Hirtelen felindulásból elkövetett blog

Ma nem történt semmi.
Na jó, ez így nem teljesen igaz, ma megérkeztem. Na, de hova is? Mikor még cserediák voltam, akkor vezettem blogot a finn, illetve a japán kalandjaimról, aztán úgy gondoltam, hogy diplomás, dolgozó felnőttként már csak ne blogoljon az ember. Amíg négy hónapig Milton Keynesben voltam, addig nem is vezettem naplót, de most úgy döntöttem, hogy fogok. Miért? Egyrészt, mert a diplomás magyar fiatalok elvándorlása egy "hot topik", amit a média, és a politikusok borzasztóan felfújtak, és hónapok óta marha nagy szakértőnek hiszi magát mindenki ebben a témában... csak hát a dolgok nem úgy vannak a valóságban, mint ahogy azt a fészbukos bejegyzésekben a nagyokosok gondolják. Szóval akit nem csak a szavazatszámok miatt, hanem valójában is érdekel, hogy mit is jelent ez a dolog, az most kaphat egy kis betekintést abba, hogy milyen is külföldön egy odahaza erős diplomáért keményen megdolgozó mérnök fiatal, (nem mindig) rózsás élete.

Másrészt: papamama rokonok, meg mindenki tudjon rólam, lássa, hogy miként érzem magam, és kicsit megértse, hogy a Marcika miért is hagyta otthon a finom vasárnapi ételeket, és miért döntött hirtelen úgy, hogy ő biza 2000 km-el odébb költözik (pedig nem is üldözte őt a végrehajtó...)

Harmadrészt magamnak is írom a blogot, saját szórakoztatásra, hogy a nap égén kicsit rendezzem a gondolataimat. Mivel eléggé hirtelen döntöttem el, hogy blogot indítok, egyelőre borzasztó igénytelen, ezért bocs, majd lesz rajta kép, meg minden vacak, hogy csicsás legyen, és megnyerje a goldenblogot 2043-ban.

Na, szóval: Tavaly júniusban megkaptam a villamosmérnöki mesterdiplomát, kiemtem egy csereprogrammal két hónapra Tokióba, hazajöttem, és elkezdtem melót keresni. Angliában. Miért? Mert fiatal vagyok, egészséges vagyok, nincs se nőm, se gyerekem, a világot meg látni kell, tapasztalatokat/élményeket gyűjteni. Akkor meg minek üljek a seggemen? Négy hónapig melóztam is (szakmámban. A vendéglátózás, meg a szállodázás, meg a többi hasonló eszembe se jutott. Nem azért magoltam a Maxwell egyenleteket, hogy utána egy étteremben takarítsak) Milton Keynesben, egy hangulatos, kedves kis cégecskénél, akiket nagyon megszerettem. De MK egy eléggé ótvar hely, ahol semmi nincs, így mielőtt az unalom megevett volna, leléceltem egy nagy mobilcéghez Lándön mellé, és most náluk kezdek egy frissdiplomás programot.

Hétfőn. Ma csütörtök van. Fél egykor megérkeztem Readingbe, itt lakom. Kisváros London mellett. Hangulatos, itt egy baromi nagy ház baromi nagy szobájában lakok, vannak még itt 5-en rajtam kívül. 3 arccal találkoztam eddig, eléggé félénk és megszeppent vagyok. Angolok, én meg alig értem őket, gyorsan beszélnek, hülye szlenggel, jajj. Szóval nehéz... de egyelőre barátságosak. Aztán majd meglátjuk. Mindenesetre kicsit tudtam velük nevetgélni meg dumálni, az jó volt. A főnököm meg felhívott, hogy holnap ugorjak be hozzá egy meetingre. Nincs még ágyneműm, takaróm majd alszok... csak úgy. Aztán majd belejövünk. Minden kezdet nehéz. Persze még így is jobb ez az indulás, mint amikor napi 20-kmeket gyalogoltam, és egy turistaszállón 10 kamionsofőrrel egy szobában aludtam Milton Keynesben a kezdetekben (mert erre volt csak pénzem. Aztán félretettem az ottani fizumból annyit, hogy most már egy szebb helyen lakhassak). De minden kezdet nehéz, és mindenért meg kell küzdeni. Szóval holnaptól ennek állunk neki. Mert attól, hogy ez nem Magyarország, senki ne higgye azt, hogy itt majd minden csak úgy az ember ölébe hullik.