Egy sima, egy fordított

Az elmúlt napokban már megint nem frissült a blog, ilyenkor tessék örülni, mert ez azt jelenti, hogy zajlik az élet.

Hétfő. Elmentem a lakótársaimmal úgynevezett "pub kvíz"-re. Ez ilyen angol szokás, egy kocsmában vetélkedő van, minden asztalnál csapatok vannak, és 40-50 kérdésre kell válaszolniuk. Mindenki egy fontot fizet, mint nevezési díjat, és a végén a győztes csapat mindent visz. Nah, a lakásból a lányok mentek, meg én, ugye nem mondom, hogy a legjobb barátok lennénk, de egy kicsit azért hébe-hóba csak próbál nyitni feléjük az ember, szóvel ezt bevállaltam. Jött még két 16 éves csaj is velünk, Stef unokahugai, vagy mi a fenéi, plusz még egy srác, az egyik csaj friendzoneban sínylődő "barátja". Meglepően jó volt amúgy az este, a kvíz eléggé g33k volt, csomó sci-fi, Sout Park, meg ilyesmi kérdéssel. Mondjuk nyilván a lányok tökre nem tudtak mit kezdeni magukkal, mondták is, hogy tök butának érzik magukat (megsúgom azért, emrt alapvetően azok is), mert semmiről nincs fogalmuk sem, de azért elvoltunk. Meg ugye volt kaja, a hamburger finom volt, mindenki ivott pár korsó sört, úgyhogy kicsit könnyebb, oldottabb volt a hangulat, végül 4-ek lettünk a 14 csapatból. Ami viszont a pláne. Egyszer mikor álltam sorba a pultnál megkérdeztem az egyik kiscsajt, hogy készül-e már az érettségire, mi akar lenni, ha felnő még nézegettem is, hogy egész csinos lesz majd 4-5 év múlva, ha kicsit ár idősebb lesz. Erre mit válaszol: Lol, 29 vagyok! És tényleg annyi volt! De abszolút nem tűnt annyinak. Gyerek arc, apró méret, tinis ruhák, full nem néztem volna ki belőle. És a másik csaj is pont ennyinek nézett ki, és pont ennyi idős is volt... és most jön a durva rész. Tök jó fejek, meg jópofák voltak, földhözragadottabbak, könnyebben megközelíthetőbb emberek, mint a lakótársaim. De. Mikor elmentünk kiderült, hogy egy a két tizenéves kislány tűnő nő valójában egy 29 éves leszbikus pár volt. Akik a lakótársam szobájában intím együttlétet is folytattak mikor mi már aludtunk. És ez azért totál brutál. Mármint érted... van valami elcseszett, ultraritka betegséged, ami miatt fele annyi idősnek látszol, mint amennyi vagy. És mit csinálsz? Találsz még egy olyan lányt, akinek ilyenje van, és aki kb pont ugyanolyan mint te... és összejössz vele, meg szexeltek. Mármint én nem tudom ki, hogy van vele, én magammal tuti nem kufircolnék, vagy úgy senkivel aki úgy kb mindenben énrám emlékeztet... valahol az olyan beteg dolog, ha önmagát dugja az ember, nem? Mindenesetre nekik nem... ami azért eléggé bizarr. Na mindegy, azért egy jó este volt.

Kedd. Semmi extra, tök hamar lealudtam, mert másnap koránkelés volt. Samu túlélőtáborban van, a főnököm adott csomó új feladatot, eléggé el voltam havazva. Meg amúgy is.

Szerda. Na, az egy furi nap volt. Nem melóba mentem, hanem egy londoni iskolába, és gyerekekkel csináltam állásinterjút, próbáltam felkészíteni őket a való világra, mint anno velünk is tette ezt Gangsta Zoli amikor annyi idős volt, mint ezek a kölykök:

Najó, nem, nem ilyen. Ki voltam öltözve öltönybe, ingebe, felvettem a legcsinosabb bájmosolyom, és próbáltam mindenkivel szuperkedves lenni, segíteni, jótanácsokat, ötleteket adni. Furi volt ugye, amikor én 15-16 voltam tuti nem tudtam volna mit mondani. Itt viszont voltak nagyon különböző gyerekek. Az elején néhány csak hümmögött, motyogott, igen-nemmel válaszolt... volt egy olyan is, aki mondta, hogy ő buszszerelő akar lenni, mert a faterja is az, és hétvégeken így is már sokat segít neki, szóval ha befejezi a sulit nem tanul tovább, hanem a faterjával fog melózni együtt tovább. Amúgy se megy neki a tanulás. Na most neki aztán magyarázhatsz a vállalatokról, meg a helyes interjú szabályairól... :D De volt pár ügyes résztvevő. Ketten drámacsoportosok voltak, ők nagyon szépen, meg nyíltan beszéltek, meg bátrabbak voltak, ez nagy előny. Egyik srác valami mérnöki/IT pályára akar majd menni, ő tök sokat mondott, bár néha benyögött egy-egy ilyet "hogy nincs hibám, meg mindent mindig jól tudok", mondtam, hogy ezeket mellőzze majd élesben. :D Volt egy csaj, ő is tök beszédes volt, ő óvónő akar lenni, de amúgy tök intelligens meg bátor, meg határozott volt. Mondta, hogy apukája 7 éves korában meghalt, azóta mindig a templomba járnak a családjával, és ott segít sokat meg foglalkozik gyerekekkel és mennyire szereti csinálni. a kedvencem mégis egy lengyel származású csajszi volt, 15 éves, de már hozott nekem önéletrajzot, építészmérnök akar lenni. :D Jó, az önéletrajz eléggé kis ügyefogyi volt,dewazz, én 15 évesen azt se tudtam, mi a franc az. Adtam pár tanácsot, meg segítséget, de amúgy határozottnak, ügyesnek tűnt. Bár mondta, hogy a jegyei nem elég jók, mindenesetre neki ítéltem oda a Nandos étteremutalványt amit kioszthattam a nap során a legügyesebb gyereknek. Szóval érdekes volt, hazafele jövet bealudtam mondjuk a vonaton, de hát nah.

Délután vettem hálókábelt a tévéhez, és rákötöttem az internetre. Tök fasza, tudok rajta youtubeot nézni,és az okostelóval lehet irányítani. Meg van rajta egy csomó más app, bár azoknak olyan sok értelme szerintem nincs. De a HD youtube videók meg klipek baromi jól futnak a tvn. :D

Nah, tegnap este meg elmentem egy ilyen "találkozóra"... van egy internations nevű szervezet (ezúttal köszönöm Annának, hogy a figyelmembe ajánlotta, és a barátjának, Gábornak meg azt üzenem, hogy a szívem mélyéből gyűlölöm) , ez egy olyan csoport ahol mindenféle Readingben élő külföldiek a tagok, és kéthetente van találkozó. Eddig még nem voltam, mert mindig közbejött valami, most is az utolsó pillanatban mondtam azt, hogy na jó, nézzünk el... Érdekes volt. Baromira féltem tőle, mert ez ugye nem olyan, mint az Erasmus, hogy mindenki diák, meg nyitott, meg hasonló dolgokat tanul, meg amúgy is félénk, zárkózott fiú vagyok. Szóval hmmhmm. Egy ilyen lounge szerű helyen voltunk, bementem, már voltak páran, vettem egy ale-t, aztán hallgattam a többieket...de meglehetősen gyorsan feloldódtam, és beszédbe elegyedtem másokkal. Nagyon heterogén volt a csapat, voltak amerikaiak, volt egy ausztrál, olaszok, spanyol, ecuadori, volt egy venezuelai csaj, németek, néhány brit, egy dél-afrikai lány, szóval érdekes volt. Hála égnek nagyjából hasonló cipőben jártak az emberek, mint én, sok mérnök, vagy IT arc, diplomás figurák, úgyhogy voltak közös pontok, meg témák, jól el lehetett velük beszélgetni. A javarésze a brigádnak mondjuk egy 10-essel legalább több volt, mint én, de akadt 1-2 fiatal, velük próbáltam barátkozni, párjukkal telefonszámot is cseréltünk, bár gyanítom soha az életben nem látjuk többet egymást. De azért ez egy jó este volt, lehetett ismerkedni, beszélni, sörözni, jobb volt, mint itthon ülni, ha tudok majd elmegyek a következő alkalomra is. :)

Ma pedig újfent semmi extra nem volt, meló, és hazajövetel. Szó volt róla, hogy összefutunk kollégákkal, ebből nem lett semmi. Ez a szál amúgy is eléggé halódik el sajnos, ilyen nagy közös programok már nem igen vannak. Mindenki kialakította a kis baráti körét az alapján, hogy Londonban, vagy Windsorban laknak-e, illetve az alapján, hogy melyik részlegen dolgoznak. Mivel én egyedül vagyok rádiós,Thealeben, én teljesen kimaradok mindenből, és tudom, hogy nem direkt hagynak ki, csak egész egyszerűen nem vagyok ott velük minden nap, és nem gondolnak rá, hogy nekem is szóljanak, hogy elmennek moziba, vagy kajálni, vagy ilyenek. Szóval majd próbálom megtalálni itt a helyem, hát ez van. Amúgy minden szép és jó, holnap kapunk fizut, juhú!

