Szoksz, vagy szöksz...

Attól tartok innentől fogva le kell kicsit lassítanom a blogot, ugyanis nem történik velem elég érdekes dolog napi szinten ahhoz, hogy mindent megosszak, azon túl meg csak kb önismétlés az egész. Ma is meló, ma is Theale. Belépőkártya még mindig nincs, egész nap egy eléggé komplex, de könnyen használható programot tanultam kezelni. Ma egy brutálisan kocka gyerekkel is együtt kellett dolgoznom, na az nem volt leányálom, mert a fazon annyira motyogott, hogy kb semmit nem értettem abból amit mondott. Ellenben az informatikusbajuszkája gyönyörűen pejhedzett, esküszöm olyan volt a vele töltött pár óra, mintha a VIK esőember tagozatának legjavával tölthetnék felejthetetlen perceket. Ezen felül önállóan is elkezdtem dolgozni egy kisebb, és szerencsére nem különösebben nehéz, ellenben borzalmasan időigényes projekten. Ebéd meg nemhogy úgy nincs, hogy nincs ebben az irodában ebédlő, de a 100% kockabrigád ebédszünetet sem tart... mert enni minek, ha lehet helyette tervezni/programozni. Péntek este van. Szívem szerint bementem volna Londonba. Egyrészt a Powerwolf/Majesty/Battle/Beast koncertre, de mivel most anyagilag eléggé nem állok jól, ez szóba sem jöhetett. Másrészt valami cserediákos programba/buliba jó lett volna belecsöppeni,de hát kontakt+pénzhiány miatt ez is stornó. Ezen felül jó lett volna a többi tálentumos O2-s frissdiplomással elmenni a James Hunt filmet megnézni, de ott meg elcseszték a szervezést, és sikerült 8:50-kor megírni, hogy 9-kor találkozunk a sloughi moziban... szóval a lakótársaimmal elmentünk enni egy hamburgert, meg inni egy mohítót. Nem igazán tudom, azt hiszem, hogy meg kell állapítanom, hogy nem tudok kijönni velük. Mármint lakni tökéletesek, barátságos mindenki, abszolút nem zavarjuk egymást, de olyannyira más emberek, más témákkal, mentalitásokkal, értékrenddel, mint én, hogy kb semmiről nem tudok velük rendesen beszélni. Néha mondok nekik egy-egy vicces sztorit, abszolút nem röhögnek. Máskor felhozok valami komoly témát, és nem bírják abbahagyni a röhögést. Lehet az a gond, hogy nem végeztek egyetemet, vagy msc-t, vagy én nem tudom. Mindegyik imádja a One Directiont, meg a Kardashian családot, shoppingolni, a mac termékéket, az instagrammot, meg kb az összes olyan dolgot amit helyből rühellek, és amitől hányok. Öten nagyon jól kijönnek egymással, de valahogy én nem vagyok egy hullámhosszon velük, és egyre inkább úgy érzem, hogy ez alapvetően azért van mert egész eltérő a stílusunk, meg úgy in general az értékrendünk, és nem azért mert más országból jöttem. Ez annyira mondjuk nem lenne nagy gáz, ha a többi friss kezdővel a cégnél olyan hűde nagy barátságban lennék, de kicsit ők is furák, szóval annyira velük sem tudok jól kijönni... szóval összességében továbbra is én vagyok a fura, és azt hiszem velem van a gond. Vagy hát a franc se tudja. :D Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy a jövőben azt hiszem nem fogok többet a lakóközösséggel elmenni ide-oda. Nem azért, mert nem aranyosak, vagy barátságosak, de egész egyszerűen mások-mint én, és határozottan nem tartom szimpatikusnak az elképzelést, hogy megváltoztassam a világról alkotott elképzeléseimet csak azért csak azért, hogy együtt nevetgélhessünk azon, hogy a Kim Kardasian beleül a saját pisijébe, majd százezresekbe törli azt csöpp kis popóját. Szóval összefoglalónak csak azt tudom írni, amit eddig kb minden bejegyzés margójára rábiggyeszthettem volna. Kijönni ide csak úgy érdemes, ha hosszú távra tervezel. Az eleje szar. Nincs pénzed, a meló se jó annyira, a társaság sem az igazi. Ha sokat tanulsz, és szorgalmas vagy, előbb-utóbb lehet pénzed, megnyílnak a lehetőségek, hogy fejlődj, és magas pozícióig küzdhesd magad izgalmas/érdekes melóval, és idővel talán barátokat (urambocsá, egyszer majd egy barátnőt) is sikerül majd szerezni. De végtelen türelem, szorgalom, és sok-sok hónap... meg talán pár év kell ehhez.