogy a sok stresszes rúgkapálás után ellazulhatsz, és élvezheted kicsit az eddigi sok sok munka gyümölcsét... úgy tűnik, hogy nem 25 éves korunkban történik ez meg. :D Legalábbis biztos el lehet üldögélni a gép előtt a sarokban és szürcsölni a kávét, de a közvetlen főnöködön kívül azt hiszem senki nem ezt akarja tőled. :D Vagy nem erre ösztönöznek.

Fura világ. Érdemes lesz továbbra is bátornak, szemfülesnek, és talpraesettnek lenni.

Amúgy két tökre nem ide tartozó dolog. Az egyik. Angliában ne vegyél sajtot. Komolyan. Full vacak sajtjaik vannak, botrány. Hihetetlenül büszkék a "britt csedári" sajtrja, de rémes. Olyan, mint az edámi, csak mégrosszabb. Közelébe nincs a trappistának. Komolyan, mostantól briet fogok venni, mert már annyira elegem van a csedárból, egész egyszerűen nem elég finom, meg ízes.

A másik amit semmi esetre ne vegyél itt, az a bor. Szinte az összes bor csavaroskupakos, és eddig én mindig csak "szar" borba futottam itt. Köszönőviszonyba sem volt egy finom szürkebaráttal, kékfrankossal.Valószínű vannak amúgy jó borok is, de azok azok palackja 10-11 fonttól kezdődik. Mondjuk az annyira még nem vészes. Na annyira még nem próbálgattam még végig, majd talán idővel.

Nah, ennyi mára. Baromi fáradt voltam egész nap, megpróbálok hamarabb lefeküdni.

This

Avagy vissza a realitások talajára.

Minden eddiginél elveszettebbnek érzem magam. :D Mármint, komolyan, lassan begolyózok. Ehmm. Ugye amit mondtam, hogy egyedüli céges arcként Readingben, meg egyedüli céges arcként Thealeben lenni eléggé elvág a világtól. Ehmmm vannak ilyen céges wacapp csoportok ahol folyamatosan napközben próbálnak a srácok kommunikálni egymással, ezekbe próbálok bele-bele szólni, de full béna kommentjeim vannak, és folyamatosan gáznak érzem magam miután kiküldöm őket poénosnak szánva, és semmi válasz nem jön rájuk.

A lakótársaimmal való "jól kijövésről" gyakorlatilag már teljesen lemondtam, full fura emberek, mármint semmi fura nincs bennük, csak van egyfajta magabiztosságuk ami nekem nincs, és semennyire sem tudok beilleszkedni közéjük. Nem tudok velük beszélgetni, már ők is lassan feladták a dolgot, és nem is igen próbálkoznak, elröhögcsélnek a saját kis dolgaikkal, békén hagyjuk egymást.

Nem is tudok mit mondani. Tudom, az előző bejegyzésem ilyen szuperhepi volt, akkor így 4 nap összezártság után valamennyire ráhangolódtam a dolgokra, de úgy, hogy most megint le vagyok szakadva a csoporttól, így igen elveszett vagyok. Aki ismer az tudja, hogy abszolút nincs türelmem, mindent akarok, és azonnal, a dolgok most pedig elég lassan haladnak, meg alakulnak. Nem is tudom mi furább, Milton Keynesben full egyedül lenni egy kis szobába zárva, vagy itt, ahol körülvesz egy csomó korodbeli, hasonló figura, mégis egyedül érzed magad közöttük. Nem is igazán az egyedüllét a baj, inkább az elveszettség érzés. Nem úgy sülnek el a poénjaid, nem úgy tudsz belefolyni a beszélgetésekbe... Olyan érzés ez, mintha én lennék a This. A This egy egyetemi haverunk volt, full elborult alak, abszolút szociopata. Már a barátunk volt, de idővel az idegrendszere nem bírta kezelni a sulival járó stresszt, és a srác teljesen elborult, és nem lehetett vele kijönni. Folyton kedves meg jópofa akart lenni, de mindig fordítva sült el. Így érzem most magam én is.

Mindegy, ez van. Nem adjuk fel, teszem a dolgom. Nem akarok senkit sem elkeseríteni, meg senki ne ijedjen meg, hogy jajj de rossz nekem. Beilleszkedni egy másik világba nem egyszerű. Mindig is tudtam, mindig is vállaltam. A konferencián az egyik csaj mondta, hogy "Marci, itt nem mindenki a barátod." Igaz. Kétségbeesetten próbálom helyettesíteni azokat az embereket akik odahaza, Finnországban, Japánban, meg egyéb helyeken közel álltak hozzám, de itt minden más... idő kell amíg ezt megemésztem, és megértem. Nem lesz semmi baj.