Erazmusz

Egy pillanatra azt hihettem, hogy ott megint ott vagyok.

Noh, péntek este ugye a régi erasmusról ismert litván fogorvosnövendékkel, és pajtásaival  elmentünk pizzázni, meg sétálni utána kicsit Londonban, ami már önmagában nagyobb szociális program volt, mint a teljes őt megelőző hétvége mindenestül. Szombaton pedig bementem az itteni Deák térre, találkozni egy szintén erazmuszról ismert régi barátommal (ugyeugye, érdemes erazmuszon barátkozni, meg a külföldiekkel lógni, nem csak a magyar szervezőkkel álldogálni meg fikázni a sok külfit), ettünk egy hamburgert, bemutatott egy kolléganőjének, majd csatlakoztunk egy itteni spanyol közösséghez pár sörre. Persze, ez elsőre nem hangzik nagy dolognak, de tessék elhinni, nekem abszolút az volt. Hetek óta nem volt semmi rendes társaséletem, vagy "normális szombat estém", az, hogy nem a szobámban tvztem, hanem emberekkel voltam, hatalmas dolog volt. Amúgy borzasztó barátságosak voltak a spanyol arcok, ráadásul akarództak is angolul beszélni (pár elkényeztetett csajt leszámítva, de hát az meg kit érdekel), mikor meséltem nekik, hogy még csak 2 hónapja érkeztem, és nem igen ismerek senkit, meg nem nagyon vannak barátaim, az egyik srác rögtön rávágta, hogy a problémám meg is oldódott, mostantól minden hétvégén lógjak velük! :D Na ez mondjuk abszolút nem biztos, hogy így lesz, de egy baromi kedves gesztus volt, mert tényleg tök barátságosan fogadtak, meg jól elvoltunk, főleg ahhoz képest, hogy az angoloknak ha panaszkodtam, hogy nincs elég ismerősöm, max azt válaszolták, hogy használjam ki az időmet, és járjak el kondizni. Hát kösz.

Nem, amúgy az angolok akikkel kapcsolatban vagyok, ők is tök aranyosak, meg barátságosak, meg rendesek, de ugye a "munkahelyi barátság" státuszból nem igen akarnak kilépni, az meg azért mérsékelt közösségi életet takar. Szóval nah, jó volt az egész, lehet aztán többet az életben nem látom ezeket az arcokat, de remélem egyrészt, hogy nem így lesz, másrészt meg ha igen, akkor is legalább volt egy frankó hétvégém. Mondjuk kb mindegyikük au-pair volt (valami diplomával, de hát Spanyolban ugye nincsenek állások), de az kit érdekel. 

A mai nap meg elmentem pár kollégával villásreggelizni. Én még soha nem villásreggeliztem korábban, egy nagyon híres helyre mentünk, ami belülről olyan volt kb mint egy romkocsma, és mindenféle palacsinták (amerikai, nem magyar), kolbászok, tojások, szalonnák, babok, gombák voltak odabenn. Marha finom volt, érdemes volt kipróbálni, de...

egy órát kellett sorban állni mire asztalhoz jutottál. Ehhm. Mindegy, azért frankó volt. Meg a kollégák is jóarcok voltak, egy üzleti stratégiás csaj, meg egy szélszes srác. Szóval egy sikeres, kellemes hétvégén vagyunk túl, délután megnéztem a forma 1-et, mostam, mindjárt írok majd koncertbeszámolót, aztán megpróbálok 10 körül lealudni.

A kintlétem kezdete óta igazából most először érzem azt, hogy kezdenek tényleg jó úton haladni a dolgok, és kezdem jól érezni magam. Ez volt messzemenőkig az eddigi legjobb itt töltött hetem, szóval fejet fej, reméljük még sok hasonló vár ránk a következő hónapokban.

Kecsap

Angolul catch-up

Azaz  elkap, utolér, de ezt úgy is használják, hogy valakivel összefutsz, és megbeszélgetitek, hogy mi van az életével mostanában. Na ez a bejegyzés is ilyen lesz.

Noh, a hétfő nyugis volt, keddtől indult a móka. Be kellett mennünk Sloguhba Samuval közösségi médiás tréningre. Ezt azt jelenti, hogy hogy használhatod a facebookot, meg a twittert (be is fogom izzítani újra a régi twitter fiókom, és majd mindenféle céges lelkesítő cuccokat fogok tweetelni, mert az menő), linkedint, ilyesmit. Szóval oda kell figyelni, nyilván nem írhatsz marhaságokat a cégedről, a főnöködről, nem tehetsz fel olyan képeket ahol bulizol, meg iszol, meg ilyeneket csinálsz. Nyilván én amúgy se tennék ilyent, de mivel az életednek lassan minden apró részlete online, és nyilvános, nagyon oda kell figyelned, hogy milyen képet alakítasz ki magadról az interneten, illetve, hogy ez hűen reprezentálja a vállalatot, és annak értékeit ahol dolgozol.

"Personal Brand" - személyes márka. Erről beszél mindenki manapság, egy ilyent kell kialakítanod, és ezt kell az emberek felé sugallnod 24/7-ben, hogy az emberek akarjanak téged, meg a te szaktudásod, értelmed, stílusod, segítséged. És ennek része a fácse, meg a minden. (Kivéve ez a blog, amit úgyse ért senki mert magyarul van, meg a létezése is eléggé limitált, csak néhány igazán király jóbarát, és családtag olvassa. :))

Kedd este bementen Lándönbe összefutni egy régi cimborával, most kezd itt dolgozni, spanyol, Budapesten volt erasmuson, ott futottunk össze. Meglepően jól sikerült a dolog, meg tényleg jó volt kicsit szocializálódni.

Szerda. Állásinterjún voltam. Nem, nem én kerestem állást, hanem jöttek a jövőre felveendő friss arcok, és hozzájuk mentünk be egy kérdezzfelelekre, meg ebédelni, dumálni kicsit velük. Tök érdekes volt, kicsit olyan fura volt a társaság. Elvileg mind mérnöki, meg IT állásokra jöttek, ennek fényében nyilván 85% srác volt. A csapat nagyja csak a sarokban ücsörgött néma kussban, na ők nem hiszem, hogy megkapják az állást. Volt egy borzasztó karrieristának tűnő csaj, na ők azon felül, hogy kb szupermodellként nézett ki, tökéletesen volt felöltözve, abszolút fura nerdközegben, nem tudom róla elképzelni, hogy megfelelő mérnöki/technikai háttere lenne ehhez a melóhoz. De hát mindegy, amúgy már házas. Kár. A többi arc meg olyan furi volt, az én állásinterjúmon szerintem sokkal erősebb volt a felhozatal, meg mindenki nagyonbiznisz volt meg nyomulós. Mondjuk abból a 20-as brancsból végül csak engem vettek fel, szóval a franc se tudja. Azért érdekes volt kipróbálni ezt az egészet, meg dumálni velük. Később találkoztam a főnökömmel, Matyival, elmondtam neki a minden búmatbánatomat, mondta, hogy jójó, dolgozik keményen, hogy megoldja őket, és majd lesz előrelépés, de műr annyira évvége van, hogy senki nem akar semmit se csinálni, de próbál most már egy alapot összehozni, hogy jövő évtől izgalmasabbak legyenek a dolgok, meg úgy alakulgasson a kárrierem ahogyan azt szeretném. Utána volt egy online meeting pár órás, aztán nyomás haza.

