Nos, megvolt az első munkanapom.
Rengeteg minden kavarog a fejemben. Minden nagyon más. Mármint allcuzammen. Persze, voltam Finnországban, Japánban, de most vagyok először úgy Angliában, hogy napi x órában, folyamatosan körülvesz sok-sok bennszülött angol, és velük kell élnem/beszélnem/dolgoznom. És baromi elveszettnek érzem magam. :D Egyrészt nagyon nehezen értem őket. Mármint az anyanyelvűekhez képest. 1-1 szó kimarad, az agyam kicsit lassabban jár stb, és máris nem tudsz úgy belefolyni a beszélgetésekbe. De emellett ott van még az is, hogy teljesen más a háttér, mások az árak, a termékek, a mindennapi dolgaik, amiről én kb semmit, de semmit nem tudok. Pl vacsi előtt kérdezte az egyik lakótársam, hogy szerintem mennyibe került az órája. Mondom 60 font. 400 font volt! És ez a munkahelyi környezetben, a vállalati kultúrában is így van. Egész nap tréning/előadás volt. Agymosás. Szófosás. 8 órán át parádézott egy faszi a cég történelméről, és arról beszélt, hogy milyen fontos a világot jobb hellyé tenni. Arról, hogy ez a cég mennyire jó fej, mert a szerencsétlen sorsú fiataloknak segít tanulni, meg Afrikába ahol nincs iskola online középiskolai előadásokat küldenek. Legyél több! Tedd a világot egy jobb hellyé! Erről szólt az egész nap. Csoportokra osztottak minket, és olyanokat kellett kitalálni, hogy hogyan tudom majd a mindennapi munkában a felfedezés, a szolgáltatás nyújtás, és a megújulás elemeit elmélyíteni. Csukott szemmel kellett memorizálni, és ismételgetni a cég mottóját. Wtf? Tudom, ezt gondolja mindenki, és én is sokáig ezt gondoltam. Hisz nem tudom még a közvetlen főnököm nevét, nem tudom, hogy majd javában kell-e programoznom, vagy mobilhálózatot kell-e terveznem, vagy kumulálnom kell-e majd, meg úgy kb semmit konkrétan a mérnöki munkáról amit teljesítenem kell. Szóval eléggé hülyén éreztem magam nagyon sokáig. Egyrészt mert úgy éreztem, hogy nem a lényegről beszélünk, nem a munkáról, hanem csak a hantáról, meg a bullshitről, másrészt mert időközben a csoportos feladatokba borzasztó nehezen tudtam bekapcsolódni, és mivel valamivel lassabban vág az agyam a nyelv miatt, mint a helyieknek, olyan érzésem volt, mintha hülye lennék. Meg kicsit talán a többieknek is.
De aztán eszembe jutott valami. Azért jöttem Angliába, hogy tanuljak. Keressem a kalandot, megpróbáljak jobbá válni, tanuljak abból, hogy egy sikeres cégnél, sikeres környezetben hogyan mennek a dolgok. És ha már így döntöttem, akkor nem a hibát kell keresni, hanem a fenntartásaim, és a személyes aggályaim ellenére is el kell fogadnom ami történik. És partnerek lenni. Beszállni, hinni benne, csinálni. Akkor is ha marhaság. Mert nekik fontos. És őket ezek a dolgok naggyá tették. Szóval a kb 0 tapasztalatommal nem kioktatni kell nekem őket, meg kritizálni, hanem megtanulni, és ellesni a dolgokat. Van mit. A nap vége felé kicsit már magabiztosabb, összeszedettebb voltam. Kicsit jobban tudtam beszélgetni a többiekkel, nem is éreztem magam annyira hülyén, mint végig. Valahogy elhittem, hogy több akarok lenni, és én is akarom mindazt a jót, amit ez a cég tenni akar. Szóval várom a következő fordulót holnap. Ugyanakkor ez nem egy könnyű menet. Rengeteg mindent meg kell tanulnom, és rengeteg idő, meg türelem kell majd ahhoz, hogy ebbe a nagyon fura világba, a teljesen más kultúrájú munkakörnyezetbe, és az emberek közé beszokjak.
Pl. miután hazajöttem próbáltam szocializálódni a lakótársaimmal. És jaj, nagyon nem ment. Mert tök furák. Mindenki csak az iphoneját nyomogatja, és teljesen értelmetlen dolgokról beszélgetnek. Nehezen is tudok a nyelvi problémák miatt (és itt most senki ne higgye, hogy "nem jó az angolom", tessék elhinni, az angolul kiválóan tudó külföldiekhez képest is kiemelkedően jó... de amikor kizárólag britekkel vagy összezárva, akkor ez kevés) kommunikálni, kicsit lassabb vagyok, mint ők, és a dolgaik is teljesen mások. De hát ez van. Azért lemegyek hozzájuk. Hallgatom őket. Próbálom megérteni mit mondanak. Megkérdezni a dolgokat amikről fogalmam sincs. Tanulni, és beilleszkedni. Talán még sosem volt ezekre a dolgokra annyira szükség, mint most.
Amúgy kaptam egy céges laptopot, meg egy céges iphonet. rájöttem, hogy Readingből Sloughba átjárni közel sem olyan egyszerű, mint hittem, és napközben igen kellemetlen és drága a tömegközlekedés. Viszont nagy valószínűséggel szerdától már nem oda kell mennem dolgozni, hanem az egyik rivális céghez, hogy az ő mérnökeikkel együtt építsünk ki egy hálózati infrastruktúrát. Illetve közben érdeklődtek, hogy nem akarok-e egyetemistáknak előadást tartani a cégről. Jó lenne, majd meglátjuk. :) Szóval a dolgok alakulnak. Minden kezdet nehéz, ez is, méghozzá nem kicsit. Borzasztó elveszettnek érzem magam. De nagyon izgalmas ez a világ, ez a pozíció, ez a rengeteg fura ember akik körülvesznek, és akikhez nagyon nehezen találok még kapcsolódási pontot. De mindent megteszek, hogy ez megváltozzon. Szeretnék több lenni, szeretnék többet nyújtani. És azt hiszem, hogy tökéletes helyen vagyok ahhoz, hogy ez sikerüljön. :)
(Ez a szám meg most szigorúan a vicc kedvéért jöjjön...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése