This

Avagy vissza a realitások talajára.

Minden eddiginél elveszettebbnek érzem magam. :D Mármint, komolyan, lassan begolyózok. Ehmm. Ugye amit mondtam, hogy egyedüli céges arcként Readingben, meg egyedüli céges arcként Thealeben lenni eléggé elvág a világtól. Ehmmm vannak ilyen céges wacapp csoportok ahol folyamatosan napközben próbálnak a srácok kommunikálni egymással, ezekbe próbálok bele-bele szólni, de full béna kommentjeim vannak, és folyamatosan gáznak érzem magam miután kiküldöm őket poénosnak szánva, és semmi válasz nem jön rájuk.

A lakótársaimmal való "jól kijövésről" gyakorlatilag már teljesen lemondtam, full fura emberek, mármint semmi fura nincs bennük, csak van egyfajta magabiztosságuk ami nekem nincs, és semennyire sem tudok beilleszkedni közéjük. Nem tudok velük beszélgetni, már ők is lassan feladták a dolgot, és nem is igen próbálkoznak, elröhögcsélnek a saját kis dolgaikkal, békén hagyjuk egymást.

Nem is tudok mit mondani. Tudom, az előző bejegyzésem ilyen szuperhepi volt, akkor így 4 nap összezártság után valamennyire ráhangolódtam a dolgokra, de úgy, hogy most megint le vagyok szakadva a csoporttól, így igen elveszett vagyok. Aki ismer az tudja, hogy abszolút nincs türelmem, mindent akarok, és azonnal, a dolgok most pedig elég lassan haladnak, meg alakulnak. Nem is tudom mi furább, Milton Keynesben full egyedül lenni egy kis szobába zárva, vagy itt, ahol körülvesz egy csomó korodbeli, hasonló figura, mégis egyedül érzed magad közöttük. Nem is igazán az egyedüllét a baj, inkább az elveszettség érzés. Nem úgy sülnek el a poénjaid, nem úgy tudsz belefolyni a beszélgetésekbe... Olyan érzés ez, mintha én lennék a This. A This egy egyetemi haverunk volt, full elborult alak, abszolút szociopata. Már a barátunk volt, de idővel az idegrendszere nem bírta kezelni a sulival járó stresszt, és a srác teljesen elborult, és nem lehetett vele kijönni. Folyton kedves meg jópofa akart lenni, de mindig fordítva sült el. Így érzem most magam én is.

Mindegy, ez van. Nem adjuk fel, teszem a dolgom. Nem akarok senkit sem elkeseríteni, meg senki ne ijedjen meg, hogy jajj de rossz nekem. Beilleszkedni egy másik világba nem egyszerű. Mindig is tudtam, mindig is vállaltam. A konferencián az egyik csaj mondta, hogy "Marci, itt nem mindenki a barátod." Igaz. Kétségbeesetten próbálom helyettesíteni azokat az embereket akik odahaza, Finnországban, Japánban, meg egyéb helyeken közel álltak hozzám, de itt minden más... idő kell amíg ezt megemésztem, és megértem. Nem lesz semmi baj.