Csütörtök. Samuval megint mentünk Sloughba, találkozni Márkkal (nagyon szeretem a blogba magyarra fordítani a munkatársam neveit, mintha keresztény uralkodók lennének, szerintem ez egy tök vicces dolog :)), úgy volt, hogy a jó öreg Csavardi koma is beszélget majd egyet vele utánam, de olyan hosszú volt a meetingünk, hogy neki sajnos már nem jutott idő. De majd bepótolják. Szóval elbeszélgettünk vele is minden búmrólbánatomról, karrierről, mijen irányba szeretnék mozdulni, stb stb. Támogat ő is mindenben, meg tetszenek neki az elképzeléseim, ami fura, az az, hogy mondta, hogy közte meg a tálentumos arcok közt nincs kb semmi kommunikáció, és noha a HR meg az ilyen humán részlegek állandóan sújkolják, hogy szoftszkillek kellenek, meg legyünk a jövő üzleti vezetői, a mérnök csoport mindennapi munkájában az abszolút nem látszik megvalósulni, és napi 8 órát a gép előtt kockulunk. Szóval ez a kettő kicsit szemben áll, de mint kiderült azért, mert a egész képzés kissé szervezetlen, és a különböző részlegek full különböző elképzelésekkel vannak velünk, egymással meg nem beszélgetik meg a dolgokat. lol. Tanulság: Légy a magad sorsának a kovácsa! Nem szabad arra várni, hogy az emberek teljesítsék az ígéreteiket, és helyzetbe hozzanak, nyomulj, legyen ötleteid magadról, merre akarsz mozdulni, mit akarsz csinálni, kapard ki magadnak a gesztenyét. Mert amúgy mindenki csak beszél össze-vissza, de igazából senki nem tudja, hogy mi is fog veled történni. Nah, utána meg elmentünk egy ilyen workshopra, ahol írásról, beszédről tanultunk (3 óra, fejenként 250 fontért!!!!! De a cég kifizette. De akkor is! Ilyen tarifái a nájt kluboknak vannak.) De ez amúgy tök hasznos volt, inspiráló, meg érdekes  arról, hogy hogyan lehet hirdetést, levelet vagy akármit jobban írni, majd igyekszem a hétköznapokba is beépíteni. Itt amúgy volt csomó nemmérnök kezdő kolléga, akiket eléggé sikerült megnevettetni a hülyeségeimmel. Nem direkt csinálom amúgy, a hülyeség csak úgy jön belőlem, de hát mindegy, a lényeg, hogy tessen az embereknek. Meg amikor kell akkor azért nagyon komoly vagyok ááám. :) Amúgy ez ilyen full fura dolog ez az egész munkahelyi barátság ügy, majd írok róla részletesen máskor, ez a bejegyzés így is baromi hosszú lesz.

Már eddig is hosszú volt, pihenőnek itt egy dal, tessék reluxálni, meghallgatni, utána folytatjuk:

Ugyedejóvolt!

Péntek. Huhh. Egész nap Slough, ilyen önkéntes munkát végeztem. A lényeg a következő (tessék megkapaszkodni): behoztak az irodába 3 osztályt különböző iskolákból. Ez kb 60db 14 éves gyereket jelent, mindegyikünk kapott egy ötfős csapatot, mi pedig egész nap feladatokat csináltunk velük, tanítgattuk őket. Mi is az amit csinálniuk kellett? Céget kellett alapítaniuk (mégegyszer: 14 évesek), fel kellett osztaniuk a szerepeket (1db CEO, 1db Marketinges, 1db Pénzügyes, stb), majd egy komplett stratégiai tervet kellett alakítaniuk, hogy mi az a termék amit ki szeretnének alakítani, grafikonok, marketing hozzá, piackutatás, kellett tervezniük egy weboldalt a terméknek (mégegyszer: 14 évesek), stb stb majd ki kellett menniük az aulába, és ott befektetőknek el kellett adniuk a terméküket (a befektetők az arra járó céges kollégák voltak). Hihetetlen volt az egész (angolul: Mental, ami a hihetetlen az őrült, meg az elképesztő egybe). Komolyan. Mármint, amikor én 14 voltam, a legnagyobb gondom az volt, hogy növesszem a hajam, színjátszócsoportozzak, és a lehető legtöbbször hallgassam meg egy napon belül az Iron Maiden zenekar Fear Of The Dark című számát. Annyi idősen csókolóztam először, akkor próbáltam ki csomó mindent, de azt elárulom, hogy se a piackutatás, se a HTML programozás nem szerepelt a dolgok közt. És tudod mi a kemény? Hogy a gyerekeknek marha jó ötleteik voltak! Az én csoportom pl egy olyan teló/tablet alkalmazást akart kifejleszteni, ami smartschool/connected school lehetőséget kínál a hallgatók számára, azaz egy app, amibe autómatikusan bekerül a házifeladatod, a dolgozatidőpontja meg ilyesmi, és állandóan jelez, hogy ne felejtsd el ezeket a dolgokat, tanulj, infók vannak a tantárgyakról, linkek a wikipediára, a youtubera, meg csetszoba tanárokkal, ahol az anyagról lehet őket "fogadóórában" kérdezni. Meg még egy csomó tök frankó dolog, csak lestem, marha jó ötleteik voltak. De az is kemény volt, amikor elkezdtek a 14 évesek piackutatást végezni, és körbejártak, hogy ki venne ilyen appot, meg mit szeretnének bele a tanárok (mondjuk a tanárok tőlünk függetlenül egy nagyon hasonlóval jelentkeztek), őrület. És élvezték, és imádták, és tök fura volt az egész, hogy olyankról beszélnek, hogy milyen extra dolgokkal hány font havi profitot lehet termelni, és ha ez megvan, utána majd milyen cukorkát vesznek belőle. Játékos tanulás, meg bevezetés a bizniszbe, meg a nagyvállaltok világába, és a gyerekek imádták, és egy tök szuper napjuk volt. És gondold el, a multik itt már ilyen korán elkapják a gyerekeket, és próbálják nekik megtanítani az üzleti gondolkodást, meg igyekeznek őket bevonni az üzleti életbe a nagybetűs felnőttvilágba. Odahaza ehelyett most épp kötelező hittan van ha jól tudom... no comment.

Egy valami volt ami kicsit beárnyékolta a napot. A csoportomban volt egy kislány. Hanna. És... hát, nagyon durva volt. Szóval... valami nincs rendben a csajjal, pontosabban szerintem a szülei teszik tönkre az életét, vagy a fene se tudja. Képzeld el Luna Lovegoodot a harry potterből, mindenféle önbizalom nélkül. A csajnak nincs telója, nem tudta mik azok a telefonos alkalmazások, ami nem okvetlen baj, de látszódott rajta, hogy borzasztó félénk, szótlan, bizalmatlan, bátortalan. Elég hamar elárulta, hogy nincsenek barátai (abszolút), néha a kezei elkezdtek görcsösen rángatózni napközben, és amikor arról beszélgettünk, hogy milyen app-ot szeretnénk készíteni, azt mondta, hogy ő egy olyannak örülne, ami segít neki, hogy mit mondjon embereknek ha mérgesek rá, vagy szomorúak, és segítenek neki elkerülni a kényelmetlen szociális helyzeteket. Huhh. Persze az elején próbáltam bátorítani, meg kikérni a véleményét mindenről, de úgy éreztem, csak kényelmetlen helyzetbe hozom ezzel, szóval eléggé nehéz volt ez az egész. Mit csinálsz ilyenkor? Szeretnéd, hogy részt vegyen a dolgokban, és jól érezze magát, de ha állandóan csak vele foglalkozol, a többiek látják a kárát, meg őneki is kellemetlen. Szerencsére az egyik kislány hamar levette mi a szitu, és megpróbált vele barátkozni, meg kettesben foglalkozni meg beszélgetni vele, meg együtt dolgozni vele, az hatalmas segítség volt, mert onnantól kicsit ő is jobban érezte magát, meg mindenki tudott dolgozni is. Utána odamentem az egyik tanárához, és megkérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel a lánnyal, mondtam neki, hogy nagyon ügyes, meg tök jó ötletei vannak, de borzasztó félénk, bizonytalan, önbizalomhiányos, és nagyon sok figyelem (privát... tehát barátok szerzése) meg segítség kellene neki. Mondta a tanárnő, hogy igazam van, és tudják, de a szülők semmit nem engednek nekik, és teljesen burokban tartják a lányt. Kemény. Mondjuk utána az egyik főszervező odajött, és megdicsért, hogy szóltam a tanárnőnek.