Play hard, work hard

Elnézést, hogy nem volt az utóbbi napokban bejegyzés, ennek egy nagyon egyszerű oka van. Londonban voltam 4 napig konferenciákon.

Vegyük sorba. Az első az Arsenal stadionban volt, 1 napos, a teljes UK rádiós mérnökcsapatnak. Hamisítatlan kolbászfesztivál, javarészt 30-40-es mérnökökkel, volt pár előadás, meg csapatépítés, ahol lufiból kellett mindenféle cuccokat építeni. Ritkán látsz olyat, hogy 8 csapatból 7 lufihajtogatás címszóval mobiltelefon átjátszó tornyokat épít lufikból. Kemény. Amúgy érdekes volt, meséltek csomó dolgot, aminek mondjuk egy részét nem értettem, de mindenképp hasznos meg érdekes. Az Arsenal stadion meg egy zseniális hely, iszonyat királyság.

A nagyobb dolog aztán a frissdiplomás konferencia volt, ami az O2-ben volt, 3 napos, és szállodában aludtunk. Őszinte leszek, én borzasztóan féltem a dologtól. Alapvetően azért, mert eleddig nem tudtam olyan hűdeigazán összehaverkodni. Valahogy nem igen tudtam beszállni a beszélgetéseikbe, olyan csendeskén üldögéltem mindig, figyeltem. Eleinte most is így volt. Ugye az érkezés az csak laza, kötetlen kajálás, beszélgetés, italozás volt a hotelben. Ott volt az összes brit kezdő, a németek, a spanyolok, meg a csehek. Ismerkedés, elvoltunk, igazából semmi extra nem történt, próbáltunk nyitni egymás felé. Nah aztán a az első rendes nap...

Szóval megint a szokásos agymosós bullshittel kezdtünk, hogy bímór, meg legyünk többek, mint milyen attitűddel dolgozunk, meg blabla. Csoportokba raktak minket, és együtt kellett mindenféle dolgokról beszélgetni, hogy hogyan lehet jobbkedvvel meg jobb teljesítménnyel dolgozni, hogy együtt mindent elérhetünk.... igazából tök jó dolgokról volt szó, de. Egy héten belül már harmadszor kellett végignéznem/hallgatnom kb ugyanazokat a diákat, megnézni ugyanazokat a videókat, hogy legyél kutyább, és mivel én egy olyan pozícióban vagyok ahol emberekkel nem igen, javarészt gépekkel, meg kompjuterprogramokkal kell foglalkoznom, már elsőre is csak nehezen találtam kapcsolódási pontokat. Aztán egy idő után besokalltam, és elszakadt a cérna. Mivel semmi értelmét nem láttam ennek a nagy közös fingfűrészelésnek, annál a feladatnál, hogy "Találjuk ki, és beszélgessük meg, hogy milyenebbek akarunk lenni a munkahelyen a hétköznapokban, csináljunk róla videót, és töltsük fel a céges fészbúkra!" azt válaszoltam, hogy én Kardashianabb szeretnék lenni (ez egy TV show 3 borzasztó buta, gazdag, és elkényeztetett csajról), amin a rengeteg komoly (és értelmetlen) beszélgetés után annyira meglepődött mindenki, hogy elkezdett röhögni, én meg a későbbiekben elővettem a legszatirikusabb, ironikusabb, és kritikusabb humoromat, és a nap hátralevő részében úgy hoztam csapattársaim tudtára a program értelmetlenségére vonatkozó véleményemet, hogy rengeteg poénos megjegyzéssel színesítettem a napot.

És ez bevált. Végre. Fel tudtam kicsit szabadulni, laza lettem, önmagam, és így valahogy csak meg tudtam nyílni a többiek előtt, meg ők is előttem, és el tudtam kezdeni végre valójában összebarátkozni a srácokkal, meg a csajokkal. A két csúcspont amúgy valószínű a metrón levágott közepesen obszcén monológom, illetve a nap végén "Mit tanult a csapatotok a 3D jegyében?" prezentáció volt. Amúgy ez már baromi kellett, nem tudom miért, valahogy a humor nálam az a közös nevező amit megtalálok az emberekkel, ha valaki nem veszi azokat a szatirikus poénokat amiket el szoktam sütni, akkor kellemesen elbeszélgethetünk, de igazán sosem fogunk összebarátkozni (ld a lakótársaim). Volt amúgy egy marha nagy Londoni városfelfedező játék is, abban pl a mi csapatunk brutálisan leszerepelt, de hát nah, nem is tudom mit vártak rendes csapatépítés nélkül. Amúgy villámgyorsan, hogy mi is volt a bajom a nappal kapcsolatban.