Szóval érdekes nap volt ez. Utána Lándön, egy barátommal, meg az egyetemi társaival elmentünk pizzázni, meg városnézni, az szép volt, majd hullafáradtan éjfélkor kipurcantam a szobába. Most meg hétvége, pihenés, mosás, és bízom benne, hogy majd sikerül valami szoc programot is találni mára meg holnapra.

Még élek

Csak gondoltam szólok. Mostanában azért nincs bejegyzés, mert baromi elfoglalt lettem hirtelen, a héten rengeteg minden történik, ami tök jó, mert csomó mindent csinálok, meg tetszik, meg jól érzem magam. Amint lesz időm jön minden részletesen, egyelőre annyi elég, hogy minden rendben van. :) Addig itt van egy kis hallgatnivaló:

Totál-brutál

A hétvégén nem történt semmi sem.

Így. Igazából ez volt az első hétvégém, hogy abszolút semmi programom nem volt. Próbáltam már minden körülöttem lévő ismerőst/barátot megérdeklődni, hogy nincs-e kedvük csinálni akármit, de senkinek nem volt, annyira éhenkolbász meg nem akarok lenni, hogy könyörögjek arcoknak, hogy hadd lóghassuk velük. Majd ha elég jó fejnek tartani, szólnak, ha azzal úgyis csak megutáltatom magam ha túlságosan pörgök. A munkahelyi arcokon kívül muszáj lesz amúgy valami társaságot találni, nem azért, tökre imádom ezeket a srácokat, nagyokat lehet velük röhögni, meg hülyülni, de azért tudod... Megvan bennük az a "munkahelyibarát" dolog, vagyis mivel az állásod kapcsolatban van az övékkel, annyira hűdehűdenagyon azért nem összejárósak, vagy annyira nagyon nagyon nem akarnak belevonni az életükbe. Ami viszont zseniális, az a csoportunk wacap grupja, amiben egész nap megy az ökörködés, van egy srác Fülöp, aki állandóan orbitális marhaságokkal, meg poénokkal szórakoztat minket napközben... tudom ezek apró dolgok, de tök jó hangulatot teremtenek a melóban. Nem úgy mint idehaza, ahol az egyik lakótársam kb már vissza se köszön már ha találkozunk, csak legyint. :)

Nah,ami érdekes volt a hétvégén, az az, hogy vasárnap este bementem Londonba koncertre. Innentől fogva a bejegyzés a metal zenéről fog szólni, akit ez nem érdekel, az azt kérem várjon a holnapira. :) Szóval a Hell, a Bleed From Within, a Carcass, és az Amon Amarth játszottak... én azt ajánlom mindenkinek, hogy fordítsa le ezeket a szavakat magyarra, és alapvetően jól el fogja tudni képzelni, hogy milyen buli volt ez. Mondjuk baromi béna voltam, meg itt a koncertrejárás egész más, mint Magyarországon. Egyrészt minden jegy elkel elővételben... ami nem olyan, hogy elmész egy jegyirodába, hanem kizárólag neten lehet jegyet venni, és magadnak kell kinyomtatnod. Kapunyitás 7-kor, a Hell 7:20-kor kezdett, és 7:45-ig tolta. Igazából ők érdekeltek a legjobban, de mivel baromira elszámoltam magam az indulással, meg a kajálással,brutális sorban állás után 7:40-re értem be a koncertterembe. Amúgy Londonban koncertre járni óriási élmény. Alapvetően rockerek/metalosok nincsenek Angliában, mármint olyan elenyészően kevesen vannak a hatalmas tömeghez képest amit nap mint nap látsz az utcákon, hogy igazából észre sem veszed őket. Magyarországon sokkal több fekete pólós/pulcsis/felvarrós fickót látsz a hétköznapokon. Na de amikor este buli van, és leszállsz a metróról a megfelelő megállónál, hirtelen nem is látsz mást, csak légióban masírozó metalosokat. A pubokból lógnak ki a Maiden pólós fickók, a gyrosoknál csak hosszú hajú arcok várnak a kajára, a metró tele van fémhívőkkel, hihetetlen látvány. A koncertterem egy baromi nagy marha régi színház volt, 3 emeletes, nekem csak a karzaton jutott már hely, ahol csomóan csak ültek... nekem ez is tök fura volt. Már az elejétől kezdve rengetegen voltak a teremben, az átszerelés villámgyors volt, a hangosítás remek, borzasztó profi az egész. Persze kp-t elfelejtettem magamhoz venni, kártyával odabent meg nem lehetett fizetni, így kicsit szomjasan álltam végig a 3 órát, de marha jó buli volt, hihetetlen volt a helyszín, király hangulat atb. amit elcsesztem, hogy meg voltam arról győződve, hogy az utolsó vonat Readingbe 23:30-kor indul (pár hete még akkor ment) szóval az Amon Amarth utolsó két számáról lemaradtam. Aztán az állomáson kiderült, hogy még megy vonat éjfélkor, fél 1-kor, 1-kor, meg fél 2-kor is. wtf? Szóval nah, eléggé amatőr módon bénáztam, de jó buli volt. Közben alaposan utána is jártam, Londonban óriási a koncertkínálat, igazából kb minden nap el lehetne valami érdekeset csípni. De egyrészt arra nincs pénzem, másrészt az időt is sajnálom rá... kb havi 1 koncertet szeretnék az életembe betervezni... más kérdés, hogy a tavasz igen erős lesz, úgyhogy valószínű havi 3 lesz az 1-ből. Amúgy őszintén szólva szívesebben járnék barátokkal dudorogni rendes szórakozóhelyekre, de barátokból, meg társaságból itt ugye most nem igen van, ha meg már egyedül vagyok, nem keseregni kell, hanem a legtöbbet kihozni a dologból. A metal bulik pedig erre tökéletesek. Számomra. :)

(Amúgy zárójeles megjegyzésként hadd említsem meg a Carcass buliját, 3000 fős teltház éltette őket, a death metal számok alatt meg videón olyan dokumentumfilmek mentek ahol emberi agyat, nemszerveket, szemet, meg különböző belső szerveket boncoltak orvosok. Ennyire beteg dolgot azért még én sem láttam :D)

Uram, ön meg lett vezetve!

Az elmúlt három napban alapvetően két említésre méltó dolog történt. Megházasodtam, és gyerekem született. Nem, nem ám, csak viccelek. :) Az egyik, hogy tegnap este összegyűltünk a friss kezdő mérnökkollégákkal Windsorban enni egy burgert, és legurítani egy pintet, tök jól sikerült. Semmi különösen extra, de elvoltunk, elnevetgéltünk, elviccelődtünk. Mondjuk a társaság véletlenül sem mondható partyarcnak, kb 9-kor már lelépett mindenki, a végére nagyon kevesen maradtunk, meg azért elég kényeskék a többiek "jajj mennyi idő hazaérni, jajj, milyen vonat megy ilyenkorolyankor stb." De azért jó volt.

A másik az volt, hogy szerdán elmentünk egy előadásra... Derek (na ezt a nevet nem tudom magyarosítani) turnézott. Ő a csoportunk fő fő fő főnöke, talán még a vezetőségben is benne van, nagy ember. Vele volt kérdezz felelek, illetve hozott 3 embert, akik előadásokat tartottak. Az első kiberbiztonságtechinkáról szólt egy roppant kövér, és kocka fickó előadásában, volt egy bizniszfelépítésről, meg egy nő a végén IT dolgokról mesélt. Utóbbi teljesen elszaladt a fülem mellett, semmit nem bírnék mondani arról, hogy mit mondott. A biztonságtechnikai kicsit sablonos volt, de azért eléggé érdekes, meg figyelemfelkeltő. De amiről igazán szeretnék mesélni, az a harmadik előadás, illetve annak is egy apró részletkéje.

Szóval a csávó még a bemutatkozás körül azt akarta elmagyarázni, hogy ő kicsoda, meg mit csinál, ami itt és most full lényegtelen. Ellenben ami lényeges az a következő: A nagyvállalatot, illetve annak a működtetését/futtatását úgy kell elképzelni, mint egy nagyváros vezetését, illetve annak látképének a megtervezését. Pl van a legfelsőbb management, akik az igazán nagyon nagy dolgokról döntenek, illetve határoznak, na az analógia szerint ő a város főépítésze. Aki a város "látképéért" felel, az arculatér, hogy hová, nagyjából milyen karakterű épület kell, hogy egységes, hangulatos, működőképes legyen az egész. Magukat az épületeket aztán az építészmérnökök tervezik meg, na a cégnél ők  "biznisz építészek (business architecture)", a biznisz stratégia emberei, akik a felső vezetését vágyálmait megtervezik, és kitalálják, hogy mit is kellene csinálni ahhoz, hogy a nagy tervek megvalósuljanak. Alattuk vannak az építőmérnökök, azaz az egyes részlegek vezetői, akik konkrétan az építkezés kivitelezésért felelősek, nálunk például vegyük azokat a fickókat, akik az egyes részlegeket vezetik, és a részlegek zavartalan működését vigyázzák/menedzselik/felügyelik/teszik lehetővé. Legalul meg van a munkás. A fizikai munkás, aki épít. Na a valóságban ez, a mérnök.

Persze, ezt nem gy mondta, mert ez kicsit derogáló. Ilyen nagyon okos kis virágnyelv volt az egész, egy mosolygós málészájú, szemüveges pacák volt, igyekezett mindenkinél benyalni egy kicsit, nagyon a sorok közt kellett olvasni, hogy ezt így leszűrd. Ugyanakkor sajnos ez egy igaz dolog. Mi vagyunk az építők. Nekünk nem a bicepszünk nagy, és hordjuk a kőműveskanalat, hanem az agyunk, és mint a gépek csinálunk a programozást/hálózattervezést stb. Persze, más dolog, mi nagyon sokat tanultunk ezért, és borzasztó bonyolult dolgokról van szó... d a végén mégis csak úgy dolgozol, mint a robot, vagy mint a betanított munkás. Csak nem maltert keversz, vagy ládát cipelsz, hanem programozol. A nagy képben viszont mégis ugyanott vagy.  És őszintén szólva ez azért elég szar. Mármint, tudom, ez tök változó, de nekem pl ez elég szar. Rengeteg olyan mérnök, meg programozó van akik imádnak bevonulni a sarokba és kódolni, vagy valami programban szütyögni egyedül napi 8-9 órát. De engem ez nem hat meg. 2 dolog miatt. Egy, baromira nem értékelnek. Ugyanúgy te vagy a fura, béna, lúzer kockagyerek a vállalatban, mint ahogy az voltál a gimiben, vagy az egyetemen. Közben ott vannak a szép, agyatlan csinifiúk és lányok, akik állandóan buliznak, szeretkeznek, szórakoznak (míg te keményen tanulsz), ellébecolnak a BGF és társai szerű műintézményekben, majd hopp: a hozzájuk hasonló HR-es felveszi őket pénzügybe, stratégiába, menedzsmentbe... és ők lesznek a főnökeid. Nagyobb a tisztelet amit kapnak, nagyobb a fizu amit kapnak... míg te halálra gürizted meg tanultad magad, és lemondtál egy csomó mókáról...csak azért, hogy utána ők dirigáljanak neked, és mondják meg mit is építs/programozz/tervezz. Hol itt az igazság kérem? Mert persze, értem én, a vezetést végezzék olyan emberek, akik azt tanulták az egyetemen, meg akiknek pénzügyi/menedzseri/stratégiai hátterük van. De ezeknek a dolgoknak a megtanulása elsajátítása jelentősen kevesebb erőfeszítést igényel, mint a komplex matematika, illetve fizika megértése. Miért nem azok kapják meg az elismerést, akik éveken át sokkal komplexebb, és keményebb munkát végeztek? Mérnöknek lenni egy tök lúzer dolog ha belegondolsz. 18 évesen elmész az egyetemre, gondolván, hogy keményen dolgozni akarsz, azért, hogy egy jó állásod, és sok pénzed, meg egy biztos családi háttered lehessen majd egy nap. A hülye osztálytársaid, akik meg mindig csak röhögtek rajtad, elmennek a 128. európai tanulmányok kurzusra valami full utolsó főiskolára. Te tanulsz, ő partizik, te szenvedsz, ő meg röhög rajtad. Majd bumm, a kemény erőfeszítésnek köszönhetően végre megvan az álmod, nagy nehezen kapsz egy fasza mérnök melót egy nagy cégnél... megérte tanulni! Gondolod... amíg meg nem látod, hogy a régi ismerősöd az fölötted van a menedzsement csoportban, 2-szer annyit keres mint te, meghúzza meló után az összes kolléganőjét (mert azon a részlegen még olyanok is vannak), és az 5-ös bmw-jével mindig a te helyeden parkol... csak, hogy továbbra is orrod alá dörgölhesse, hogy te vagy a lúzer, ő meg a májjer.

Jó persze, most eléggé kikarikíroztam a helyzetet, de talán érthető azért, hogy miről beszélek. Nyilván a valóság ennyire nem radikális, de azért közel állunk a helyzethez. Pl abszolút nem vagyok már benne biztos, hogy megérte-e annyira keményen tanulni, mint ahogy azt mi tettük 18-19-20 évesen (félreértés ne essék, tanulni kell, a kérdés csak az, hogy hol a határ ameddig azt komolyan érdemes venni). Persze, amúgy ebben benne van, hogy borzasztó fiatal vagyok még, ráadásul piszkosul hajt a kalandvágy, meg ugye úgy van ezzel az ember, hogy ha egy utolsó kis veszprém megyei városka noname iskoláiból eljutottam odáig, hogy a világ egyik legerősebb gazdasági hatalmában dolgozhatok egy olyan szektorban, ami korunk talán leggyorsabban fejlődő, és legnagyobb potenciálját jelentő szektora... ráadásul egy olyan programban vagyok benn, amely azt ígéri, hogy "a jövő üzleti vezetője lehetek", akkor már baromira nem akarok itt megállni, és tényleg ki akarom használni a lehetőségeimet, és egy napom a beígért vezetővé akarok válni. Persze könnyű vérszemet kapni, ha állandóan azt hajtogatják, hogy "bemoredog" ha-ha. Na de a viccet félretéve. Fiatalként érthető, hogy mindent akarok, ráadásul mindent azonnal. De az szokott elgondolkodtatni, mikor hébe-hóba látok 1-1 40-50 közötti mérnököt, aki most jön rá, hogy húúú feljebb kéne mászni, és beül azokra a tréningekre/előadásokra, amikre mi... mert érdekes módon a vezető pozíciókban nem az ő korosztályuk van ám. Fiatal, szép emberek, 30-as 40-es fazonok. 

Áh, fura az egész. Az előadások végén, odajött hozzánk egy random faszi, és elkezdett magyarázni valami nemtommilyen vizsgáról, hogy tökmindegy mi van, azt mindenképp tegyük le, mert ha az megvan, azt mindenki ismeri/elfogadja/mindenkinek kell, a karrierünk szárnyalni fog az égig. De hát a franctudja. Na majd utána nézek. Fura ez az egész, mert mindenki akivel találkozol azt mondja, hogy csináld azt amit ő mondd, mert a karriered íííígy fog felfele szárnyalni. És mindegyik tök mást mond. Na így igazodj ki! :D Mindenesetre ez egy kemény dió, és 2 hónap alatt még láthatóan kevés ismeretanyagot halmoztam fel. De nyitott füllel kell járni, mindenféle emberekkel találkozni kell, mindent tanulni, mindenen résztvenni kell, mindenkivel barátkozni kell, stb stb. Ebben meg én próbálkozom, kicsit talán túl erősen is, se egyrészt kint vagyok egyedül a világ végén, másrészt a társaság azért nem annyira közösségi program rajongó... na majd idővel ez talán változik.

Munkahelyi stressz

Noh. Mikor először mentem külföldre "élni" azt mondta egy finn fazon, hogy három része van a kintlétnek. Az első, hogy júúúúj de nagyon tetszik minden, és minden szuper, és mindent imádsz. A második a kultúrsokk, amikor elkezd idegesíteni, hogy minden fura, meg minden máshogy van, mint amihez hozzászoktál, és hirtelen megijedsz, meg semmi nem tetszik, meg honvágyad van, és rosszul érzed magad. A harmadik mikor lenyugszol, és lassan megszoksz, és elkezded befogadni a más dolgokat, és megszeretni őket.