Tele volt a hely különböző szaktudású, nemzetiségű, tehetséges fiatalokkal. Rengeteget tanulhatunk együtt egymástól, workshopokban, előadásokon, praktikus, gyakorlatias ismeretátadáson, tréningeken,. Ehelyett mi kutyákról meg macskákról nézünk videókat. Heló...

Amúgy ha már különösebben a tetszésemet a szakmai program nem tudta elnyerni, az estét egy masszív berúgással sikerült megkoronáznom, amire mondhatnád, hogy nem volt egy bölcs dolog, de ez nem igaz, sikerült még jobban leküzdeni bátortalanságom, és nyíltabban, barátságosabban elhülyéskednem a többiekkel. Az egyik csajt el is jegyeztem, de erre másnap nem emlékeztem, csak a barátnői hívták fel rá a figyelmem. Remélem a valóságban majd ennél ügyesebb leszek.

Brutális másnaposság, és hihetetlen fáradság indította a második napot, az első kávészünetben kávé helyett bezártam magam az egyik wc-be és aludtam 15 percet. Ennek ellenére ez már egy sokkal frankóbb nap volt. Más csapatok, és rengeteg tréning, illetve előadás zajlott, frankó vezetőképzés, ami érdekes, szórakoztató, és hasznos volt, ebből már végre tudtunk tanulni. Előadások + játékok, este meg elmentünk a British Music Experience nevű kiállításra, és ott volt egy formális vacsora. Tök frankó amúgy a kiállítás, rengeteg brit zenei relikviát sorakoztat fel az elmúlt 50 évből, nekem nyilván a Judas Priest/Black Sabbath/Motörhead/Def Leppard cuccok jöttek be leginkább. További networking, további beszélgetés, majd elmentünk egy kocsma/diszkóba, és ittunk, meg táncoltunk. Baromi jó volt az egész, az egyetlen szépséghiba az volt, hogy az egyik ír csaj elkezdett verekedni egy random ott lévő brit csajjal, "catfight", ami később többrésztvevős kocsmai verekedéssé fajult. Valamikor hajnalban mentünk vissza a szállodába, egy indiai csaj a folyosón aludt, egy spanyol srác meg annyira berúgott, hogy elaludt a lépcsőházban két emelet között.

A harmadik nap is hasonló tréningekkel meg érdekes előadásokkal zajlott, ez a része már frankó volt, tanultunk egy csomót. Ami viszont számomra a legfontosabb az elmúlt napokból:

Mióta itt vagyok először érzem úgy, hogy sikerült barátokat szereznem, sikerült beilleszkednem valahova, és ténylegesen jól érezni magam. Borzasztó nehéz volt eleinte, nagyon elszoktam attól, hogy társaságban legyek, de a harmadik nap végére már mindig volt kikkel röhögni, beszélgetni, elszórakozni. Többen mondták, hogy én vagyok a kedvenc munkatársuk, én dobom fel az egész csoportot, meghívtak az egyik srác házavatójára, nah. Tudom, ez elég egoistának hangzik, de komolyan, úgy, hogy hetek óta full elveszettnek érzem magam ebben az egész országban, végre kijönni emberekkel, és beilleszkedni valahová kiemelkedő érzés.
A másik fontos dolog, hogy válogatott elit csapatról beszélünk. Komolyan, mindenki zseniális, mindenki jófej, mindenki szuper arc. Mindenkinek van valami full érdekes sztorija az életéről, a világról, az elhivatottságáról, kb az összes beszélgetés után az járt a fejemben " Wow, ez a csaj/srác zseniális!"
A harmadik, hogy a társaság tele van jobbnál jobb csajokkal, tudom ez kicsit hímsoviniszta hozzáállás, de nah, egy élmény volt velük összeismerkedni,táncolni, stb. Bár nemi élet jelentősen kevesebb volt, mint amiben a srácok jó része előzetesen reménykedett.

Rengeteg érdekes dolgot tanultam, láttam, hallottam. Remek napok voltak ezek, igazi agytágító, a maga hibái ellenére is. amúgy később odamentem a szervezőkhöz és megmondtam, hogy a jövőben mit lehetne / kellene másképp csinálni. Mégis zseniális volt, remekül szórakoztunk, jó volt kicsit jobban összebarátkozni ezekkel az arcokkal. Remélem hamarosan lesz folytatás, ami pedig fix, az egy egy hetes tréning/kongresszus Februárban Barcelonában! Csak győzzem kivárni. :))))))

Amúgy ez az a szám amit kb végtelenszer elénekelt a társaság a zenekiállítás karaoki részlegén:



Imádom ezt a társaságot, imádom ezt a céget, imádom egyelőre ezt az életet. Rengeteg röhögés, drunktalk, networking, áhhh. Szenzációs volt nah! :)