Nos, ma nálam beütött a kultúrsokk keményen (tehát eddig tartott a blog vidám része ha-ha), és ma eléggé felhúztam magam a melóban. Min? Hát nyilván az angolszász mértékegységeken, mi máson! Mert. Szerettem volna egy programba koordináták alapján mérési adatokat importálni (aki már most nem érti, az szerintem itt abba is hagyhatja, majd a következő bejegyzés ígérem egyszerűbb szövegezésű lesz :)). Igen ám, de az UK-ban (ahol áthalad a 0. hosszúság) a térképészetben nem ezt használjuk, hanem van a UK-nak egy saját koordinátarendszere, amiben méter alapon egy kezdőponttól számítják, hogy mi mennyire van (full retardált dolog, mert amúgy semmit nem számítanak méterben, minden yardban, meg mérföldben, meg inchben van... de a rádiótervezésben mi métert használunk), és nem a hosszúsági meg a szélességi fokok szerinti koordinátákat használjuk. Úgyhogy. Ma azzal telt a fél napom, hogy egy programnak próbáljam meg elmagyarázni, hogy ne a UK rendszer szerint számoljon (mert a mérési adatokat valamilyen teljesen agyahagyott elgondolásból meg szélességi/hosszúsági fokos koordinátákban adták meg nekem azok akik megmérték a jelerősségeket)... de a hülye program azt meg csak akkor fogadja el, ha a koordinátáknál nem tizedestörtet használok, hanem fokot, szögpercet, meg ilyeneket, na de azt aztán már végképp nem találtam meg sehol, hogy ott mit, hogyan alakítgassak, szóval a sok sziszifuszi piszmogást nem bírtam ügyesen befejezni, holnap jön a round 2. Főnököm, Karcsi amúgy már egy korábbi programverzióval ezt meg tudta csinálni, hát nah. Ezzel meg most nem megy. Ilyen amúgy a mérnök meló, akár programozol, akár tervezel, mindig ilyen vacak marhaságokon akadsz fent és idegeskedsz, mert ilyen abszurd hülyeségek miatt nem tudsz rendesen haladni. Amúgy ma van Karcsi szülinapja, hozott egy rahedli csokit, komolyan mondom karácsonyra diabéteszben kihal a teljes rádiótervező részleg, annyi édesség van az irodában mostanság. Ráadásul ma a nemtommelyik részlegnek szülinapja is volt, szóval kaptunk még extra ingyentortát. Öröm az ürömben.

Más semmi érdekes nem történt, telnek-múlnak a napok, sikeresen rászerveztek még egy karácsonyi a bulit a rádiósra, úgyhogy most már 3 van egy időben, én nyilván a legkockábban leszek majd jelen (mert az ingyér van, meg mert velük dolgozok végig, most akkor karikor nyilván nem fogok elmenni az alig ismert marketingesekkel bohóckodni, más kérdés, hogy azért a szervezést csinálhatnák jóóóval ügyesebben is a többiek.) Mindegy, ez van, ha Thealeben vagy a világ végén vagy. Jövő csütörtökön majd lesz személyes találkozóm az egyik program főszervezővel, majd jól elküldöm az anyjába, hogy az amúgy is idegenből idepottyant, ismerősök nélküli gyereket elszáműzte a világ végére... nem, nem fogom elküldeni az anyjába, de majd megmondom neki, hogy ez nem igen volt fair play díjas húzás. Bár nah, maga a meló amúgy továbbra sem rossz (kivéve amikor ilyen marhaságokkal kell szenvednem, hogy a koordinátákat kell váltogatnom ilyenolyanból amolyanba), meg amúgy fontos dolgokat csinálok, meg karrier szempontból abszolút nem rossz, hogy abban a projektben vagyok amiben... mert ez eléggé nagy, meg fontos cucc, ahogy Samu utalt rá, 10-15 év múlva is tudna fogja mindenki mi volt ez. (Európában az eddigi leggyorsabb rádióhálózat tervezést ez a csopi hozta most össze, rekorder mindenben, és iszonyat sok pénzt spórolunk vele, szóval ez tényleg jó cucc.) Szóval nagyon nem fogok panaszkodni, csak majd egy kis ejnyebejnyét eresztek meg. Addig meg próbálok eligazodni a térképen, a blogba meg izgalmasabb dolgokról írni. Holnap majd megpróbálok valami krimis, üldözéses maffiás szerelmi bejegyzést csinálni.

Addig is itt egy örök kedvenc brit sláger, ami egyrészt itt még mindig eléggé népszerű, kettő tényleg tök jó. Meg ugye 7 évesen mindenki ezt hallgatta annó a buffaló cipőjében:

Vegyen répatortát az...

akinek két anyja van.

A fenti mondat jutott ma eszembe, mikor épp névnapi tortát keresgéltem magam az áruházban, és megpillantottam a polcra kirakott répatortát, amit max frosch fali figyelmébe ajánlanék, amúgy meg nem tudom hogyan lehetne jobban elrontani egy tortát. Mondjuk spenót torta. Vagy zöldbab torta. Vagy kelkáposzta torta. Blöáááá. Bezzeg szalonna torta nincs. Vagy rántott hús torta. Nyamnyam.

Nah, Angliában nem ünneplik a névnapot, így az igazi különlegességet a hazai barátok/rokonok köszöntése jelentette, nagyon nagyon köszi mindenkinek, higgyétek el, sokkal többet jelentett, mint gondolnátok. :) Apuék meglepetéscsomagja volt pedig az egész megkoronázása. :)

Munkaügyileg kaptam megint pár új feladatot, ezen a héten nagyon nagyon nem fogok unatkozni úgy tűnik. Rengeteg tök bonyi program használatát meg kell tanulni, elég kemény, főleg, hogy más most komplexebb dolgokat kell néha csinálni, mint néhány olyan arcnak, akik már évek óta ezekkel a cuccokkal dolgoznak. Emmm. Mi történt még? Semmi különös. Tök gáz, napközben mindig van egy csomó ötlet, hogy mit írjak majd a blogba, aztán estére kiürül a fejem. Volt hétvége. Eléggé oké volt, az elején bementem Lándönbe két srác lakásavatójára, ott is aludtam náluk a kanapén végül. Az mondjuk nem igen volt kényelmes. Emmmm fura. Megint ugye a frissdiplomásokkal voltunk együtt, de nem a mérnökökkel, ez a marketing/biznisz társaság volt. Fura, mert néha baromi lazán, meg viccesen meg jól kijövök mindenkivel, máskor meg csak üldögélek tök kussban, és meg sem bírok szólalni. Most is inkább az utóbbi volt sajnos a jellemző, pedig tökre készültem erre az összejövetelre... mondjuk az este során a mukkant szótlanságom alkohollal kompenzáltuk, nagy valószínűséggel ez sikeres is lehetett, bár ez már a feledés homályába vész... Szombaton meg elmentem egy litván barátommal a nemzeti portréképtárba... na az elég kemény volt, x órán át arcképeket nézegettünk különböző faszikról. Amúgy is eléggé zombi voltam, de ezek után meg pláne, de azért nem baj, volt legalább kis társasági élet, meg régi barátokkal mindig ó találkozni, ez is frankón sikerül. De hozzá tartozik, hogy ezek után szombat este, mire hazaértem kb csak be tudtam ájulni az ágyba, és ennyi, a vasárnap meg takarítással, pihivel telt. Majd felállítok magamnak valami listát, hogy mit csináljak ilyen vasárnapokon... hová menjek kirándulni, milyen turista dolgokat csináljak, utálok csak a seggemen ülni. Alapvetően két érzés harcol bennem... az egyik, hogy vegyek magamnak egy xbox onet, pár játékot, és kapjam le hozzá a teljes Idő Kereke ciklust Robert Jordantól, és onnantól többet soha nem lépjek ki a szobám ajtaján (őszintén szólva imádnám... de nagyon gáznak érzem, hogy akkor a kockasági együtthatóm egy 1-től 5-ös skálán pí értékűre felkúszna), vagy menjek el egyedül kirándulni/városnézni/turistáskodni. Az tök jó, csak ugye nem egyedül, mer egyedül ugye minden ilyesmi kicsit gáz. De hát nah, majd megszokom.

BTW: hallottam olyan visszajelzéseket, hogy nagyon depresszív a blog, meg mindig úgy tűnik, hogy rossz kedvem van. Ez nem igaz, nincs rossz kedvem, nem tudom miért alakul úgy, hogy innen ez így tűnik, igazából jól elvagyok itt a luxusszobában a nagy tévével, a gyors nettel, a magas fizuval, meg a fasza melóval. Persze pár dolog hiányzik, vagy rossz, de hát azokon majd változtatunk. :) Idővel. Talán. Remélem.

Ma amúgy a lakótársnőim el akartak menni bulizni, merthogy holnap nem dolgoznak, nem tudom végül elmentek-e. Persze elmehetnék velük, de abszolút semmi kedvem olyan dolgokról dumálni próbálni amik abszolút hidegen hagynak, meg unalmasak, meg lényegtelenek, miközben azon aggódnak, hogy minden pasi ronda körülüttök... gyáááh hát mennyen velük bulizni az aki... -nek a répatorta vásárlást ajánlottam. Igazából most már nem is zavar ez az egész lakóközösség dolog, elvannak a többiek, meg én is, nem zavarjuk egymást, kész. Ma a fogorvos sráccal vonatoztam reggel Thealig, haverom 10 perc kínos néma csönd volt az egész. Semmit nem bírtunk egymásnak mondani. :D Minek erőlködjek akkor meg, nem?

(ez most azért, mert épp ez megy a rádióban, most hallom először, és iszonyatjóóóóóó)

Adrenalinláz

"Full regulár" munkanap volt a mai kérem. Mivel az egyik projektemben már korábban megcsináltam minden melót amit a hétre kellett, két másikkal foglalkoztam, az egyikbe még csak most kezdegetek bele, a másik meg teljesen monoton volt, így a délelőtt elég unalmasan telt. A délután kicsit már kreatívabb, meg izgibb volt, illetve most hirtelen mindenki karácsonyi bulizni akar, én meg az "It's a dirty job, but someone's got to do it" elv alapján megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy megszervezhetem a rádiós karácsonyt. Szóval amikor épp nem a gépen számoltam, próbáltam éttermeket keresgélni, meg asztalt foglalni, úgy tűnik meg is van,hogy hová megyünk 12-én 13-an. Nem összekeverne. Amúgy, mivel most mindenki őrült mód karácsonyozik, lesz 13-án is karácsonyi buli, az az opos újakkal Londonban, 19én meg ha minden igaz ajándékozunk egy pubban egymásnak a frissdiplomás oposokkal. Ezen felül meg úgy a teljes frisskezdő tálentumosok akarnak egy nagybulit vmikor Londonban... mondjuk sajnos azt pont 12-ére akarják, amikor a rádiós móka is van, szóval azt majd még alaposan ki kell találnom,hogy miként leszek egyszerre két helyen.

20-án meg hazamenés és FFFF az ultimatelegjobb bff-ekkel. :)

Lassan azt már el is felejtjük, hogy mi az a karácsony itt a nagy bulizásban. A másik említésre méltó dolog (most itt a szakmai részleteket, meg a hullámterjedést, meg a programok használatának megtanulását gyanítom senki nem akarja olvasgatni), hogy észrevették páran, hogy a leedsi irodában van óvszerautómata... ami azért nem gyenge dolog egy munkahelyen. Nálunk értelemszerűen nincs, mondjuk ha lenne nagy bajban lenne a Tom Selleck hasonmás biztonsági őr néni, azt hiszem... XDD Noh, egyelőre ennyi mára, az este firefly nézéssel, meg vacsival telt... franc se tudja. Januártól meglátjuk merre mozdulnak a dolgok. Eszembe jutott, hogy veszek magamnak egy xboxot, vagy egy playstationt... bár az igazi az valami rendes élet lenne, nem még jobban visszazülleni a 16 éves alteregómba. Holnap találkozok a főnökömmel, beszélgetni kicsit a jövőmről, most dec végéig hagyok időt, hogy kicsit kiforrjanak a dolgok, aztán majd meglátjuk merre indulgassak, miket változtatgassak onnantól.

Egészséges életmód

Na, ma az volt. Egész napos rádiós meetinget tartottunk, amire mindenki hozott egy rahedli csokit, cukrot, meg browniest. Ebédre rendeltünk egy nagy valag húsimádó pizzát, és közben kitaláltuk, hogy a karácsonyi buli egy sztékházban legyen. Nos, úgy tűnik a rádiós csapat nem az egészséges életmód híve. :D De azért este ettem egy almát, meg a jövőben próbálok majd kicsit zöldebben enni. Amúgy az optimalizáló csapatban a főnök fazon nagyon durva, az napi 8 órában kajáról pofázik munka közben. Nem viccelek, komolyan, állandóan azt magyarázza, hogy szalonnába csavart kolbász, meg dupla sajtburger, meg kolbásszal, hurkával töltött szalonna, tojással... esküszöm még nem láttam másról beszélni. Lehet, hogy nem is mérnök, hanem valami gasztronómus.

Nah, mivel már majdnem másfél hónapja vagyok a csapatban, enyém lett a megtiszteltetés, hogy megszervezhetem a karácsonyi bulit. 13-an fogunk menni, kb mindenki férfi, házas, családos ember... ugyanakkor mondták, hogy a kaja után majd menjünk kocsmázni, meg inni, meg majd másnap dolgozni. Ja, és 5 lehetőség közül egy sztékházat választottak. Lesz majd karácsonyi díszítés is amúgy az irodában, Fandika fogja elkészíteni (az egy szám lány, nem is így hívják, de én így hívom, mert egy az egyben úgy néz ki, meg nagyon hasonlóan viselkedik is, mint a fent nevezett személy). Amúgy ma kb minden a karácsony körül forgott, lévén, hogy a tálentum program nem fog nekünk karácsonyi bulit szervezni... büntiből. Ugyanis tavaly az egyik apprentisz (nemdiplomás kezdő) úgy benyomott, hogy pucéran aludt el egy szálloda folyosóján (mondjuk ennél történtek már velem cifrább dolgok is, szóval ez még úgy elmegy...). Szóval most a diplomás kezdők akarnak valami csakazértiskarácsonyt szervezni, majd meglátjuk mi lesz. Viszont lesz dec 2-án networking evet, na az tök jó (az magyarra fordítva ilyen olyan ismerkedős est, ahol barátkozhatsz, meg elmélyítheted a kapcsolataidat... a valóságban ez ilyen közös berúgás, ahol részegen ökörködsz idegenekkel, másnap reggel meg úgy ébredsz fel, hogy de jó fejek a kollégáid... akiknek amúgy nem emlékszel a nevére).

Amúgy sok különös nem történt, a melóm továbbra is elég monoton, de nem panaszkodok, türelmes vagyok, apró lépésekkel igyekszem kitörni a szürke kockavilágból, és próbálom elvarrni a szálakat. Mivel a meló monoton, meg úgy 0 a szoc életem, kicsit persze unom a fejem, de nem szabad türelmetlenkedni, azért a háttérben szervezkedek, meg gőzerővel dolgozom, hogy pár hét/hónap múlva majd kicsit jobb legyen aztán meg mindig meg mindig és 5-10 év múlva én legyek itt a világ császára. Ambícióból nincs hiány.

A nyugati civilázáció hanyatlása, és bukása

Visszatértem, mint a szalmonella!!! :D

Anyuék meglátogattak a hétvégén, nagyon frankó volt, egészen Magyarországról eljöttek, nem tévedtek el a reptéren, turistáskodtunk, meg városnéztünk. Windsor, Tower, Tower Bridge, Big Ben, Small Ben, Medium Ben, volt itt minden. Vagyis hát nyilván nem, mert London hatalmas nagy, szóval ha majd jönnek megint, még lesz egy csomó hely amit megnézünk majd, itt hónapokig el lehet úgy lenni, hogy napi 8 órában turistáskodsz. Halkan jegyzem meg, Amerikaiak százai állítják, hogy Európát meg lehet nézni mindenestül egy hét alatt, hirdetnek is így utakat, és el is hiszik a résztvevők, hogy ez így működik... ne emigráljatok Amerikába. Ott aztán nagyon hülye mindenki. (Tudom, tudom ez nem igaz, zseniális tudósok, mérnökök termelődnek ki onnan, de az átlagember azért eléggé bumbi.)

Nah, folytatódnak a dolgos hétköznapok. Eléggé el vagyok havazva melóval. Két projekten dolgozom párhuzamosan, a határidők kezdenek szorítani, úgyhogy eléggé lefoglalnak. Emellett van egy harmadik "szabadidős projekt is", az inkább csak egy logikai/stratégiai dolog, amivel eddig nem igen volt időm foglalkozni, de majd igyekszem agyalni rajta. Mintha ez nem lenne elég, ma bementünk Csavardi Samuval a fő irodába. Jelentkeztünk egy ilyen "pultos melóra", a fő folyosón járókelőket kellett leszólítanunk, és a figyelmükbe ajánlani a programot amiben vagyunk. Na most egy én borzasztó félénk, meg szemérmetes vagyok, szóval abszolút nem tudtam odamenni ilyen random járókelőkhöz, hogy "heló, hallottál a tálentumról?"... másrészt pont olyankor voltunk beosztva amikor kb senki nem járt arra. Mindegy. Megismertem pár új arcot, bent voltam Sloughban, ebédidőben tudtam kicsit dumálni/haverkodni a többi frissdiplomással, szóval még így is azt mondom, hogy hasznos volt, lévén, hogy "megmutattam magam", és egy kicsit tudtam dumálni/ismerkedni szocializálódni. A munkahelyen a legfontosabb a "networking", azaz legyen egy közösségi hálód, ismerj egy rahedli embert, mindenki állandóan erről beszél, hogy legyél ott mindenhol, és tudjon mindenki arról, hogy ki vagy. Mintha az nem is számítana, hogy a valódi munkát mennyire jól csinálod. Na és itt el is jutunk a nap második eseményéhez.

Résztvettünk egy workshopon, ami arról szólt, hogy miként csináld a networkinget, hogy használd a linkedint, a közösségi oldalakat, hogy tedd önmagad márkává, és építs karriert. A világ brutális gyorsasággal változik. A változást az internet, és az okostelefonok, meg a közösségi oldalak hajtják. Sokszorannyi információ jut el az emberhez manapság egy perc alatt, mint 30-20 vagy akár 10 éve. Ráadásul a kütyüid segítségével folyamatosan azt csinálhatsz amit csak akarsz (dumálhatsz, csetelhetsz, zenét hallgathatsz, játszhatsz, stb), igazából nincsenek korlátok. Amikor gyerek voltam, és arról beszéltek az osztályfőnökeim, hogy milyen rémes a fogyasztói társadalom, arra gondoltak, hogy milyen rossz, hogy az ember boltba jár, pénzért vesz valamit, majd egy-két hónap múlva eldobja, és vesz egy újat ahelyett, hogy megszerelné.

Ma már ilyen sincs. A neten kapsz mindent ingyen, ráadásul mindenből rengeteget. Nem kell vicckönyvet venni, mert ott a 9gag, nem kell CD-t venni, mert ott a spotify, nem kell ruhakatalógust/életmódmagazint vagy akármit venni, mert ott a pinterest, stb stb. Egy ára van a dolgoknak, mindig elérhetőnek kell lenni, mindenhez a neved kell adni, és reklámoznod kell mindent... ne tessék nagy dologra gondolni, elég egy lájk a facebokon, vagy az, ha az alkalmazások hozzáférhetnek a faladhoz, és spamelhetnek a barátaidnak.

Mondom a legújabb őrületet. Este kiderült a frissdiplomás wacapcsoportban, hogy néhány csaj ( full extrás, dögös, gyönyörű bigék, azt hinnéd, hogy ilyen marhaságok nélkül is tucatjával zsongják őket körül a fickók) fent van egy "társkereső oldalon"... illetve ez nem is oldal, egyszerűen csak egy alkalmazás, a tinder, most kezd elterjedni az egyesült királyságban, egy szuperúj őrület itt. Szexivagynem alapon működik, minden adatodhoz hozzáfér a facebookról (amire tolja fel az adatokat automatikusan a netflix, a spotify, a pinterest, meg a többi cucc), szóval az érdeklődési köröd, a korod, a végzettséged, meg a lakhelyed alapján képeket ad be a progi az ellenkező nem képviselőiről, te meg balra vagy jobbra swipe-al értékeled, hogy "dugnád-e, vagy sem". Ha mindketten közösüléspozitívnak találjátok egymást, elkezdhettek csetelni, ismerkedni. Borzasztó additív, ráadásul baromi gyorsan és egyszerűen rengeteg lehetséges új lehetőséget kapsz, ergó nagyiparban fogyaszthatod a csajokatpasikat a buszmegállóban, a trolin, a budin ülve, ruhapróba közben, meg úgy bármikor, hisz állandóan a telódon lógsz úgyis. Minden nyilvános persze, minden össze van kötve a többi fiókoddal, szóval mindenki mindent láthat ha akar. És ez félelmetes. Két dolog miatt. Az egyik, az az utópisztikus jelleg. Ugye kétféle utópiaregény lett népszerű, az egyik a diktatórikus rabszolgaszerű, nélkülözésben történő (1984), a másik meg ahol az emberek önként és dalolva adnak át minden személyes infót mindenkinek (Szép Új Világ). Utóbbi valósult meg. Senkinek semmi titka, mindent megkaphatsz ingyen, vagy olcsón, csak reklámozd, csak lájkold, cset tweeteld, csak hashtageld, csak oszd meg.

A másik borzasztó dolog, hogy mivel rengeteg embert ajánl a figyelmedbe a program (mondjuk egy nap értékelsz 200 csajt/pasit), igazából nem fogod az idődet arra pazarolni, hogy bárkit is jobban megismerj, hisz amint úgy érzed, hogy valami kicsit is nem jó épp, továbblépsz... van 200 jobb lehetőség. Olyan ez, mint mikor a HIMYMben a Barney a Super Bowl döntőbe kitette a telefonszámát, hogy hívják a csajok, és onnantól folyamatosan csörgött a telója... de senkivel nem feküdt le végül, mert mindig épp jött egy jobbnak tűnő lehetősége. És ha már ugye itt vagyunk a jéghegy csúcsán, amikor mindennek egy esélyt adsz, és legyen az ember, termék, művészet, vagy bármi, ha nem tetszik, 10 másodperc után kéred a következőt, mit is jelent ez? Azt, hogy a világ elfelszínesedik. Ugye mivel rengeteg infó érkezik hozzád mindenhonnan, semmit nem akarsz jobban megismerni, semmire nem vagy igazából kíváncsi. Legyen az első benyomás, legyen a sekély, felszínes kép szimpatikus, és kész. És pont erről volt szó ma ezen a workshopon is! Állandóan csatlakozol a facebookra, és a netre, bármi is történik veled. A főnököd, a munkatársaid, meg mindenki mindig látja mit csinálsz. Nem tölthetsz fel a facebookra sörözős képeket, ha csak nem akarod azt a benyomást kelteni, hogy "ejj de laza vagyok, heti egyszer legurítok egy barátommal egy pintet". Nem hallgathatsz olyan zenét amilyent akarsz, mert bármennyire is jó fej vagy, ha a főnököd véletlenül meglátja, hogy szabadidőben a Prosectura együttes Fazonra Nyírt Pina című dalát hallgatod, nem fog kinevezni... bármennyire is vagy jó dolgozó. Persze erre lehet mondani, hogy " nem csatlakozok a netre, privát módon hallgatok zenét, elrejtem a dolgaimat..." de az sem jó ám. Mert ahogy mondta ma az előadó... ha rendszeresen nem tweetelsz, nem osztod meg a facebookon a státuszodat, vagy a képeidet, a zenéidet, akkor is gyanús vagy... "mindenki más azt csinálja, te miért nem?"

Szóval a világ átalakul. A felszín mindennél fontosabb, légy szép, légy normális, ne legyenek titkaid, ne legyenek rossz pillanataid. Légy egy márka, légy kiszámítható, adj sokat az embereknek...ne igazából, csak amolyan sekélyesen. És félreértés ne essék, nem ítélkezem. Ez az irány ami felé tart a világ (és 5-10 év múlva Magyarország is ilyen lesz, a nyugat meg még inkább, amíg tényleg be nem köszönt a Szép Új Világ szintű utópiakor), mindössze ami zavar, vagy ami fura, hogy mivel ez a fajta sekélyes viselkedés abszolút nem egyezik az elveimmel, kicsit nehezen találom, hogy miként is kell ebbe belecsöppenni. Hogyan lehet előléptetéseket kapni facebook-os státusz frissítésekből, vagy előléptetéseket elbukni azok hiányában? 

Őrületnek hangzik, de itt a digitális forradalom. Lemaradni, kimaradni nem szabad, úgyhogy csatára fel. Noha nem fogok továbbra sem havi 4-5 giga adatforgalmat generálni, meg regelni instagramra, meg a hasonló marhaságokra, de továbbra is figyelemmel kísérem a trendeket, az appokat, és, hogy mi is történik, mi népszerű, mi kell az embereknek. Mert aki nem birka módon használja a sok népbutító marhaságot, hanem megérti, hogy miért népszerűek, és ezzel a tudással ki tudja használni a buta birka népet, az fog a végén nevetni... meg pénzt keresni.